![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/07/01/6.jpg\")
\nHa a századforduló küzdelmere a jelenlegi disztópikus helyzetünkből tekintünk vissza, megérthetjük, hogy napjaink küzdelmeiben mennyi minden forog kockán.
\n\nEz a szöveg a PM Press kiadó által nemrég megjelent Another War Is Possible (Egy másik háború lehetséges) című könyv bevezetőjeként jelent meg, amely egy anarchista harci tapasztalatait dokumentálja, aki az úgynevezett globalizációellenes mozgalomban három kontinensen küzdött a kapitalizmus és az állam ellen.
\n\n\nA 20. század vége közeledett, és a kapitalizmus diadalt aratott.
\n\nA „valódi szocializmus” összeomlott. Mindenhol választásokat írtak ki, ezek új politikusokat juttattak hatalomra, akik neoliberális kereskedelmi megállapodásokat írtak alá. A diktatúrák helyébe a szabad piac lépett.
\n\nFrancis Fukuyama „a történelem végének” nevezte el ezt az időszakot, kijelentve, hogy az emberiség ideológiai evolúciója véget ért, és a nyugati liberális demokrácia vált az emberi kormányzás végső formájává.
\n\nA politikusok, a marketingesek és a vállalatvezetők számára örömökkel teli időszak volt ez.
\n\nAz 1960-as évek társadalmi zavargásai elhalkultak. Az Egyesült Államokban a radikális politika nagyrészt szubkulturális körökben élt tovább – környezetvédelmi mozgalmakban, radikális könyvesboltokban, a hiphop és a punk szcénában. Európában a rave-partik, a szociális központok hálózatát működtető squatter mozgalom, valamint a 20. század közepének hatalmas mozgalmainak maradványai. Az ellenkező oldalon a fasiszták álltak, de nagyrészt ők is a szubkulturális körökre korlátozódtak. Ezeken a zárványokon kívül társadalmi béke uralkodott, mindenki csak a saját szeletét akarta megszerezni a tortából, vagy a szerencsére várt.
\n\nA bolondok paradicsoma volt. A globálissá vált kapitalizmus gyorsabban és messzebbre juttatta el a vagyont, mint valaha, de eközben azt egyre kevesebb kézben összpontosította, lassan elszegényítve a többséget. Az anarchisták tudták, hogy az új világrend körüli látszólagos egyetértés nem fog örökké tartani. Hamarosan újabb konfliktusok fognak kitörni, és a történelem tovább fog haladni. A valódi kérdés az volt, hogy hogyan húzódnak meg a határok.
\n\nHardcore punk koncerteken találkoztunk. Olvastunk a Párducokról, a Yippiekről, a Rantersről, a Diggersről, az Up Against the Wall Motherfuckerről. Amikor megtudtuk, hogy valaki „NEVER WORK” (Soha se dolgozz!) feliratot festett a Boulevard de Port-Royal falára a 1968-as május felkelés során, szó szerint vettük, és bűnözői életre adtuk fejünket.
\n\nMások más megközelítést választottak, más eszközökhöz folyamodtak. Mi felmondtunk a munkánkból, ők szakszervezeteket alapítottak a munkahelyeiken. Mi épületeket foglaltunk el, ők megszervezték a bérlőket. Mi elutasítottuk a formális szervezeteket, ők szövetségeket hoztak létre. Mi stoppal utaztunk az eseményekre, ők furgonokkal és felszereléssel érkeztek.
\n\nAztán elkezdtünk találkozni konferenciákon és tüntetéseken. Egyszer minden lázadás összeér.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/07/01/5.jpg\")
Egy anarchista a rendőrsorfal felett repül át az elvtársak karjaiba a 2001. január 20-i elnöki beiktatás elleni tüntetésen.
\nSzerencsére nem csak az anarchistáknak volt bajuk a fennálló renddel. 1994 első napján, éppen az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény hatályba lépésekor, a Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg felkelést indított Chiapasban a mexikói kormány ellen, ezzel hatalmas példáját mutatva a neoliberális politikával szembeni alulról jövő harcnak. Az EZLN és más antikolonialista és antikapitalista mozgalmak által inspirált emberek világszerte tüntetéseket, hálózatokat, foglalásokat és globális akciónapokat szerveztek.
\n\nAz Egyesült Államok lakosságának többsége számára a hatóságokkal szembeni fellépés szokatlannak, ha nem egyenesen abszurdnak tűnt. A médiavállalatok újságírói még a kapitalizmus szót sem merték leírni, helyette „globalizációellenesség” kifejezést használtak, mintha mi egy világméretű szűklátókörű mozgalom részesei lennénk. A leghevesebb viták ekkor az „erőszak” körül zajlottak – pontosabban arról, hogy elfogadható-e az állami, állandó, központilag irányított erőszakra hasonló erőszakkal válaszolni. De a legnehezebb feladat mégis az volt, hogy az emberek el tudják képzelni, hogy a kapitalista világrend meghaladható és egy lehetséges egy másfajta világ.
\n\nMindazonáltal néhány évig – mondjuk 1999-től 2001-ig – a globális színtéren a neoliberális kapitalizmus és az azzal szembeszálló grassroots mozgalmak közötti konfliktus volt a legfontosabb. 1999. június 18-án több ezer ember gyűlt össze Londonban a kapitalizmus elleni karneválnak nevezett akciónapon, amelynek során néhányuknak majdnem sikerült romba dönteni a londoni tőzsdét. A következő novemberben a tüntetők sikeresen blokád alá vonták és leállították a Kereskedelmi Világszervezet seattle-i csúcstalálkozóját. Az elkövetkező két évben szinte minden jelentős nemzetközi kereskedelmi csúcstalálkozót heves utcai összecsapások kísértek.
\n\n„Meg próbáljuk átmenni?” – kiáltottam, de már rohantunk is, egy pillanat alatt döntöttünk: „ Persze, csináljuk!!”, mire válaszolt már a hídon voltunk, és a túloldal felé rohantunk. Mögöttünk hallottam a durranó hangokat, ahogy a rendőrök könnygázt és gumilövedékeket lőttek; hallottam körülöttünk a lövedékek becsapódását, könnygázpalackok becsapódásának zaját, a sziszegő hangot, ahogy mérgező tartalmuk megtöltötte a levegőt; nem láttam semmit, a gáz ellepett mindent, csak az ismeretlen volt – és azon túl, ha elég szerencsések vagyunk, hogy eljutunk oda, a város, amit el kell pusztítani, és egy új világ, amit meg kell teremteni.
\n\nA tét sokkal nagyobb volt, mint gondoltuk. Ha a kapitalizmus vesztesei nem fogják fel, hogy maga a kapitalizmus az oka a szerencsétlenségüknek, de rájönnek, hogy a piac nem teljesíti az elvárásaikat, akkor fogékonyak lesznek a nacionalizmusra, a rasszizmusra, az idegengyűlöletre és a demagógiára. Ha meg tudjuk győzni őket, hogy a kapitalizmus a nyomorúságuk fő oka, akkor talán csatlakoznak hozzánk egy új társadalom felépítésében. Volt egy rövid időszak, amikor úgy tűnt, sikerrel járhatunk.
\n\nEz volt az a háború, amelyben a könyv szerzője részt vett – egy háború, amelyet azért vívtunk, hogy megakadályozzuk az azt követő értelmetlen háborúkat. Egy olyan világért harcoltunk, amelyben minden ember egyenlő a másik szemében, és amelyben a profit nem állhat az emberi szükségletek és a természet védelme felett.
\n\nDélben indultunk el az egyetemről. Több százan voltunk, felkészülve, felszerelkezve – kapucniban, sisakkal, vállpánttal, minden kellékkel. Az egyik csoport egy hatalmas méretű katapultot tolt. Én pár ember mögött sétáltam, akik a Világbankot ábrázoló óriási papírbábút húztak. A papírmaséból kalapácsok hullottak az aszfaltra.
\n\nA tömegben felismertem a tavaly januári beiktatáson látott csapatot. Az ember ilyen dolgokra ösztönösen rájön, még akkor is, ha mindenki álarcban van. A hétköznapi beszélgetésekben és az online fórumokon riválisok voltunk. De egy ilyen helyzetben mindenki kelleni fog. Egyszer csak a rendőrség egy vízágyúval hajtott a tömeg felé. Egy álarcos anarchista odarohant, és betörte az ablakot, mielőtt ránk tudott volna lőni. A sofőr lekanyarodott és elhajtott.
\n\n„Ez őrület” – gondoltam. Azta!
\n\nTalán ha mindenki látta volna előre, mi fog történni, többen harcoltak volna olyan keményen, mint a könyv szerzője. Kevesen értették meg, milyen súlyosra fordulhatnak a dolgok.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/07/01/4.jpg\")
\nSajnos nem mi voltunk az egyetlen erő, akik a 21. század konfliktusainak határait akarták meghatározni. A több évszázados gyarmati erőszak által provokált szalafista dzsihádisták 2001. szeptember 11-én megtámadták a Pentagont és a World Trade Centert. A Bush-kormány neokonzervatívjai megragadták az alkalmat, hogy megszállják Afganisztánt, majd Irakot, és ezzel előidézték az általuk régóta áhított „civilizációk összecsapását”. Az új század vérfürdők sorozatával kezdődött.
\n\nEz a hadüzenet elhomályosította minden más háború, minden más küzdelem lehetőségét, amiért az emberek harcolhatnának. Az Egyesült Államok hatóságai és ellenfeleik az al-Kaidában arra törekedtek, hogy rivalizálásukat a történelem központi konfliktusaként állítsák be, háttérbe szorítva a chiapas-i lázadókat és a seattle-i WTO-csúcstalálkozót megbénító tüntetőket.
\n\nAz Egyesült Államokban az autoriter szocialista pártok kihasználták a helyzetet, hogy átvegyék a kezdeményezést az anarchistáktól és más horizontálisan szervezett projektektől, és frontszervezetek (Not in Our Name a Forradalmi Kommunista Párt, ANSWER a Munkás Világ Párt) segítségével megszerezték az irányítást a háborúellenes mozgalom felett. Az antikapitalista mozgalom, alulról jövő kezdeményezései átadták helyüket a közömbös politikusok vezette reakciós tiltakozásoknak.
\n\nAz amerikai kormány elfogadta a Patriot Act-et. Az FBI fokozta a muszlimokat elleni műveleteit, de a környezetvédőket és az állatjogi aktivistákat is célba vették. A politikusok megerősítették és militarizálták a rendőrséget. 1999. november 30-án a seattle-i kormány mindössze 400 rendőrt állított fel a Kereskedelmi Világszervezet csúcstalálkozójának védelmére; 2017-ben 28 000 biztonsági ember védte Donald Trump beiktatását.
\n\nA tengerentúlon az Egyesült Államok brutális iraki és afganisztáni megszállása közel egymillió ember életét követelte, és még többeket állított át a dzsihádisták táborába. Az Iszlám Állam felemelkedése Irakban és Szíriában egy évtizeddel később megmutatta, hogy a megszállások csak erősebbé tették azokat az erőket, amelyeket a neokonzervatívok állítólag támadtak. 2010-ben, amikor a tunéziai forradalmi hullám indult, amely aztán az egész Közel-Keleten elterjedt, Szíriában részben az Iszlám Állam és támogatói miatt megtorpant. Sosem fogjuk megtudni, mit érhettek volna el az úgynevezett arab tavasz felkelései és más társadalmi mozgalmak a régióban, ha nem lett volna az úgynevezett „terrorizmus elleni háború” által okozott kár. Amikor a tálibok 2021-ben visszafoglalták Afganisztánt, csak még nyilvánvalóbbá tette, mennyire értelmetlen és pusztító volt az amerikai invázió.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/07/01/1.jpg\")
Bassár el-Aszad több százezer ember élete árán őrizte meg hatalmát Szíriában, de végül mégis vesztett. Az Egyesült Államok ugyanezt tette Afganisztánban. Ezek az értelmetlen és szörnyű tragédiák csak egy kis ízelítőt adnak abból, ami ránk vár, ha továbbra is ezen az úton haladunk.
\nAz összes háború, megszállás és felkelés eredményeként tomboló erőszak és szegénység milliókat kényszerített Afrikából és a Közel-Keletről Európába. Hasonló történt az Egyesült Államok déli határán is, ahol az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény és a rendőrség és a félkatonai erők militarizálása egész régiókat borított vérbe. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán a nativisták kihasználták a menekültek kétségbeesését, hogy egyszerre erősítsék fel a rasszizmust és a félelmet.
\n\nEközben a volt keleti blokkban a kapitalista kizsákmányolás miatt rengeteg ember került rosszabb gazdasági helyzetbe, mint amilyenben a berlini fal leomlása előtt volt. Ez nacionalista hullámokat indított el, amelyek lehetővé tették olyan autokraták hatalomra jutását, mint Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. Modelljüket követve olyan politikusok kerültek hatalomra Amerikában és Nyugat-Európában, mint Donald Trump, Jair Bolsonaro és Giorgia Meloni. A középosztály leszakadásából fakadó dühét nyíltan fasiszta politikába csatornázták, és szavazóikat arra buzdították, hogy a szabad piac kudarcáért a menekülteket, a queer és transznemű embereket, a zsidókat és a „kommunistákat” okolják.
\n\nA tomboló iparosodás és az éghajlatváltozás tönkretette a partvidékeket és hamuvá változtatta az erdőket. A COVID-19-járvány, az összeesküvés-elméletek és a dezinformáció terjedése, a vagyon néhány milliárdos kezében való koncentrációja, a gázai népirtás: mindez ismerős lehet a hírekből számodra, hacsak nem történik valami még rosszabb, mire ezt olvasod. Az orosz invázió Ukrajnában nem az utolsó háború, ha tovább haladunk ezen az úton – háborúk jönnek, amelyeket az autokratikus hatalmak megszilárdítása tesznek lehetővé, és amelyek a gazdasági és ökológiai válság miatt elkerülhetetlenek. Ha megnézzük a menekültek politikai fegyverként való felhasználását a belorusz–lengyel határon vagy a foglyok ágyútöltelékként való felhasználását Ukrajnában, láthatjuk, hogy – ha nem változtatunk – az élet még ennél is olcsóbbá válik a 21. században.
\n\n2023 június 18-án, pontosan 24 évvel a londoni kapitalizmus elleni karnevál után, a New York Times címlapján megjelent cikk elismerte, amit mi már negyed évszázada mondunk: a kapitalista globalizáció katasztrofális vagyoni egyenlőtlenségeket teremt, tönkreteszi a bioszférát és szélsőjobboldali nacionalizmust szül. A cikk felsorolta az 1999-es átlagos antikapitalista tüntetők összes érvét egészen a Nemzetközi Valutaalap kritikájáig. Ezek a kapitalisták már azt kívánják, bárcsak mi nyertünk volna.
\n\nMindezek a tragédiák még nem történtek meg, amikor a könyvben leírt küzdelmek zajlottak. Ki tudja, ha többen küzdöttünk volna és keményebben, talán elkerülhettünk volna néhányat közülük.
\n\nDe nem hibáztathatjuk a könyv szerzőjét. Mindig az első sorokban harcolt.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/07/01/3.jpg\")
Az anarchista fekete blokk felvonul, hogy szembeszálljon a rendőrséggel a 2001 áprilisában Québec Cityben zajló zavargások során, amelyek a tervezett (és végül sikertelen) „Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet”(FTAA) kezdeményezés ellen irányultak.
\nNéhány évvel a könyvben leírt események után találkoztunk egy könyvvásáron. Felismertem az utcáról, de soha nem beszélgettünk úgy igazából.
\n\nPedig azonnal jól kijöttünk egymással. Amikor személyesen találkoztunk már nem számított, hogy én egy kalandvágyó (társadalomból) lemorzsolódott voltam, ő pedig egy unalmas platformista.
\n\nTudni akarta, hogy kiadjuk-e a folytatását egy bizonyos vitatott memoárnak, amelyet egy szökésben élő bűnözőről írtunk. „Politikai szempontból lényegtelen” – mondta. „De mint történet, nagyon izgalmas.”
\n\nNem osztottam a lelkesedő véleményét. Úgy gondoltam, hogy a humor ugyan kompenzálja a karakterek kidolgozatlanságát, de megélhetési bűnözőként a téma teljesen banális volt. Azért adtuk ki, hogy aláássuk a külvárosi gyerekek materializmusát és bizonytalanságát, nem azért, hogy olyan tapasztalt anarchistákat vonzzunk, mint ő.
\n\nDe nem hagyta annyiban:. „Ugyan már, írnod kell egy folytatást!”
\n\nAzt mondtam neki, írjon saját memoárt, amelyben elmeséli az utcai kalandjait. Na azt- mondtam- érdemes lenne kiadni.
\n\nCsak két évtizedbe telt neki megírni.
\n\nA világtörténelem egy hatalmas színpad. Az egész emberiséghez mérve mindnyájunk csak a milliárdok egyike. De rajtunk múlik, hogyan állunk hozzá a drámában betöltött szerepünkhöz. Nézőként tekintünk e magunkra, és passzívan elfogadhatjuk a sorsunkat – vagy főszereplőként elindulhatunk felfedezni, milyen hatással lehetünk az események folyására.
\n\nA könyv szerzője az utóbbi utat választotta. Ennek eredményeként meglepően sok történelmi eseményben vett részt a századfordulón. Kalandjainak sora tanúskodik arról, hogy egy ember mennyi mindent elérhet egy kis elszántsággal, legyen szó társadalmi békéről vagy heves konfliktusokról. Szerencsére túlélte, és egy kis bátorítással sikerült leírnia tapasztalatait.
\n\nAz eredmény az a értékes történelmi dokumentum, amelyet most a kezedbe vehetsz. Nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy három kontinensen éljen át korszakokat meghatározó utcai harcokat, és van lehetősége egy ilyen emlékiratot írni. Buenaventura Durruti nem volt ilyen szerencsés.
\n\nPeter Kropotkin Egy forradalmár emlékiratai vagy Emma Goldman Élem az életem című művéhez hasonlóan ez a könyv is első kézből származó beszámolót nyújt egy döntő jelentőségű korszakról. Egy ilyen szövegből többet lehet megtudni a dolgok valós állásáról, mint bármely másodkézből származó összefoglalóból.
\n\nDe ez nem egyszerűen egy történelmi referenciaanyag. A könyvben leírt küzdelmek egyike sem ért véget. Mindegyik sokkal nagyobb léptékben és még nagyobb téttel folytatódik: küzdelem a fasizmus, és a határokon tomboló erőszak ellen, az ökoszisztéma és az emberi közösségek kapitalizmusnak való alárendelése, a rendőrség és a hadsereg erőszakossága, az autokratikus hatalom ellen.
\n\nLehetett volna egy másféle háború – és ma is lehetséges. Ha a kapitalizmus felszámolásának kudarcából a századfordulón két évtizednyi mészárlás, gazdasági válság, ökológiai katasztrófa és fasiszta reakció következett, akkor gondoljunk bele, mi fog történni, ha most nem állunk a kihívás elé. A történelemnek nem kell úgy alakulni, ahogy 2001-ben alakult – nem kell az eddigi úton továbbhaladnia. Ez a könyv azért is aktuális, mert egy olyan történetet mesél el, amelyet nektek kell befejezni.
\n\nEzekben a küzdelmekben sokféleképpen lehet részt venni. A fasisztákkal és a rendőrökkel való fizikai harc csak egy a sokféle taktika közül, és lehet nem is a legfontosabb. A könyv szerzőjétől megtudhatjátok, mások mivel próbálkoztak előttetek, és mit tehettek ti magatok. Mi, az előző kör túlélői, veletek együtt fogunk harcolni.
\n\nHa nem gyorsítjuk fel a folyamatot, a kapitalizmusnak még egy évszázad vagy több kell a összeomlásához. Olyan háborúkat hoz el, amilyeneket eddig nem láttunk. Az ebből következő katasztrófa romjai pedig mindnyájunkat maguk alá temetnek.
\n\nHarcoljunk együtt egy jobb jövőért! Lehetséges egy másféle háború.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/07/01/2.jpg\")
„A sötétség évszázadai után már innen is láthatjuk a napot egy új hajnal horizontján.”
\nJúnius 3-án a tömeg elűzte a szövetségi ügynököket Minneapolisból, miután azok rajtaütöttek egy taco étteremen. Június 4-én a környék lakói konfrontálódtak az amerikai bevándorlási és vámhatósági ügynökökkel, amikor azok rajtaütéseket hajtottak végre Chicagóban és Grand Rapidsban. Június 6-án, pénteken a los angelesiek válaszoltak az ICE razziájára, ami egész napos összecsapásokhoz vezetett, amelyek ma is folytatódnak. Az alábbi első kézből származó beszámolóban a résztvevők elmesélik, hogyan álltak össze az emberek, hogy megakadályozzák a szövetségi ügynököket abban, hogy embereket raboljanak el a közösségükből.
\n\nA fordító megjegyzése- Az ICE az amerikai szövetségi kormány bevándorlási és vámhivatala, Trump beiktatása előtt is- Barack Obama elnöksége alatt- számtalan jogsértést követett el. pl gyerekeket a szüleiktől elkülönítve ketrecekben tartották fogva. Ezeket a családokat engedély nélküli határátlépés során tartóztatták le. Pár éve, egy online csoportból kiszivárgott információk kapcsán indított nyomozás során kiderült, hogy az ICE testületének számos tagjának fehér felsőbbrendűséget hirdető neonáci csoportokkal van kapcsolata. Ebben a csoportban például egy amerikai- latin amerikai származású- képviselőnő megerőszakolásáról és egy másik, muszlim szenátornő meggyilkolásáról beszélgettek.
\n\nNapjainkban tucatnyi jogtalan “elfogás” kötődik nevükhöz, amerikai állampolgárságot kapott bevándorlók letartóztatása és külföldre - El Salvador- deportálása, letartóztatási parancs vagy bírói végzés nélkül. Ezeket az eljárásokat számos esetben bírók bírálták felül, mégsem történik jogorvoslat, az elraboltak többségéről semilyen információt nem ad a hivatal, az FBI pedig nem hajlandó nyomozást indítani. Óriási felháborodást keltett az az eset, aminek során egy 7 éves rákkal küzdő gyermeket rabolt el az ICE kommandója, a fogvatartásának körülményei ismeretlenek, holott a gyermeknek kemoterápiás kezelésre van szüksége. A kongresszusi meghallgatásokon a hivatal és az FBI képviselői nem tudtak elfogadható magyarázatot adni az intézkedésekre az őket beidéző szenátoroknak sem, emiatt a közvélemény hatalmas ellenszenvvel és ellenálással fogadja, bárhol is jelennek meg az ICE állig felfegyveztett kommandósai, akiknek egyenruháján nincsenek azonosító jelzések, több esetben pedig civil öltözetben raboltak el jelölés nélküli gépjárművekkel embereket, nem igazolva magukat.
\n\nDonald Trump „határ cárja”, Tom Homan bejelentette, hogy válaszul a Nemzeti Gárdát küldi Los Angelesbe. Ha a helyzet máshol is eszkalálódik az országban, elképzelhető, hogy a George Floyd-felkeléshez hasonlóan új mozgalom indul. Vitatható, hogy az ICE és a különböző szövetségi ügynökségek, amelyek a Los Angeles-i támadásokban a Service Employees International Union kaliforniai szervezetének elnökét is letartóztatták, ezzel most, amikor a konfrontáció kezdődik, még több ellenséget szereznek maguknak. [A SEIU közel 2 millió taggal rendelkező szakszervezet, az USA és Kanada területén működik, csak Kaliforniában 750.000 tagja van- a ford.]
\n\nBár a Trump-adminisztráció a bevándorlók – mind a dokumentált, mind a dokumentálatlanok – elleni támadásokkal kezdte, ez csak az első lépés az autokrácia megteremtésére irányuló törekvéseikben. A bevándorlókat azért vették célba, mert szerintük őkte tartják bevalottan a legsebezhetőbb célpontoknak, de végső céljuk az, hogy mindannyiunkat passzivitásra szoktassanak a brutális állami erőszakkal szemben, megszakítva az alapvető szolidaritási kötelékeket, amelyeknek össze kellen kötnie minden embert.
\n\nMindenkinek számára – még a legmérsékeltebb középútasoknak is – világossá kell , hogy váljon, hogy a most fokozódó konfliktus kimenetele fogja meghatározni a Trump által célkeresztbe állítottak kilátásait, a Harvard Egyetemtől kezdve azokig, akik egyszerűen csak a mindennapi megélhetésért küzdenek.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/06/08/5.jpg\")
\nA közösségi médiában terjedt el a hír, hogy az ICE több helyszínen razziát tart Los Angeles belvárosában, a Highland Parkban és a MacArthur Parkban. Az ügynökök egy virágkereskedésnél kezdtek razziázni, amikor egy spontán tömeg bekergette őket egy épületbe. Az emberek minden oldalról, minden bejáratot eltorlaszoltak, így az ügynökök nem tudtak kijutni. Már sok embert őrizetbe vettek az épületben, és nem számítottak arra, hogy 50-100 városlakó fogja őket bekeríteni.
\n\nNyilvánvalóan azt hitték, hogy Los Angeles belvárosában nyilvános razziát hajthatnak végre anélkül, hogy a környék lakói reagálnának. Tévedtek. A hat vagy több helyszín közül, ahol razziát hajtottak végre, ez volt a legsűrűbben lakott terület, csak néhány háztömbnyire a szegénynegyedtől és pár lépésre a Piñata negyedtől.
\n\nA bejáratnál nagy tömeg gyűlt össze, megakadályozva az ICE-ügynököket a távozásban. A tömeg meglepetésként érte őket, és láthatóan tanácstalanul próbáltak kitalálni, hogyan tudnának távozni. A letartóztatottak családtagjai sírva álltak az ajtók és kapuk előtt, szeretteik sorsa miatt aggódva.
\n\nA szövetségi kormány háborút hirdetett Los Angeles ellen.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/06/08/7.jpg\")
\nAz ICE három tucatnyi szövetségi rohamrendőrt és egy furgonflottát küldött a helyszínre. A bejáratot, amelyen kerezstül be akartak jutni az épületebe, egy SEIU hangosautó blokkolta, ezért azzal fenyegetőztek, hogy elvontatják. Az SEIU engedelmeskedett, és elmozdította a teherautót, sőt, hangosbeszélőjén keresztül arra kérte a tömeget menjenek a járdára. A tömeg egy része hallgatott rájuk, a másik nem. A maradók nem voltak elegen, ennek következtében a páncélozott teherautó és a szövetségi suvok el tudtak jutni a bejárathoz.
\n\nA bevetési felszerelésbe öltözött szövetségi ügynökök megpróbálták mindenkit kiszorítani. A kis csoport, amely nem volt hajlandó távozni, továbbra is a közelben várakozott, forgatva kis riot pajzsait és gúnyolódva az ügynökökön. Az ügynökök láthatóan meg voltak zavarodva a csoport ellenállásától, amely percek alatt, spontán alakult. Az kétségbeesett FBI ügynökök egyszercsak könnygázgránátokat kezdtek dobálni a tömegbe. Mindenki a fasiszta zsoldosokkal ordított, miközben azok megpróbálták visszaszorítani a vonalat. A zürzavar közepette az ügynököknek sikerült utat törniük a furgonokkal, hogy bejuthassanak a kapun.
\n\nA szövetségi ügynökök a letartóztatott munkásokat a furgonokba tették, és elindultak. A tömeg megpróbálta megállítani őket, de az FBI fokozta az erőszakot: dulakodni kezdtek az ellenállókkal, majd paprika-golyókat és gumilövedékeket lőttek mindenkire. Az egyik furgon gyorsítani kezdett, eközben elgázolta a Service Employees International Union kaliforniai ágának elnökét, aki megsérült. Ezután a sérült elnököt letartóztatták.
\n\nA tömeg egyre dühösebb lett, tűzijátékokat gyújtott, és törmelékkel, vizes palackokkal és káposztával dobálta az ügynököket. Az FBI villanógránátokkal, gumilövedékekkel és további paprika-golyókkal válaszolt.
\n\nMiközben a harc folytatódott, valaki követte az ICE kocsijait a Burbank repülőtérre, ahol az ügynökök állítólag azt állították, hogy egy „jégkorongcsapatot” szállítanak. Azóta többen is megpróbálják nyomon követni a repülőjáratot, hogy megtudják, hová szállították a foglyokat.
\n\n[A többiekek az MDC*-be (Metro Detention Center) vitték, ez néhány órával később újabb akciót váltott ki.]
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/06/08/4.jpg\")
\nAz emberek a Metropolitan Detention Center előtt kezdtek gyülekezni. Sajtótájékoztatót tartott az Union Del Barrio, az SEIU és a Coalition for Humane Immigrant Rights of Los Angeles. Az egyeztetések során a szakszervezeti aktivisták összetűzésbe keveredtek a tömeggel. Az aktivisták távoztak, a tömeg pedig maradt – tele fújták az épület falait, ablakokat törtek be, feldúlták a környéket, szervezetlenül , irányítás nélkül. Valaki hozott egy kalapácsot,és darabokat tört le a beton oszlopokról, hogy az emberek a rendőrségre dobálhassák. Valaki egy irodai széket használt barikádként, egy másik pedig dinoszaurusz jelmezben jelent meg.
\n\nA szövetségiek pánikba estek, és mindent visszadobáltak a tömegbe, amit csak tudtak. Többször is könnygázzal támadtak, ezt a tiltakozók semlegesítették azzal, hogy jeget és vizet öntöttek a palackokra, valamint forgalomelterelő kúpokat tettek rájuk, ahogy Chilében tették. Néhányan a könnygázpalackokat visszadobták a Belbiztonsági Minisztérium ügynökei közé, akik kilőtték rájuk. A tömeg rendkívül élénk és bátor volt. Néhány jobboldali internetes streamer megpróbált bejutni a területre, de feismerték őket és azonnal elbántak velük.
\n\nA Belbiztonsági Minisztérium nem tudta kézben tartani a helyzetet. A szövetségi ügynökök tehetetlenek voltak, és segítségül hívták a Los Angeles-i rendőrséget. Annak ellenére, hogy Karen Bass, Los Angeles polgármestere „megdöbbenve” nyilatkozott az ICE jelenlétéről Los Angelesben, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel. Alacsonyan repülő helikopterek figyelmeztették az embereket, hogy letartóztatják őket és felszólították a tömeget, hogy oszoljon szét, a rendőrség négy-öt órás harc után szorította vissza az embereket az épületektől. Mindenki paprika porral és könnygázzal borítva távozott.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/06/08/1.jpg\")
\nAz a hír terjedt el, hogy az ICE-t látják, amint rajtaütésre készül a kínai negyedben. (Később kiderült, hogy csak azt a parkolót akarták biztosítani, ahol Thomas Homan, Trump „határ cárja” sajtótájékoztatót tartott volna másnap reggel 7 órakor – a sajtótájékoztatót azonban nyilvánvalóan lemondták.
\n\nTöbb száz ember kezdett gyülekezni, zseblámpákkal vakították a szövetségi ügynökök szemét, skandáltak és sértegették a rohamrendőrséget.
\n\nAnnak ellenére, hogy az emberek egész nap ellenálltak, az erejük semmit sem csökkent, bevonzottak további járókelőket és a véletlenül arra járó Dodgers-szurkolókat is, hogy csatlakozzanak. A tömeg elfoglalta az utcát, és ismét eltorlaszolta a bejáratokat, amikor a helyzet kezdett elfajulni. Ezúttal a LAPD, a rendőrség nem volt jelen, így a szövetségi ügynökök maguk készültek arra, hogy kiszorítsák az embereket.
\n\nA tömeg tagjai fetékkel lefújták a páncélozott ICE járművet, és ugrálni kezdtek rajta, miközben egy LRAD (tömegoszlató hangágyú) is bevetésre került. Valaki „FUCK ICE” feliratot festett egy Waymo önvezető autó kameráira. A Los Angeles Tenants Union erős kontingensén kívül, amely a nap folyamán minden akción részt vett, más szervezetek nem voltak jelen.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/06/08/3.jpg\")
\nA szövetségi ügynökök úgy döntöttek, hogy a parkolót túl nehéz tartani, visszavonulásba kezdtek. A tömeg megragadta az alkalmat, hogy elzárja az utat, tűzijátékokat, köveket, palackokat és valamiféle kerámialapokat dobáltak. Az FBI válaszul néhány villanógránátot és könnygázgránátot dobott, de az ellenállók lelkesedése nem csillapodott.
\n\nAz emberek elkezdték betörni a szövetségi ügynökök autóinak ablakait. Ekkor az ICE úgy döntött, hogy távozik, az utcán ünneplés kezdődött. Örömteli hangulatban újabb tűzijátékokat gyújtottak. Az emberek egy darabig még ünnepeltek, majd hazamentek, felbátorodva a kis győzelemtől, amelyet az úgynevezett Egyesült Államokban töltött borzalmas és embertelen nap után arattak.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2025/06/08/2.jpg\")
\nFebruár 25-én Aaron Bushnell felgyújtotta magát a washingtoni izraeli nagykövetség kapujánál, hogy így tiltakozzon a Gázában folyó palesztin népirtás ellen. Az ellenséges kritikusok megpróbálták Aaron tettét elmebetegség következményének beállítani. Ezzel szemben Aaron döntése valójában politikai akció volt, amely mélyen gyökerező anarchista meggyőződéséből fakadt. A következő összeállításban Aaron összefoglalóját ismertetjük saját politikai nézeteiről, amelyet három közeli barátjának megemlékezése követ.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/9.jpg\")
\nAaron elmesélte a san antonio-i kölcsönös segítségnyújtási csoportban lévő társainak, hogy Cape Codban, egy nagyon keresztény-konzervatív fehér enklávéban nőtt fel. Donald Trump megválasztásakor 18 éves volt. 2019-ben lépett be a légierőhöz. Már a légierőnél szolgált, mikor olvasmányai és önképzés útján jutott el az anarchista politikához.
\n\n2023 februárjában egy dokumentumot készített, azzal a céllal, hogy segítse a csoportját még összetartóbbá tenni. Ahogy a csoport egy másik résztvevője elmondta nekünk:
\n\n„Aaron arra törekedett, hogy formalizálja és átgondoltabbá tegye néhány szervezési módszerünket. Úgy érezte, hogy a mély és nyílt megbeszélések lefolytatása kulcsfontosságú első lépés a hosszú távú bizalom kiépítéséhez. Létrehozott egy kérdőívet, hogy a kölcsönös segítségnyújtást végző baloldaliak különböző csoportjai kommunikálni kezdhessenek egymással.”
\n\nEzekre a kérdésekre adott saját válaszaiban Aaron kijelenti:
\n\n\n\n\n„Úgy tekintek a munkára, amit végzünk, mint osztályharcra, mint visszavágásra, mindazzal szemben, amit a tőkésosztály folytat az emberiség többi része ellen. Ez meghatározza azt is, hogy hogyan akarok szerveződni, mivel úgy gondolom, hogy minden hierarchikus hatalmi struktúra szükségszerűen reprodukálja az osztálydinamikát és az elnyomást.
\n\nEzért olyan egalitárius szerveződési formákban szeretnék részt venni, amelyek a kölcsönös segítségnyújtáson és szolidaritáson alapuló horizontális hatalmi struktúrákat hoznak létre, amelyek képesek felszabadítani az embereket.
\n\nA konszenzuson alapuló döntéshozatalt részesítem előnyben a demokratikus vagy szavazáson alapuló kormányzással szemben.”
\n
Ugyanebben a dokumentumban Aaron azt is kifejtette, hogy miért elkötelezett a hajléktalanokkal szolidáris kölcsönös segítségnyújtási munka mellett:
\n\n\n\n\n„Mindig zavart a hajléktalanság valósága, már akkor is, amikor még konzervatív közösségben éltem. Hittem a szolidáris politika fontosságában és a hajléktalanság elleni fellépést az osztályharc egyik fő frontjának tekintem, a hajléktalanság ellen mindannyiunk érdekében fel kell lépni. A környezetemben élő hajléktalanok megsegítését erkölcsi kötelességnek, a társadalmi igazságosság és a ‘jó politika’ kérdésének tekintem. Ha ma nem állok ki azok mellett, akik nálam kiszolgáltatottabbak, akkor ki marad, aki holnap kiáll mellettem?
\n\nA kényszerű hajléktalanságot társadalmi kudarcnak és az emberiesség elleni bűncselekménynek tekintem. Hiszem, hogy senki sem érdemli meg, hogy megfosszák az alapvető emberi szükségleteitől. Hiszem, hogy a hajléktalanságot mint önkéntelen állapotot meg kell szüntetni.”
\n
Az alábbi beszámolókban Aaron barátai osztják meg emlékeiket arról, hogy ki volt ő, és hogyan volt hatással az életükre.
\n\nHa szeretnél tenni valamit Aaron emlékére, az egyik lehetőség, hogy adományozol a Palesztinai Gyermekek Segélyalapjának, amelyet végrendeletében említett.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/2.jpg\")
\nLupe
\n\nAaron örökké élni fog. Tudom, mert mindenki, akit Aaron szeretett, egy darabkát a lelkében hordoz majd belőle, és mindenki, aki tanúja volt áldozatának, a lelkében fogja őt hordozni. Aaron tisztelte az életet. Tudta, hogy azzal, hogy feladja a sajátját, esélyt adhat a palesztinai embereknek, hogy megtarthassák a sajátjukat.
\n\nAaron olyan volt, aki végérvényesen megváltoztatta létezésed szövetét. Tudod, mert életed hátralévő részében azzal a gondolattal kell majd megbírkoznod, hogy te milyen áldozatot hozol mások felszabadításáért.
\n\nEgyik barátom azt mondta, hogy bárhová ment, Aaron mindenütt fákat ültetett. Elképzelem, hogy ezek a magok a mi szívünkbe és elménkbe vannak elültetve. Ki fognak csírázni, és óriási, erős fákká fognak nőni, mély gyökerekkel, amelyeket azért növesztenek, hogy átvészeljék a rengeteg harcot, amely előttünk áll ezen a lángoló bolygón. Egyenesen állnak, amíg csak tehetik, ahogy Aaron is, de előtte még szétszórják magjaikat, amiket elültetnek szeretteink szívében, és aztán azok a magok is fává nőnek. Mi pedig folytatni fogjuk ezt a küzdelmet, amíg meg nem születik az a gyönyörű világ, amiről Aaron tudta, hogy megérdemeljük.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/5.jpg\")
Aaron Bushnell.
\nT Bear
\n\nÚgy tűnik, hogy sokan csak úgy tekintettek Aaronra, mint valakire, aki a hadseregben szolgált. Az online baloldaliak és a liberális média egyformán gyorsan elvetették a szavait és a tetteit, és inkább úgy döntöttek, hogy puritán eszmék alapján ítélik el, amelyek ugyanolyan rosszak, mint azok, amelyek elől egész felnőtt életében próbált menekülni.
\n\nA következőket annak tudatában írom, hogy a bajtársaink el fogják olvasni. Szeretnék valami nagyon mélyértelműt mondani, ami talán elgondolkodtathat bennünket arról, hogy miért vagyunk hajlamosak olyan gyorsan eldobhatónak tekinteni másokat, de nem hiszem, hogy sikerülni fog. Csak remélhetem, hogy ennek válasznak a terhét együtt viseljük majd.
\n\nBár egész életemben anarchisták között voltam, ez a nemrég radikalizálódott, 25 éves, aktív szolgálatot teljesítő légierős volt az – akivel csak két évet töltöttem-, aki megmutatta nekem a láncaimat – jóval azelőtt, hogy úgy döntött, elhagyja ezt a világot.
\n\nAaron minden egyes emberre, akivel találkozott, ilyen hatással volt. Hihetetlenül elkötelezett volt a mély bizalmon és megértésen alapuló kapcsolatok kialakítása iránt – mindig ő volt az első, aki felhúzott szemöldökkel válaszolt egy fontos kérdésre adott gúnyos válaszra. Soha nem hagyott szó nélkül egy feltételezhető sérelmet sem. Mindenkinél jobban megtestesítette az anarchista szellemet, azt a mélyen emberi érzést, ami mindenki javát, a szabadságot és az igazságosságot mindenki számára, a szolidaritást és az emberek közötti szeretetet takarja.1
\n\nŐ volt az, akire igazán szükségünk volt. Arra bátorítalak benneteket, hogy emlékezzetek Aaron szavaira és tetteire, amikor legközelebb arra készültök, hogy valakinek a megélt tapasztalatait lekicsinylitek. Arra bátorítalak benneteket, hogy gondolkodjatok el a kapcsolataitokon, és azon, hogyan enyhítsétek az ellenőrzést és a kényszerítő hatalmi dinamikát. Arra bátorítalak benneteket, hogy építsetek egyre mélyebb kötelékeket a társaitokkal. Becsüljétek meg őket most. Nem éri meg elveszíteni őket.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/10.jpg\")
\nE
\n\nBarátom, Aaron kedves, együttérző és az elveihez hű volt, mindezt néha az idegesítővé válás határáig. Hihetetlenül reflektív volt és változásra hajlandó is, hogy megfeleljen az igényeimnek a kapcsolatunkban. Mindennél gyorsabban vált a legjobb barátommá.
\n\nNagyon szerettem. Kevés dolgot bántam meg a vele való kapcsolatom során. Következetesen nyitott, így sebezhető voltam, amit ő viszonzott. Mindent elmondtam neki, amit iránta éreztem, méghozzá sokszor. Annyi időt töltöttem vele, amennyit csak tudtam, és nagyon örülök, hogy így tettem. Amitől ebben a pillanatban a legjobban félek, hogy a kapcsolatunk, a barátságunk, az a mély, mély szeretet, amit iránta éreztem, az összes belsőséges pillanat, az apróságnak tűnő dolgok, a nevetések, minden, amit mondott, mindez – attól félek, hogy én leszek az egyetlen személy, akiben ez mind megmarad. Nem akarom, hogy eltűnjön, nem akarom, hogy csak én és az én tökéletlen emlékezetem őrizze meg. Azt akarom, hogy az emberek tudják, hogy szerettem őt.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/11.jpg\")
\nSzeretnék némi háttér-információt nyújtani a barátom életéről. Ezt bizalmasan mondta el nekem, de most már nyugodtan megosztom veletek, mert már nem él, de szeretnék segíteni, hogy mindannyiótok számára megérthetővé tegyem őt. A sajtó is megkeresett embereket a múltjából, így ez ettől függetlenül ki fog derülni, és azt hiszem, ezeket jobb, ha egy bajtársától tudjátok meg.
\n\nAaron egy szektában nőtt fel. Egy keresztény szektában, tulajdonképpen egy kolostorban, amit Jézus Közösségének hívnak. Ebben a szektában, ahogy az sok szektára jellemző, Aaront már egészen fiatal korától kezdve folyamatosan dolgoztatták. Fizetetlen [nem önként vállalt-a ford.] munkát végzett a közösség által szervezett előadóművészeti programok intenzív képzésében, vagy istentiszteleteken való részvétellel. Ez mélyen traumatizálta őt, részben azért, mert mindezt úgy, hogy közben meg kellett küzdenie a neurodivergenciájával is, amely hátráltatta a feladatok elvégzésében.
\n\nNagyon fiatalon meg kellett tanulnia színlelni, úgy érezte, hogy ellopták tőle a gyermekkorát. Tizenévesként egyik nyáron, minden nap és több munkahelyen is kellett dolgoznia, hogy elég pénzt keressen ahhoz, hogy kifizethesse egy előadóművészeti program tandíját értelmetlenül, csak azért , mert azon kötelezően részt kellett vennie.
\n\nA Jézus Közösségében mindent a szégyen és a bűntudat, valamint a kiközösítés veszélye motivált. Ez erős hatással volt rá, és alapvető hatással arra, hogy mennyire tudott és mennyire nem tudott kapcsolatokat kiépíteni emberekkel. Ez az oka annak, hogy a saját védelme érdekében elhagyta a SACC-t [San Antonio Collective Care]. Hihetetlenül szerencsés voltam, hogy én olyan kapcsolatot tudtam kialakítani vele, amilyet kialakítottam.
\n\nAz, hogy egy szektában nevelkedett, lényegében egy kis, zárt társadalomban, ahol a miénktől eltérő kulturális normák uralkodtak, képessé tette Aaront arra, hogy meglássa és jobban felismerje a társadalmunk azon normáit és tulajdonságait, amelyeket nekünk nehezebb észre venni, mert minket ezekre kondicionáltak.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/8.jpg\")
\nLátta a rejtett fasiszta logikát és a szektaszerű tendenciákat, amelyekkel nap mint nap érintkezünk. Olyan módon látta és érezte, ahogy én nehezen érzem és értem meg őket az intellektuális szinten túl. Mindig nagyon titokzatos volt a múltjával kapcsolatban, és mindent megtett, hogy ne kelljen hazudnia róla. Páran emlékezhetnek rá, hogy olyanokat mondott, hogy „valahogy úgy ” vagy „valami olyasmi”, amikor arról kérdezték kérdezték, játszott-e színdarabban vagy zenekarban.
\n\nAmikor ott élt, teljes mértékben hívő volt, részt vett az összes megszégyenítő rituáléban és az egymásnak ártás körforgásában. Teljesen át- és megélte azt a valóságot. Az a tény, hogy képes volt elmenekülni ettől az ideológiától és az a zsigeri élmény, hogy le tudta romboni magában ezt a világot, ezek tették olyan hihetetlenül elvhűvé és elkötelezetté őt a hierarchia eltörlése mellett.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/3.jpg\")
\nEgy alkalommal sms-eztünk, és én azzal piszkáltam őt, hogy úgy sms-ezik, mint egy hetero férfi (márpedig az volt). Soha nem használt emojikat vagy olyan nevetést kifejező kifejezéseket, mint a „lol”. Ez hihetetlenül idegesítő volt. Miután megkértem rá, rögtön igyekezett ezen a dolgon változtatni, gyorsan és következetesen.
\n\nMáskor politikai vitát folytattunk a húsevés és hústermelés etikájáról. Mint egykori vegánnak, egy csomó érvem volt, ahogy neki is. Egy ponton a beszélgetés a növényekre terelődött, ekkor Aaron kijelentette, hogy szerinte a növények nem többek, mint biológiai gépek, amelyekből teljesen hiányzik az élet, vagy legalábbis az a lényegiség, ami erkölcsileg értékessé és védendővé tehetné őket úgy, mint az állatokat. Őszintén szólva nagyon megdöbbentett. Hosszasan magyarázva kifejtettem neki, hogy téved, és azt mondtam, olvassa el a Braiding Sweetgrass-t, de csak valahogy úgy, ahogy az ember azt mondja egy másik embernek, hogy olvasson el egy könyvet, de valójában nem várja el tőle. Úgy tűnt, hogy a beszélgetésünk nagyon felkavarta, és a téma a következő hetekben még néhányszor előkerült. Az Ohioba vezető úton meghallgatta a Braiding Sweetgrass-t, és írt is sms-t nekem róla. Nagyon tetszett neki. Azt hiszem, átformálta a világnézetét.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/6.jpg\")
Aaron a szeretett macskájával, Sugarral.
\nAaron meglátta a hierarchiát és az igazságtalanságot és a saját szerepét a rendszerekben, és gyűlölte azt. Bűntudatot érzett a helyzet miatt, amelyben felnevelkedett; a bűntudat volt az elsődleges érzelem, amelyen keresztül a legtöbb dologgal foglalkozott. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem sikerült ebből teljesen kigyógyulnia.
\n\nNagyon szerette a macskáit. Az ellentmondás, hogy valakit, akit szeretsz, birtokolni kell, erősen nyomasztotta őt. Folyamatosan azon gondolkodott, hogyan tudná a legmegfelelőbb otthont nyújtani nekik, és hogyan igazodjon ehhez a domináns viszonyhoz, a teljes uralomhoz a cselekvőképességük felett. Láttam, hogy ez őszintén nyomasztotta.
\n\nA barátom nem volt hajlandó kimondani olyan szavakat, mint őrült, bolond vagy béna, mivel ezeknek a szavaknak a használata a fogyatékosság megkülönböztetésben gyökereznek. Állandóan a béna szó használata miatt dorgált engem. Nem mondta ki a „fuck” szót, mert a nőgyűlölet és a hetero-patriarchátus gyökereit látta benne.
\n\nAaron a demokrácia szót sem szerette olyan okokból, amelyeket most túl hosszú lenne elmagyarázni; sokszor vitatkoztunk ezen; ez egy visszatérő dolog volt.
\n\nAaron törölte a Signal alkalmazást, mielőtt felgyújtotta volna magát. A bajtársai iránti szeretet és védelem utolsó cselekedete volt ez…
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/1.jpg\")
Aaron ételt oszt Ohioban a Serve the People Akron nevű kölcsönös segélyszervezet tagjaként. Aaron értékes tagja volt a szervezetünknek és a közösségnek, aki azonnal csatlakozott, hogy segítsen a fedél nélkülieknek és minden felmerülő projektben. Megbízható és kitartó volt a kölcsönös segítségnyújtási munkában, amit egy számára még új városban végzett. Örökké hálásak leszünk neki az erőfeszítesiért, hogy Akron egy jobb hely legyen. kép:Serve the People Akron instagram
\nNagyon nyílt – és ezért sebezhető – voltam Aaronnal, és erre büszke vagyok. A sebezhetőség bizalmat épít, és elmélyíti az egymáshoz való kötődésünket; ez olyasvalami, aminek a művelésén aktívan dolgozom. Ebből a célból szeretnék részleteket megosztani azokból a dolgokból, amiket neki írtam:
\n\n\n\n\n„Minden kapcsolatunk megváltoztat, formál minket. Ha megnézem azokat az embereket, a barátaimat, akiket a legjobban szeretek, azokat, akikkel a legbizalmasabb, szeretetteljes kapcsolatom van, akkor meg tudom mondani, hogyan változtattak meg engem. A modorosságokat, szokásokat, beszédfordulatokat vagy világnézetet, amit átvettem tőlük. Ez büszkeséggel és hálával tölt el. Semmi kétség, hogy már megváltoztattál olyan módon, ami miatt büszke és hálás leszek, de úgy érzem, hogy az egyik dolog, ami a legjobban fáj, az az a gyász, hogy elvesztettem ezt a lehetőséget, hogy ezt folytasd…
\n\nBárcsak még jobban megismerhetnélek. Annyi minden van még, amit meg szeretnék tudni rólad, és annyi más dolog van, amit szeretném, ha te is tudnál rólam. Bárcsak közelről láthatnám a folyamatos politikai fejlődésedet, és bárcsak további hatást gyakorolhatnánk egymásra. Bárcsak láthatnád az enyém, hogy változtass rajta, hogy jobb forradalmárrá tehess. Jó lenne látni téged a küzdelmünkben, hogy megtanuljak melletted és veled együtt harcolni. Szeretném, ha itt lennél.
\n
\n\n\nFolyton ide képzellek. Elgondolkodva. De nem úgy, ahogy eddig ismertelek. Hanem most ebben a pillanatban, szabadon. Már megszabadulva a katonaság rabságától. Örülök annak is, hogy szabadon, harcolva képzelhetlek el, és elképzelem, hogy mennyire örülnél.”
\n
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/7.jpg\")
\nAzt hiszem, nehéz lesz meggyászolni ezt a veszteséget úgy, hogy nem vehetek búcsút a testétől. [Aaron végakarata, volt, hogy ne legyen (katonai) temetése, hamvait pedig szórják majd szét, lásd alább- a ford.] Nem tapasztalhatom meg ennek fizikai és lelki hatásait, miután ő már nincs többé.
\n\nAprónak és összetörtnek érzem magam a rendszerek nagysága és roppant tömege miatt, amelyek ellen küzdünk. Aprónak és tehetetlennek érzem magam ezekkel a rendszerekkel szemben, amelyek már több száz éve léteznek, és valószínűleg még több száz évig létezni fognak. Általában pont az ellenkezőjét érzem, de most nagyon kicsinek érzem magam. Hogyan találhatunk úgy békét ebben a világban, hogy nem válunk bűnrészessé? Remélem, hogy Aaron megtalálta az övét.
\n\nDe a támogatás, a közös gyász kifejeződése mindannyiótoktól, anarchista elvtársaimtól szerte az országban hatalmas volt és igazi csodálattal tölt el. Sokszor meséltem Aaronnak, hogy néha a bajtársaimra gondolva, egészen a sírásig hatalmába kerít a csodálat és a szeretet. Mindannyiótok támogatása az elmúlt napokban sokszor könnyekig meghatott. Nincsenek szavaim arra, hogy kifejezzem, mennyire szeretlek titeket. Egyszerűen csak szüntelen és tiszta csodálatot érzek.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/4.jpg\")
\nKét dologgal szeretném zárni írásomat; néhány sorral Aaron végrendeletéből és egy verssel, amit azért gyakorolt, hogy azon a napon szavalja el, amikor leszerel a hadseregből.
\n\nAaron végrendeletéből:
\n\n\n\n\n„Bocsánatot kérek a bátyámtól és a barátaimtól, hogy így hagylak itt benneteket. Persze, ha igazán sajnálnám, nem tenném ezt. De a gépezet vért követel. Ez az egész nem igazságos.
\n
\n\n\nAzt kívánom, hogy a maradványaimat hamvasszák el. Nem kívánom, hogy a hamvaimat szétszórják vagy eltemessék, mivel a testemnek nincs helye sehol ezen a világon. Ha eljön az idő, amikor a palesztinok visszaszerzik az ellenőrzést a földjük felett, és ha az ott élő emberek nyitottak lesznek majd erre a lehetőségre, akkor szeretném, ha hamvaimat egy szabad Palesztinában szórnák szét.”
\n
–vers Anansi könyvtárából
\n\nKatona voltam érte, mielőtt még nevét tudtam volna
\nHalálra szántak, mielőtt még nevemet tudtam volna
\nKézzel kovácsoltak örök háborúra
\nHarcra neveltek, a birodalom őrzőjének.
\nKatonának neveltek
\nEngedelmeskedni teremtettek
\nHogy térdre boruljak és imádjam a hangját…
\nVér, pénz, tőke és olaj királyának koronája
\nEngedelmeskedj a végrehajtóinak, imádkozz a zászlónkhoz.
\nIstenünk az állam és háború az ő balladája.
\nÉs katonának neveltek téged
\nFékezd nyelved, gyermekem, hallgass, kérlek!
\nNem tudtad, Istenünk a fejedbe lát?
\nLát gondolatot és képeket.
\nAkarattá formál rettegést és félelmeket.
\nKérdezz túl sokat.
\nLásd a ködön túli dolgokat
\nHazugsággal szembe igazságot szegezz, emeld fel a tömeget.
\nValódi igazságért harcolj és hamarosan észreveszed
\nGyönyörűségét fegyvereinknek, amiket most neked és nekem szegeznek.
\nVégül az állam nem ismer hűséget
\nMert mindkettőnket katonának neveltek
\nBámulj ablakokon át és figyelj minden utcát
\nFigyelmezd George Jackson minden szavát
\nŐrizd a disznókat, soha ne aludj
\nA puha, magas fűben
\nVillanógránát a sötétben
\nEmbertömeg bombázása
\nTüzek gyúlnak nemsokára
\nÉjszakai zaklató
\nEgy drón
\nRagadozó
\nKönnygáz és lángok
\nBakancsok az otthonodba’
\nHázról-házra kutakodva
\nHogy kiengesztelj, vesd magad térdre
\nMi nézzük majd mind szótlanul, félve
\nÍgy haladhatunk előre tovább, lángokba borítjuk Rómát
\nHogy pánik legyen az utcákon
\nRendőri erőszak és zavargások
\nKönyörtelenség elől menekülő elkeseredett lázadások
\nMíg a bűntudatot a rászorulók vállára veti
\nAz igazságért harcolni a bűnök legnagyobbika
\nA birodalom kezdete óta halállal bünteti
\nÉs ők engem katonának neveltek
\nHátamon már a szájkosár
\nA csizmák az ajtómnál
\nA sok fegyver már, mind egy halomban áll
\nÉs ahogy az őseimet énelőttem
\nA golyózápor felszabadít engem
\nExpressz egynapos kiszállítás
\nÁllam Istenedtől teneked
\nHűséget az uradtól ne várj
\nEngem katonának neveltek
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/30/12.jpg\")
\nErrico Malatesta, Umanita Nova, 1942 április 13. ↩
\nNégy hónappal a Gáza elleni támadás után az izraeli hadsereg több mint egymillió menekültet kényszerített az egyiptomi határ mellé, és most bombázza őket, miközben szárazföldi támadással fenyegetőzik. Az alábbi szövegben Jonathan Pollak, az Anarchisták a Fal Ellen és más antikolonialista szolidaritási kezdeményezések régi résztvevője elmagyarázza, hogy miért nem a nemzetközi intézményektől vagy az izraeli társadalmon belüli ellenzéki mozgalmak tiltakozásaitól kell várnunk, hogy véget vessenek a gázai népirtásnak és cselekvésre szólítja a hétköznapi embereket.
\n\nA szöveg rövidebb változatát a Haaretz nevű liberális izraeli médium elutasította – ez is jelzi, hogy Palesztinában és az izraeli társadalomban egyre kevesebb a helye a másként gondolkodásnak.
\n\nMár több mint 120 napja tart a Gáza elleni példátlan izraeli támadás. A szörnyű következmények és az, hogy képtelenek vagyunk véget vetni neki, arra kell, hogy kényszerítsenek bennünket, hogy átértékeljük a hatalomról alkotott képünket, arról kialakított felfogásunkat, és mindenekelőtt újragondoljuk, hogyan harcoljunk a hatalom ellen.
\n\nA vérontás, a halál és a pusztítás véget nem érő napjai, a nélkülözés kínja, az éhezés, a szomjúság és a kétségbeesés, a kénköves tűzeső és az égből szünet és válogatás nélkül hulló fehér foszfor éjszakái közepette meg kell küzdenünk a valóság csupasz, visszataszító tényeivel és át kell alakítanunk stratégiáinkat.
\n\nA hivatalosan bejelentett halálos áldozatok száma- a sok palesztin mellett, akiket a romok maguk alá temettek és még nem szerepelnek a hivatalos adatokban – már a Gázai övezetben élő összes emberi élet közel 1,5%-ának megsemmisülését jelenti. Abból, ahogy Izrael fokozza a Rafah elleni támadásait, úgy tűnik, hogy a vége még nincs a láthatáron. Hamarosan minden ötvenedik gázai ember életét kioltják.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/13/3.jpg\")
A Rafah elleni izraeli légi csapások következményei ezen a héten.
\nAz izraeli hadsereg soha nem látott mértékű szenvedést és halált ont a 2,3 millió gázai lakosra, ami felülmúl mindent, ami eddig Palesztinában – vagy a 21. században bárhol máshol-történt.
\n\nEnnek ellenére ezek a döbbenetes számok nem törték át az izraeli társadalomra és Izrael nyugati szövetségeseire jellemző elhatárolódás és elszakadás [vagyis a valóságtagadás-a ford.] nyújtotta vastag védőrétegeket. Sőt ennek a tragédiának a statisztikákra való redukálása inkább hátráltatja, mint elősegíti a megértését. Ezek a statisztikák egy olyan nagytotált mutatnak, amely elhomályosítja a konkrétumokat: a számok elfedik a rengeteg hús-vér emberi lényt, akik különösen fájdalmas halált haltak.
\n\nUgyanakkor a gázai mészárlás felfoghatatlan mérete lehetetlenné teszi, hogy az egyes áldozatok történetein keresztül értsük meg azt. Újságírók, utcaseprők, költők, háztartásbeliek, építőmunkások, anyák, orvosok és gyerekek – túlságosan sokan vannak ahhoz, hogy el lehessen mesélni mindenki történetét. Névtelen és arctalan alakok maradnak. Köztük több mint 12 000 gyermek. Valószínűleg még sokkal többen.
\n\nKérlek, állj meg egy pillanatra, és mond ki hangosan: több mint tizenkétezer gyermek. Akiket megöltek. Fel tudjuk ezt valahogy fogni, és túl tudunk lépni a statisztikákon, hogy tudatára ébredjünk a szörnyű valóságnak?
\n\nA rideg, nyers számok több száz megszűnt családot takarnak. Sokat közülük teljesen – három, sőt négy generációt is- eltöröltek a föld színéről.
\n\nA halottak mellett alig esik szó a több mint 67 000 sérültről, akik közül több ezren életük végéig sérültek maradnak. A gázai egészségügyi rendszer szinte teljesen megsemmisült; az életmentő amputációkat érzéstelenítés nélkül végzik. A gázai infrastruktúra pusztulásának mértéke felülmúlja a második világháború végén végrehajtott drezdai bombázásokét.
\n\nKözel kétmillió ember – a Gázai övezet lakosságának nagyjából 85%-a – kényszerült lakóhelyét elhagyni, életüket tönkretették az izraeli bombázások. Most az övezet veszélyesen túlzsúfolt déli részén húzódnak meg, amelyet az izraeli kormány álságosan „biztonságosnak” nyilvánított, ahová továbbra is 1000 kilogrammos bombák százait szórják. Az élelmiszerhiány, amelyet az izraeli állami politika idézett elő már a háború előtt, mostanra olyan súlyossá vált, hogy már éhínséggel ér fel. Kétségbeesésükben az emberek állati takarmány fogyasztására kényszerültek, de most már az is kezd elfogyni.
\n\nKörülbelül egy hónappal ezelőtt egy ismerősöm, aki Gáza városból Rafahba menekült, miután otthonát lebombázták, elmondta nekem, hogy ő és családja már hatszor kényszerült egyik ideiglenes menedékhelyről a másikra költözni, a bombázások előli folyamatos menekülés során. Kétségbeesetten mondta: „Nincs élelem, nincs víz, nincs hol aludni. Állandóan szomjasak, éhesek és vizesek vagyunk. Már kétszer kellett kiásnom a gyerekeimet a romok alól – egyszer Gázában, egyszer pedig itt Rafahban”.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/13/4.jpg\")
2023 decemberében az izraeli hadsereg a Gázai övezet egyetlen „biztonságos övezetének” jelölte ki al-Mawasit. Menekültek százezrei menekültek oda, és csak egy sávnyi kopár földet találtak, élelem, víz és higiénia nélkül. Most az izraeli hadsereg az úgynevezett „biztonságos zónákat” is támadja. Ez a fénykép a menekülttábort mutatja 2024. február 9-én.
\nEnnek a vérfolyamnak át kell törnie közönyünk falait. Bárcsak megállhatna az idő, hogy mindannyian feldolgozzuk a gyászunkat. De nem fog. A gázára hulló bombákkal halad tovább.
\n\nAz igazságtalanság évtizedei előkészítették az utat mindehhez. Mintegy 75 év telt el a Nakba óta – 75 év izraeli telepes-gyarmatosítás -, de az izraeli telepesek védelmezői továbbra is tagadják a tényeket.
\n\nMég azután is, hogy a Nemzetközi Bíróság (ICJ) megállapította, hogy valóban van okunk attól tartani, hogy Gázában népirtás történik, az USA és Izrael számos más nyugati szövetségese gyakorlatilag hallgat.
\n\nBenjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint „olyan szégyen a bíróság puszta hajlandósága az ügy megvitatására, amelyet nemzedékekig nem lehet eltörölni”.
\n\nA Nemzetközi Bíróság végzése valóban szégyen. Annak ellenére, hogy minden a nyilvánosság elé került, a bíróság nem utasította Izraelt a tűzszünetre. Ez szégyen magára a bíróságra és arra a gondolatra nézve, hogy a nemzetközi jognak meg kell védenie azok életét és jogait, akiket a nemzetek katonai ereje eltipor.
\n\nKétségtelenül azt mondják majd, hogy a jog természeténél fogva aprólékos, és nem az erdőt egészében, hanem az egyes fákat veszi figyelembe. Erre azt kell válaszolnunk, hogy a valóságnak, a tényeknek, a józan észnek a törvény felett kell állnia, nem pedig alatta.
\n\nIzrael jelentős erőforrásokat szentel a harctéri események legalizálására, amelynek az a célja, hogy fedezze gyilkos cselekedeteit. Ez a megközelítés magában foglalja a valóság vékony szeletekre való feldarabolását, egymástól függetlenül jogilag jóváhagyott megfigyelésekre és cselekedetekre bontását.
\n\nEgy X toronyházban katonai célpont volt, ami igazolja a több mint két tucatnyi, nem érintett civil halálát; az Y lakótoronyban egy Hamasz által alkalmazott tűzoltó lakott, ami az arányosság elve alapján legitimálja a három szomszédos család kiirtásáról szóló döntést. Ez a gyakorlat azonban képtelen a népirtás szennyvizét borrá változtatni. Ez csupán jogi gázlángozás1, amely darabokra szedi a valóságot, hogy elrejtse a válogatás nélküli tömeggyilkosságok mintázatát.
\n\nHa a lakosság 1,5%-ának négy hónap alatt történő lemészárlása nem népirtás; ha Izrael tetteit nem tartják elég súlyosnak ahhoz, hogy a bíróság elrendelje a gyilkosságok azonnali beszüntetését, még annak fényében sem, hogy prominens izraeli politikusok és a sajtó képviselői, nem is beszélve Izrael elnökéről és miniszterelnökéről, nyíltan a palesztinok kiirtására uszítanak; ha elfogadható, hogy büntetlenül maradjon a felbújtás és az azokból következő cselekmények, ahelyett, hogy a egyszerűen és világosan népirtásnak bélyegezzük – akkor a valóság leírására használt szavak elvesztették minden értelmüket, és nagy szükségünk van egy új, a jogi szakzsargonon túlmutató nyelvezetre.
\n\nA mészáros kezében hagyni a kést- Izraelt nem megakadályozva semmiben – azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a gázai mészárlás folytatódjon. Ez a nemzetközi jog és az annak betartásával megbízott intézmények totális és hosszútávú kudarca.
\n\nEz a kudarc áthárítja a felelősséget, hogy [a nemzetközi szervezetek] véget vessenek a folyamatban lévő katasztrófának, így az a civil társadalom vállára nehezedik. Ez arra kellene, hogy késztessen minket, hogy túllépjünk az emberi jogok üres liberális paradigmáin, amelyek a baloldali politikában a felszabadítást váltották fel domináns diskurzusként.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/13/2.jpg\")
\nAz emberi jogi diskurzus, amely az elmúlt évtizedekben eltérítette a politikai baloldalt, kiszakított minket a felszabadítás és a hatékony cselekvés kereteiből. Most már világos, hogy el kell szakadnunk a liberális gondolkodástól, hogy újra olyan stratégiákat alakítsunk ki, amelyek lefegyverzik és lebontják a hatalmat. Az Izrael bűneiben való erkölcsi bűnrészesség, amelyet a Nemzetközi Bíróság azonnali tűzszünet elrendelésének elutasítása képvisel, erre kényszerít bennünket. Ez meggyőző érv ahhoz, hogy mindannyian szakítsunk a jelenlegi bukott rendszerrel.
\n\nMásrészt, a valóság nem fog várni arra, hogy kitaláljuk a dolgokat. Nem szánhatunk rá több időt, és nem várhatunk a cselekvéssel addig, amíg új narratívákat és fogalmi kereteket fejlesztünk ki és népszerűsítettük azokat. Minden rendelkezésünkre álló eszközt fel kell használnunk, hogy most azonnal cselekedjünk.
\n\nA Nemzetközi Bíróság kínál számunkra olyan eszközöket, amelyeket felhasználhatunk? A NB-t a nemzetközi jog legfelsőbb illetékes intézményének tekintik. Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsán kívül nincsenek független végrehajtási mechanizmusai, döntéseit és esetjogát a nemzetközi joggyakorlat alapkövének tekintik és ezeket gyakran beépítik a nemzeti bíróságok ilyen ügyekben hozott ítéleteibe. Annak ellenére, hogy nagyon kevés intézkedést rendelt el Izrael vagy a folyamatban lévő népírtás ellen, a bíróság megállapította, hogy komoly okunk van úgy gondolni, hogy Gázában népirtás folyik.
\n\nMivel a bíróság nem hozott tényleges intézkedéseket Izrael ellen, nyilvánvalónak kell lennie, hogy a cselekvés felelőssége ránk és mozgalmainkra hárul. Szerencsére az ítélet néhány eszközt így is adhat nekünk, amelyeket itt és most használhatunk, miközben a felszabadítás új kereteit alakítjuk ki. Ilyen például a kaliforniai szövetségi bíróságon nemrégiben indított per, amelynek célja, hogy az amerikai kormányzatot felszólítsa az Izraelnek nyújtott katonai támogatás leállítására. Az ügyet elutasították azzal az indokkal, hogy az amerikai külpolitika kívül esik a bíróság hatáskörén, de a bíróság megállapította, hogy Izrael a Nemzetközi Bíróság ítélete alapján vélhetőleg népirtást követ el Gázában.
\n\nAz a jogi érv, hogy a kormányoknak tartózkodniuk kell a népirtásban való bűnrészességtől, nem megalapozatlan az amerikai jogban, ahogyan sok más országban sem. Egy holland bíróság nemrégiben arra kötelezte a holland kormányt, hogy állítsa le az Izrael által a Gázai övezet bombázására használt F-35 vadászgépek alkatrészeinek szállítását. Most már elképzelhető, hogy a nemzeti bíróságokon keresztül több kormányt is fegyverembargók, szankciók vagy más intézkedések bevezetésére kényszeríthetnek.
\n\nAz ilyen stratégiák azonban még mindig az úgynevezett szakértőkre való támaszkodásra kényszerítenek bennünket; és ezek a mozgalmak kiépítésében sem segítenek. A népirtást nem lehet megállítani az izraeli társadalmon belülről. Az erre irányuló nyomásnak kívülről kell jönnie.
\n\nItt az ideje a közvetlen cselekvésnek és az alulról jövő kezdeményezéseknek, például a közösségek által irányított bojkottnak az izraeli árukkal, az azokkal kereskedőkkel, az izraeli kulturális és propagandaexporttal, és minden mással szemben, ami a globális Boycott, Divestment and Sanctions(BDS) mozgalmához kapcsolódik.
\n\nA tacomai kikötő blokádja vagy a dokkmunkások akciói szerte a világon, amikor megtagadják az izraeli hajók és rakományok berakodását, valamint fegyverek Izraelbe szállítását, példák arra, hogyan tudnánk előrelépni, és proaktív, alulról jövő mozgalmat építeni.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/13/6.jpg\")
Tüntetők blokád alá vesznek egy gyárat, amely alkatrészeket gyárt az F-35-ösökhöz, amelyeket az izraeli hadsereg a Gáza elleni támadás során használ.
\nMinden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a most zajló népirtás megállításáért, de fontos, hogy ezt úgy közelítsük meg, mint egy lépést a palesztin felszabadítás és az izraeli telepes-kolonializmus felszámolása felé. A palesztinok izraeli elnyomásnak kiszolgáltatott áldozatként való ábrázolása, néha jó szándékú, de figyelmen kívül hagyja személyiségüket és cselekvőképességüket. Miközben arra törekszünk, hogy leállítsuk Izrael háborús gépezetét, azt kell kifejeznünk, hogy ez az izraeli gyarmatosítás megszüntetéséért folytatott küzdelem része, és a palesztinokat kell a történet középpontjába állítani, főszereplőkként.
\n\nIzrael, megalapítása óta rasszista, gyarmatosító társadalom, amely azon az elképzelésen alapul, hogy az izraeliek alapvetően felsőbbrendűek a palesztinoknál. Ez az izraeli politikai gondolkodás főáramát képezi mind a jobb, mind az úgynevezett baloldalon. Ez a gondolkodásmód motiválta a palesztinok tömeges elhurcolását, amely megelőzte az állam megalakulását, az 1948-as etnikai tisztogatást- a Nakbát-, továbbá az apartheid és a katonai uralom különböző formáit azóta is. Valójában Izrael történetében mindössze egyetlen olyan év volt – 1966 -, amikor nem működtetett katonai diktatúrát a palesztin lakosság legalább egy része felett.
\n\nMár jóval a Gáza elleni jelenlegi támadás előtt a palesztin lét mindennapi valósága az izraeli uralom alatti folyamatos terror volt, erőszak és bizonytalanság közepette. Palesztinnak lenni annyit jelent, mint áthaladni egy ellenőrzőponton, és nem tudni, hogy nem rángatnak-e ki a sorból és tartóztatnak le; a telepesek csőcseléke által elkövetett erőszakot jelent; annyit jelent, mint adminisztratív őrizetbe kerülni, és nem tudni, hogy miért és mennyi időre; katonai razziát jelent az éjszaka közepén. Mindezeket és még ennél is rosszabb dolgokat jelent, nap mint nap, egy életen át, generációkon át. Október 7-én a sok dolog közül az egyik, ami történt, az volt, hogy egy rövid időre az izraeliek is, mint társadalom, átélték ezt a fajta egzisztenciális terrort, ezt a nyugtalanító bizonytalanságot és a biztonság hiányát.
\n\nAz október 7-i események olyan hatással voltak az izraeli társadalomra, hogy a legtöbb izraeli még ma is úgy tekint magára, mint a történet fő áldozatára. Ennek egyik következménye az izraeli megszállottság, hogy a gázai népirtást az október 7-i erőszakkal összefüggésben kontextualizálják.
\n\nAz izraeliek körében gyakori panasz az Nemzetközi Bíróság döntésével kapcsolatban, hogy a bíróság nem említette október 7-ét a szövegében (valójában megemlítette). Ugyanakkor ez a kontextusra vonatkozó követelés a tágabb összefüggések elhallgatását célozza. Sokan, beleértve az úgynevezett baloldalt is, felháborodásukat fejezik ki, amikor a jelenlegi helyzetet a Nakba, az 1967-es megszállás vagy a folyamatos ostrom kontextusába helyezik. Eszerint a fordított logika szerint az összefüggések feltárása az izraeliek elleni népirtásnak minősül.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/13/5.jpg\")
\nAz izraeli rasszizmus korábban is elterjedt volt, de október 7-e óta a népirtásról szóló leplezetlen beszéd és a tényleges népirtásra való nyílt felhívás normává vált. Az izraeli társadalmon belül nincs igazán jelentős mozgalom a népirtás ellen. A létező tiltakozó mozgalmak elhanyagolható méretűek és befolyásúak és leginkább a túszcsereegyezmény követelésével foglalkoznak, vagy belső izraeli kérdésekre összpontosítanak – ezek az október 7. előtti igazságszolgáltatás-párti mozgalom maradványai.
\n\nA Gáza elleni támadással és az izraeli uralom tágabb aspektusaival szembeni ellenállás apró, magányos szigetei olyan kicsik, hogy kerekítési hibának tekinthetjük őket, nem pedig valódi erőnek. Az az elképzelés, hogy az izraeli társadalmon belül létezik egy gyarmatosítás elleni és a palesztin felszabadításért küzdő mozgalom, illúzió. Ahhoz, hogy szerepet játszhassanak a valódi szabadság jövője felé vezető út kialakításában, azoknak, akik ebből a telepes társadalomból származnak, gyökerestől el kell utasítaniuk az izraeli gyarmatosítást. Nem szabad elfelejtenünk, hogy bármennyire is szeretnénk a megoldás részévé válni, természetünknél fogva a probléma részei is maradunk.
\n\nA népirtás utáni jövőbe tekintve fel kell tennünk a kérdést, hogy az egalitárius eszmék hogyan maradnak fenn egy olyan valóságban, amelyet háború, halál és pusztítás rombol. Nem világos, hogyan képzelhetünk el és teremthetünk olyan jövőt, amely túlléphet a közelmúlt traumáján, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy bár a rombolás és az erőszak csillapodhat, ha a támadás véget ér, az izraeli elnyomás folytatódni fog.
\n\nA népirtás utáni jövővel kapcsolatban még semmi sem világos, ideértve azt is, hogy a palesztin felszabadítási mozgalom milyen irányt vesz majd. Ezt egyedül a palesztinoknak kell eldönteniük.
\n\nNyilvánvaló – és már jóval korábban is világosnak kellett volna lennie -, hogy azok, akik ellenzik a gyarmatosítást, nem élvezhetik az általa biztosított kiváltságokat.
\n\nA felszabadulás felé vezető út pontos részletei bizonytalanok, de az tagadhatatlan, hogy azok, akik segíteni akarnak ennek az útnak az egyengetésében, csak a palesztin mozgalmon belül játszhatnak szerepet. Azoknak a felelőssége, akik támogatni akarják a palesztinokat és ki akarnak törni a gyarmatosítás korlátai közül, hogy megtalálják a módját, hogyan lépjék át a kényszerített nemzeti identitás határait, amelyek pontosan azért vannak érvényben, hogy mindezt megakadályozzák.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/02/13/1.jpg\")
\nfordította: Bertalan András Miklós
\n\nA „gaslighting” nehezen felismerhető és kivédhető érzelmi, mentális abúzus, amelynek során a bántalmazó érvényteleníti a másik fél valóságérzékelését. ↩
\n2024. január 2-án a Weelaunee Szolidaritási Kollektíva - egy amerikai székhelyű erdővédőkből és forradalmárokból álló ad hoc csoport - tagjai a zapatista felkelés 30. évfordulóját ünneplő encuentrón bemutattak egy színdarabot a Cop City megállítása mozgalom történetéről. A darab a Weelaunee-erdő közelmúltbeli történetét és az általa megtestesített életszemlélet védelméért folytatott küzdelmet meséli el a rendőrség és a börtönök militarizált világával szemben, amelyet a Cop City képvisel. A darab kreatív, játékos és amatőr volt: mindazok a kedves tulajdonságok, amelyek a zapatisták által a találkozó során bemutatott kulturális produkciókat jellemzik, amelyeken a történelem elbeszélésében való kollektív részvételt végcélként értékelik.
\n\nAz alábbi beszámolóban a Weelaunee Szolidaritás Kollektíva résztvevői leírják a találkozón szerzett tapasztalataikat, és gondolataikat arról, hogy mit taníthat a zapatista projekt a világ más részein élő, feltörekvő forradalmároknak. Megosztjuk a színdarab felvételét is, amelyet a ma egy éve meggyilkolt Tortuguita emlékére adtak elő a találkozón.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/8.jpg\")
\n1994-ben a zapatisták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás bevezetésére válaszul kirobbant felkeléssel rácáfoltak arra az állításra, hogy az emberiség elérte “a történelem végét”. A neoliberális piacgazdaság hívei idő előtt győzelmet hirdettek a munkásmozgalom utolsó maradványai felett, remélve, hogy a méltóságteljes közös élet álmát (amelyet a zapatisták Lekil Kuxlejal néven emlegetnek) a történelem szemétdombjára küldhetik. A zapatista felkelés és az általa biztosított több évtizedes autonómia az élő bizonyíték arra, hogy a történelem még nem ért véget - hogy a jelen, akárcsak a múlt és a jövő, továbbra is a küzdelem és a harc színtere marad.
\n\n2023-ban, dacolva egy olyan társadalommal, amely arra törekszik, hogy elpusztítsa magát az életet - egy olyan társadalommal, amely a kapitalizmus által okozott válságokra a rendőrségbe, a határokba, az ültetvényekbe, a börtönökbe, a kitermelésbe és a militarizált ellenőrzésbe történő beruházások megduplázásával válaszol -, harcosok egy csoportja az úgynevezett Amerikai Egyesült Államokból Chiapasba utazott, hogy az 1994-es felkelés 30. évfordulóját ünnepelje.
\n\nKözel egy évvel azután, hogy a georgiai állami járőrök meggyilkolták Tortuguita barátunkat és elvtársunkat, emlékével a gondolatainkban érkeztünk a lancandoni dzsungelbe. Bár Tortot messze a dél-mexikói felhőerdőtől gyilkolták meg, a forradalom lehetőségeinek világában élt, amelyet a zapatisták segítettek megteremteni. Tortuguita gyakran beszélt a zapatistákról. Portréját a találkozó színpadának elején felállított emlékoltáron helyeztük el, a meggyilkolt zapatisták és más szabadságharcosok fotói mellett.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/2.jpg\")
“Tort portréját a színpad elején álló emlékoltárra helyeztük.”
\nBár nem mindegyikünk ismerte Tortot, az elmúlt években mindannyian részt vettünk az erdő védelméért folytatott harcban. Nem passzív megfigyelőként utaztunk Chiapasba, hanem aktív forradalmárokként, akik a zapatistákkal egy oldalon állnak a globális polgárháborúban, és a méltóságteljes kollektív élet védelmére törekszenek. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy a forradalom lehetséges legyen, össze kell fűznünk a küzdelmeinket szerte Amerikában, felismerve egymást, mint akik ugyanannak a kapitalista hidrának a különböző fejei ellen harcolnak.
\n\nA Cop City megállítását célzó mozgalomban eljutottunk egy olyan pontra, ahol komoly elnyomással kell szembenéznünk: Tortuguita meggyilkolása, az elvtársak olyan vádakkal néznek szembe, amelyek évtizedes börtönbüntetést jelenthetnek, valamint az erdő mint élet-, gyülekezési és kísérletezési hely elvesztése. Mindezek hozzájárultak a stagnálás és a tájékozatlanság állapotához, és kihívások elé állítják azokat, akik arra törekszenek, hogy a mozgalom tömeges jelleget öltsön. A találkozón való részvétellel az volt a szándékunk, hogy megosszuk egymással küzdelmünk történeteit, és hogy levonjuk mindazokat a tanulságokat, amelyeket a zapatisták évtizedes és évszázados ellenállása alapján meg tudnak osztani velünk. Kíváncsiak voltunk a zapatisták közelmúltbeli közleményeire, amelyekben leírják a narkó okozta nehézségeket, és a bejelentésre az autonóm kormányzati struktúrájuk újbóli átalakításáról. A teljes pusztítással - vagyis “a nagy viharral”, ahogy ők nevezik - szemben nem adhatunk teret a lemodásnak.
\n\nAz elmúlt néhány évben a zapatista közösségek elkezdtek megküzdeni a kábítószer-kereskedelemmel, az erőszak új rendszerével Chiapas amúgy is vitatott területén. Ez szükségszerű újragondolásokhoz vezetett azzal kapcsolatban, hogy a zapatisták hogyan tudják fenntartani életmódjukat az állam és a gazdag földbirtokosok támadásaival szemben, akik mostanra szorosan összefonódtak a területért egymással versengő kartellekkel.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/7.jpg\")
\nSokan közülünk, akik az Egyesült Államokban élünk, ugyanezen erők által okozott válságok hatása alá kerültünk. Válság az USA határai mentén, amelyet egy olyan rendőrállam okoz, amelynek esze ágában sincs bármit is tenni annak érdekében, hogy csökkentse a drogkereskedelemből fakadó erőszakot, amelynek kialakulásához maga is hozzájárult. Ugyanakkor az Egyesült Államokban a kábítószer-fogyasztás kriminalizációjából is válság alakult ki, amely a túladagolások megnövekedett számával jár, amelyet tovább fokoz a nem biztonságos kínálat, a ciklikus és faji alapú bebörtönzés mellett. Egyesek ezt egy erőteljesen leegyszerűsített képletre redukálják, miszerint: a globális dél országainak kábítószeres erőszakját a globális észak országainak fogyasztási szokásai táplálják.
\n\nAzokhoz szólva, akiknek a kábítószer-erőszak fenyegetésével kell szembenézniük a területükön, fontosnak tartottuk, hogy egy alternatív keretet mutassunk, amely hangsúlyozza e válságok és a “válságkezeléssel” állítólagosan foglalkozó elnyomó erők összefüggő jellegét. Ha olyan internacionalizmus felé vezető utakat akarunk kovácsolni, amely képes összekapcsolni az egyre inkább militarizált határrendszereken átnyúló küzdelmeket, különösen fontos, hogy feltárjuk az egyedi helyzetünk közötti kapcsolatokat.
\n\nEgy hosszú és eseménydús utazás után San Cristobalból egy kombiban, amely során katonai támaszpontokon és a kartellek támadásaival küzdő városok csendes utcáin haladtunk át, üdvözlő transzparensek fogadtak minket a Dolores Hidalgo Caracolban. Dolores Hidalgo egy autonóm enklávé a zapatista területek szívében, egy nagy völgyben fekszik, amelyet lélegzetelállítóan szép hegyek és felhőerdők vesznek körül. Ez a völgy egy hacienda volt, amíg a zapatisták az 1994-es felkelés után újra nem osztották. A völgyben számos zapatista közösség található, amelyek mindegyike földparcellákkal rendelkezik, amelyeket közösen művelnek.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/13.jpg\")
“Üdvözöljük Dolores Hidalgo Caracoljában.”
\nA zapatisták egy egész falut építettek az encuentro megrendezésére, idegenek és szomszédok ezreit fogadva. A központban egy hatalmas mezővel, ahol naponta színdarabok és előadások zajlottak. Amikor megérkeztünk, és kerestünk egy helyet, ahol felhúzhatjuk a hatalmas ponyvánkat, elhaladtunk az Oventik caracolból érkező zapatisták mellett, akik a haciendán töltött évszázados szolgaságot, a kényszermunka és a szexuális kizsákmányolás megaláztatásait játszották el. Az ilyen színdarabok a történetmesélés és a politikai részvétel egyik formájaként működnek a zapatisták számára, lehetővé téve közösségeik számára, hogy részt vegyenek a történetírásban és továbbadják a közös emlékezetet. Egy olyan országból érkezve, ahol a küzdelmek emléke alig egy generáción át tart, tanúi lehettünk a kollektív újramesélés ezen aktusainak. Ezeket a múlt emlékének és a lázadásokban rejlő tanulságoknak visszaszerzéséért folytatott küzdelem inspirálta, az azokkal való küzdelem, akik inkább a feledés homályába taszítanák azokat.
\n\nSokféle előadás töltötte ki a napokat, mind a mezőn, mind akörül. A zene folyamatosan szólt, rövid megszakítással 4 és 6 óra között. Még ebben a csendben is hallani lehetett a mindennapi élet halk zümmögését: beszélgetést, gyereksírást, nevetést, állatok hangjait.
\n\nA központi mezőt több ezer kerékpár vette körül, amelyeket az EZLN harcosai gondosan karbantartottak, lefedtek és őriztek. Nem lehetett a kerékpárokhoz néhány méteren belülre kerülni anélkül, hogy ne szólították volna fel az embert, hogy hátráljon vissza. Hogy miért volt ott ennyi kerékpár, és mit akarnak velük csinálni, az rejtély maradt számunkra. Még az EZLN őrei is tanácstalannak tűntek a kerékpárok célját illetően. Vajon a hiperlokalizmusra való fokozódó összpontosításuk demonstrációja voltak? Egy feminista gyakorlat? Egy környezetvédő gesztus? Egy egész közleményt szenteltek az új kerékpárflottájukról készült videónak, hogy te is elgondolkodhass róla.
\n\nA kerékpárokon túl, a helyszín szélein, olyan helyek voltak, ahol lehetett enni, orvosi ellátásban részesülni, aludni, ruhát mosni, zuhanyozni és még minden mást.
\n\nSok kis világ volt az encuentro világán belül. A zapatisták által működtetett, látogatóknak fenntartott étterem, ahol az emberek mindenhonnan több mint egy órát álltak sorba, hogy rendeljenek a nagy étlapról, amely szinte mindig egyetlen tételre korlátozódott; a cocina para visitantes világa, egy szabad konyha, ahol nem volt sorban állás; a világ, amit a nagy ponyva alatt teremtettünk, ahol húszan aludtunk a kemény és ferde földön, egymásra csúszva, késő éjszakáig ébren maradva a forradalomról beszélgetve és az Egyesült Államokban kialakult helyzetünket megvitatva, miközben az EZLN harcosai csendben, sorban vonultak el mellettünk, babbal a tálaikban és csésze kávéval a fenti dombon lévő táborukba; a játék világa, ahol jatszottunk mi és a gyerekek , sőt még a kutyák is. A találkozás világa, amit egy német csoporttal osztottunk meg, akik megkértek minket, hogy szerepeljünk egy fotón egy transzparenssel, amelyen az állt, hogy “Szabadságot a illegálisoknak és a menekülőknek”, szolidaritást vállalva antifasiszták egy csoportjával, akik nemrég a illegalitásba vonultak, hogy elkerüljék az ellenük egy budapesti fasiszta gyűlés után felhozott vádakat. A velük folytatott beszélgetéseink rávilágítottak az atlantai RICO-vádak és a 129. paragrafus közötti párhuzamra, amely egy hasonló törvény, amelyet Németországban egyre gyakrabban alkalmaznak a politikai szervezkedések bűnszövetségként való üldözésére.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/5.jpg\")
\nMindezek a világok egy robusztus ökoszisztémában, a közös élet és a közös föld alapján - ami a zapatizmus meghatározó eleme - együtt, közösen ragyogtak. Valóban, ha volt egy szó, amelyet újra és újra ismételgettek, az a közös volt. A zapatisták a köz(ös)területeket a lázadás helyszíneiként értelmezik. A forradalom alapját a közösnek kell képeznie - az élet (közös) megosztása azt jelenti, hogy együtt lázadunk, és a közös munka megosztása azt jelenti, hogy elutasítjuk az elidegenedést és a birodalom ( az állam- a ford.) életre gyakorolt elszigetelő hatását. A köz(ös)tuljadon a kapitalizmus megszakítását jelenti. A lázadás helyszíneként szemben áll a tőke áramlásával. Amennyiben ma maga az idő is a tőkeáramlás függvényévé vált, a közösen tulajdonolt dolgok lelassítják az időt. Ahol az idő lassabb, ott a figyelmet fordíthatunk a szándékra - nevetésben és örömben, felfedezésben és halálban, játékban és előadásban.
\n\nSzámunkra, látogatók számára ez a szándékos, közösségi cselekvés mindenütt nyilvánvaló volt: a helyszín infrastruktúrája és elrendezése, a hétköznapi feladatok elvégzésének módja, egy piñata széttörése. Gyerekek hada alkotott nagy kört a piñata körül, amelyet amerikai zászlós sapkával, félelmetes szemekkel és monopóliumszellemmel díszített jenki szörnyetegként díszítettek fel. A ceremóniamester hagyta, hogy a gyerekek felváltva hintázzanak, miközben a piñata fel-le pattogott. Végül felpattant - de meglepetésünkre nem esett ki belőle cukorka. Mi, amerikaiak hozzászoktunk az édességek özönéhez és a mohó versenyfutáshoz, hogy megszerezzük, amit csak lehet - “jobb, ha gyorsak vagyunk, különben elfogy”. Ehelyett mi a verseny ellenkezőjét láttuk, amely a hiány hamis hiányérzetben és a felgyorsult időbeliségben gyökerezik. Miután a piñata széttört, a gyerekek mindannyian egyenlően kaptak cukorkát; mindenkinek jutott belőle, és a gyerekek ezt meg is értették.
\n\nEz a pillanat megmutatta, hogy minden rituálé magában rejti a világ megváltoztatásának lehetőségét. A találkozón úgy éreztük, mintha minden cselekedet a történelmi tudat, mint az élet rugalmas kibontakozása, fejlesztésére irányulna. Ezt a tudatosságot és szándékosságot a “közös” teszi szükségessé, és ezekre a “közösnek” is szüksége van, . Az emberek és a föld egymástól elidegenedett ellenfelekké váltak. A közös javak a kettő kölcsönös felszabadulásban való újraegyesítését jelentik.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/4.jpg\")
\nA rossz kormány által fenntartott világokban a gyerekek az iskolába kerülnek, távol a komoly felnőttektől, akik saját kizsákmányolásuk részleteire koncentrálnak. Az időseket idősekkel zárják össze, vagy gyakran hajléktalanokká válnak, és belehalnak a mély elszigeteltsébe , magukkal víve az emlékezetet és a potenciális bölcsességet. Ez megnehezíti a kollektív tudat szándékos formálását olyan törekvések mentén, amelyeket egy mélyen a múltba és a jövőbe nyúló időkeret határoz meg. Hasonlóképpen, amikor a gyerekek nem tudnak részt venni az emlékezetformálásban, könnyen megfeledkeznek a fantáziáról és a lehetőségekről. A történelem és az emlékezet megalkotásának folyamatai összefonódnak.
\n\nA zapatista területen a fiatalok és az idősek nincsenek kizárva a társadalmi életből. Egy egészséges erdőben egyaránt megtalálhatóak az idős fák és a csemeték, amelyek gyakran korhadó rönkökből nőnek ki a micéliumos rokonaikkal együtt. Ebben a tekintetben a Dolores Hidalgo Caracol olyan volt, mint egy egészséges erdő, kreatív és élő.
\n\nLátogatóként kölcsön vettünk néhányat a zapatista gyerekek által velünk megosztott fantáziadús gyakorlatokból, és saját színdarabot adtunk elő. A zapatisták mindig is használták az internacionalista keretezést. Eljátszották nekünk a harcuk történetét, mert azt akarták, hogy megismerjük azt, de egyben felhívtak minden látogatót arra, hogy osszuk meg egymással saját módszereinket, hogy tanulhassunk egymástól. Úgy döntöttünk, hogy a mi küzdelmünket ugyanazzal a kommunikációs módszerrel meséljük el, amelyet ők használtak arra, hogy megosszák velünk a küzdelmeiket. Ez azt jelentette, hogy kiléptünk a komfortzónánkból. Kihívást jelentett számunkra, hogy egy nagy csopornak szóló előadást építsünk fel.
\n\nA darab megírása során újra felfedeztük, hogy milyen könnyű és spontán is lehet az együttműködés és a művészi alkotás. Nem kell profi drámaírónak, rendezőnek vagy színésznek lenni ahhoz, hogy színdarabot hozzunk létre. Bárki képes rá, ha megőrzi a gyermeki játékosságot, és a történet legfontosabb elemeire koncentrál. Eleinte, amikor ötleteltünk, a harc minden részletét bele akartuk foglalni: a támadási idő spirálozását a hetekig tartó akciókkal, a stratégiát, ahogy célba vettük az erdőírtással megbízott vállalkozókat, és nyomásgyakorlásának mindenféle módját az emberekre, beleértve az különböző helyszineken tartott demonstrációkat, a betelefonálós kampányokat és a szabotázst.
\n\nDe végül néhány kulcspontra egyszerűsítettük a narratívánkat: harcoltunk a rendőrséggel és tiltakoztunk a fekete életekért, aztán közösségként éltünk az erdőben, hogy megvédjük azt a pusztulástól, aztán a rendőrség rajtunk ütött, kirángatott egy erdővédőt a faházából és meggyilkolta, Ő volt Tortuguita. Az előadásunk ezen pontján felemeltük Tortuguita testét, ami az Ő szellemiségének továbbvitelét jelképezte, aki velünk együtt halad további az úton. Fekete pólóba bújtatott, ágakat cipelő testünkből lettek a fák, az állatok, az erdő védelmezői, az elesett bajtársunk, és végül a tűz, amely 2023. március 5-én felgyújtotta a Cop City kezdeteit. A történelem élő emlékezete lettünk, elbeszélt történet a tudományoskodással szemben. Szindarabunk úgy ért véget, hogy mind összekulcsolt karral, szűk körben, kifelé fordulva mutatuk meg szolidaritásunkat az elnyomással szemben. Ahogy lassan kifelé és szétváltunk, intettünk a közönségnek, hogy csatlakozzon hozzánk, miközben narrátorunk azzal zárta: “Ez nem a történetünk vége. A mozgalom tovább él.”
\n\nKét nappal azelőtt, hogy előadtuk volna a darabunkat, a Dolores Hidalgóban összegyűlt több ezer zapatistával és másokkal együtt ünnepeltük az újévet és a zapatista felkelés 30. évfordulóját. Szilveszter napján éjfél előtt nem sokkal, több mint ezer EZLN harcos vonult fel katonai egyenruhában, és a Los Ángeles Azules Como Te Voy a Olvidar című dalának ütemére tapsoltak. Ezúttal nem fegyverekkel, hanem botokkal vonultak. Több ezer néző figyelte őket. A legtöbben órákat utaztak, hogy ott lehessenek; sokan közülük telefonjaikkal rögzítették a történéseket.
\n\nA bemutatójuk komoly volt, mégis játékos, amiről a zapatisták az évek során ismertté váltak. Az EZLN női tagjai vonultak be először, majd a férfiak követték őket, szembefordulva velük. Aztán a női harcosok az alakzatból kitörve ugrálós táncba kezdtek, karjukkal hívogatóan integetve, spirális vonalban körbe-körbe járva a nyílt mezőt. Az előadás azzal ért véget, hogy a férfiak egyszerre mozdultak kifelé, összekulcsolva a karjukat, hogy az egész tömeget körülvevő kerületet alkossanak.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/10.jpg\")
“A nők lázadó méltósággal-EZLN”.
\nÖnmagában ez a felvonulás nem mutatott katonai erőt. Inkább a zapatisták folyamatos szerveződési képességét ábrázolta.
\n\nAhogy a zapatisták nem túl katonai alakzatban haladtak előre, elgondolkodtunk a mondásukon: lento pero avanzo. Paso a paso, lépésről lépésre, lassan, de haladva, hogy még tíz, húsz, harminc, ötven évig folytathassuk a harcunkat.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/1.jpg\")
Lento pero avanzo. Lassan, de haladunk előre.
\nNéhányan közülünk több kérdéssel, mint válasszal hagytuk el a Lancandon dzsungelt. Azonban azzal a hittel távoztunk, hogy segítettünk szorosabb kapcsolatokat kialakítani a zapatistákkal és másokkal szerte a világon. Azoknak a barátoknak, akiknek volt idejük maradni, a találkozót követő napokban még bensőségesebb beszélgetésekre lesz lehetőségük.
\n\nA zapatisták a földhöz, élelemhez, egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és igazságszolgáltatási rendszerhez való hozzáférést tudnak felajánlani, mint a közös életben való részvétel közvetlen egzisztenciális előnyeit. Ezzel az ajánlattal toboroznak. Megélhetés, oktatás, a kollektív emlékezet folytonossága, méltóságteljes és közösségi élet.
\n\nEz bennünket is gondolkodásra késztetett: Mit tudunk mi nyújtani? Barátságot, kulturális eseményeket, kalandot, közös célt? Ha a harc csak arra képes, hogy ideiglenesen ellensúlyozza magányunkat és elidegenedésünket, nem biztos, hogy elegendő a fenntartásához. Ha csak ennyit tudunk nyújtani, akkor csak más szubkultúrákkal versenyzünk, hogy eljátsszuk ugyanazt a szerepet. Másrészt olyan időket élünk, amikor a lakhatás, az élelem és az egészségügyi ellátás megszerzése ismét valódi küzdelemmé válik sok Amerikában élő számára. Talán e szükségletek némelyikének elérhetővé tétele fontos eleme volt annak, amit a weelaunee-i erdőfoglalás nyújtott. Bár vannak stratégiai hátrányai annak, ha olyan területet kell megtartanunk, ami minden oldalról támadható, és rossz esetben ezek a megszállások akadályozhatják a mozgalom kiszélesedését egy adott területen túlra, de az erdő mint köz(ös) tulajdon elvesztése azzal a feladattal ajándékoz meg minket, hogy akkor egy másik helyen hozzunk létre ezt a köz(ös)területet. A kérdés az, hogyan.
\n\nA “hogyan” szükségszerűen kusza, bonyolult és ellentmondásos lesz. Ez a harc természete, a különböző irányokba ható és húzó erők mezején való működésé. A zapatista területek harcban álló területek; nem mentesülnek a piac befolyásától. A zapatisták autót vezetnek, Coca-Colát isznak, út menti boltokat üzemeltetnek, okostelefonokat és közösségi médiát használnak; gyanítjuk, hogy van a Facebooknak egy olyan sarka, ahol hosszú kommenteket lehet találni a Tsetalban az internacionalistákkal táncoló fiatal EZLN-es férfiakról készült videók alatt. Az autonómia nem tisztaság kérdése; ez egy folyamatos gyakorlat. Azt jelenti, hogy szakítunk a tőkével, és mostantól közös sorsunk kollektív alakítóivá válunk.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/6.jpg\")
\nA zapatisták negyven évvel ezelőtt titokban kezdték el ezt a folyamatot, évtizedes tudatosságnövelő és kulturális gyakorlatokra támaszkodva, amelyek teljesen meghaladták a kapitalista rendszereket. Néha ezek a elszakadások nem tűnnek teljesnek. A zapatista hálózat nem szakadt el teljesen a kapitalista hálózatoktól és ellátási láncoktól; felszabadított területek, kollektív projektek, támogató bázisok, valamint információ-, ember- és anyagáramlások közös összesége. A konstelláció minden eleme különböző mértékben kapcsolódik a kapitalizmushoz, mégis a küzdelem részét képezik. A felszabadított közösségi földek, az egészségügyi klinikák, a San Cris-i zapatista boltok, amelyekben zapatista termékek kaphatók, a támogató bázisok által működtetett pizzériák, mozik és bárok mind-mind részei annak a konstellációnak, amely a harcban álló közösséget jelenti. Ez a harc valósága ma, egy olyan világban, amelyben a kapitalista viszonyok a bolygó minden részét gyarmatosították.
\n\nMivel a harc dinamikus, és a terep, amelyen küzdünk, az ellenségeink stratégiáinak, valamint sikereinknek és kudarcainknak megfelelően változik, minden hosszútávú küzdelemnek képesnek kell lennie arra, hogy atformálódjon. Folyékonynak, változékonynak, rugalmasnak, modulárisnak és nem dogmatikusnak kell lennie. Ez volt a zapatista életért folytatott harc egyik leginspirálóbb eleme: a folyamatos képességük, hogy újra feltalálják a harcukat. Ez nem azt jelenti, hogy nem hajlandóak megvalósítható konkrét célokat kitűzni, és azt sem, hogy sikeresnek nyilvánítanak egy erőfeszítést, ha az nem éri el a céljait. A stratégiáknak viszont igazolhatónak kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy rugalmasnak kell lenni, folyamatosan arról kell gondolkodni , hogyan tudunk egy-egy helyzetet a mozgalom javára fordítani, még akkor is, ha az eredeti célunk tekintetében kudarcot jelent.
\n\nA találkozó során beszélgetésbe elegyedtünk egy idősebb, valószínűleg hetvenes éveiben járó zapatista férfival. Elmondta, hogy a titkos tevékenység napjai óta részt vesz a szervezet munkájában. Megkérdeztük tőle, hogyan keveredett bele. “Akkoriban csak házról házra jártak, egyenként” - mondta. Valaki odament az ajtajához, és megkérdezte, hogy akar-e csatlakozni a szervezethez, és ő beleegyezett. Elmondta, hogy van egy felesége és hat gyermeke, akik közül egyikük sem akart zapatista lenni. A családja többi tagja partidista - a mexikói választási rendszerben a politikai pártokra szavaznak és támogatják őket. Az ő döntése, hogy csatlakozott a harchoz, továbbra is vitás kérdés a családjában. Elmondta nekünk, hogy ez a fajta megosztottság gyakori a zapatista családokban. Megkérdeztük tőle, hogy mindazok után, amin keresztülment, elégedett-e a zapatisták mai helyzetével. “Nagyon szomorú vagyok” - válaszolta. Elmagyarázta, hogy számára a rejtőzködés napjai máig nem értek véget - hogy még mindig nem mehet be a városba, mert ismert zapatista szervező, hogy még mindig rejtőzködőként (clandestine) tekint magára.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/12.jpg\")
\nEz csupán egy beszélgetés volt, de rávilágít valamire, amit sok nemzetközi nem vesz észre: sokuk ( a zapatisták) számára az 1994-es felkelés törekvései sokkal nagyobbak voltak, mint amivé a zapatizmus mára vált. Moises Subcomandante újévi beszédében ezt visszhangozta: “Ma ugyanannyira egyedül vagyunk, mint harminc évvel ezelőtt”. Amikor a zapatisták 1994-ben fellázadtak, arra kértek másokat, hogy szerveződjenek és lázadjanak fel velük együtt, de senki sem tette meg. Bár az elkövetkező években mind országos, mind nemzetközi szinten sok támogatást és szolidaritást kaptak, senki sem fogott velük együtt fegyvert a kapitalizmus megdöntésére. Következésképpen a lehető legtöbbet tették abból a helyzetből, amelyben találták magukat.
\n\nSok szempontból éppen ez a helyzet vezetett az autonóm szerveződés új és kreatív formáihoz, amelyek ma is sok nemzetközi embert inspirálnak. Példát szolgáltatva nekik arra, hogy mit jelent a stratégiai és dinamikus gondolkodás, a változó körülményekhez való alkalmazkodás anélkül, hogy szem elől tévesztenénk céljainkat vagy félretennénk meggyőződésünket. Elgondolkodtathat minket azon is, hogyan alakulhattak volna a dolgok, ha más emberek is felkelnek velük együtt, és milyen reményeket és törekvéseket nem valósíthattak meg azok, akik harcoltak és meghaltak a forradalmukért. (A zapatista szervezkedésről és a felkelés előtti törekvésekről további olvasmányként ajánljuk John Womack Lázadás Chiapasban című könyvét.)
\n\nA megpróbáltatásokon és szenvedésen keresztül, a harc változó terepén a zapatisták viszonylag egyszerű eszközökkel továbbra is új résztvevőket nyernek meg. Valódi alternatívát kínálnak a fennálló kapitalista és állami rendszerrel szemben. Földet és egészséget kínálnak az embereknek, egy méltóságteljes élet alapjait. A földkérdés mindig a zapatista harc középpontjában állt. Az 1994-es felkelés során nagy földterületeket szereztek vissza, amelyek termékeny talajt biztosítottak a mezőgazdasági termeléshez.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/9.jpg\")
\nEmellett a zapatisták közösségi szervezeti formát kínálnak a földek kezelésére, és hivatalos eljárásokat a földviták rendezésére, továbbá autonóm egészségügyi klinikákat is működtetnek minden egyes caracole-jukban. Ezek a klinikák gyakran a legközelebbi egészségügyi ellátóhelyet jelentik a vidéki területeken a zapatisták és a nem zapatisták számára egyaránt. Ez az ellátás ingyenes, eltekintve a felírt gyógyszerek költségétől, amelyeket önköltségi áron adnak el. Ez azt jelenti, hogy különösen a vidéki emberek számára a zapatista autonóm egészségügyi klinikák gyakran a legolcsóbb elérhető lehetőséget nyújtják.
\n\nAzzal vonzanak tehát új embereket a soraikba, hogy alternatívát kínálnak a kapitalizmus által nyújtott élethez képest. Ez arra késztet bennünket, hogy mi is feltegyük magunknak a kérdést: mit tudunk felkínálni az embereknek? Hogyan tudunk életképes alternatívát nyújtani a kapitalista rendszer által kínált életmóddal szemben?
\n\nJavasoljuk, hogy olvassák el a zapatista kommünikék legújabb sorozatának egészét, amelyek mindegyike itt található. A zapatista lázadásról szóló alapvető alapművet itt olvashatod el.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/18/3.jpg\")
\nAz alábbi beszámolóban a CrimethInc. egyik tagja meséli el kalandjait útjáról a 2024-es Zapatista Találkozóra, amelyet Chiapasban az Autonóm Zónát létrehozó felkelés harmincadik évfordulójának alkalmából hívtak össze.
\n\nEgy következő tudósításban pedig beszámolunk magáról az E ncuentróról.
\n\nA fenti képen látható transzparens üdvözli az embereket a zapatista encuentrora, amelyen ez áll: “A föld senkié. Mindenki földje. Itt ünnepeljük a felejtés, a halál, a pusztítás elleni fegyveres felkelés 30. évfordulóját.”
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/3.jpg\")
\n“Az lenne a legbiztonságosabb, ha a karavánnal mennél.”
\n\n“A karavánok mindig szétesnek.”
\n\nA zapatisták újévi találkozójára való eljutásról kérdeztük. Akár az anarchista szociális központban, akár az autonóm Panchos1 negyedben kérdeztük Mexikóvárosban, vagy a zapatista honlapon felsorolt elérhetőségeken, mindig a következő válaszok valamelyikét kaptuk - vagy mindkettőt.
\n\nA lázadók területén való találkozás mindig különleges dolog, de idén volt a 30. évfordulója annak, hogy az EZLN [Nemzeti Felszabadító Zapatista Hadsereg] fegyveres felkelésbe kezdett a NAFTA [az 1994-es észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás] és tágabb értelemben maga a kapitalizmus ellen.
\n\nAzóta sok minden megváltozott a zapatisták számára. A karizmatikus Subcomandante Marcos elűnt, nem látjuk, nem halljuk. Bár még mindig védik területi autonómiájukat, az EZLN katonai műveleteinek fegyveres tevékenységét háttérbe szorította az iskolák és klinikák építése, valamint a népük új politikája.2
\n\nNovemberben a zapatisták a világ radikálisainak megdöbbenésére bejelentették autonóm önkormányzataik feloszlatását, ami sokakat késztetett arra, hogy azt feltételezzék, a narkókapitalizmus és a félkatonai erők ugyanolyan akadályai lettek a zapatista projektnek, mint a mexikói kormány és a neoliberális megaprojektek. Egy dolog azonban nem változott: a befogadó internacionalizmusuk azok felé, akik szolidárisak a földért folytatott küzdelmükkel, vagyis hogy a földet mindenki közösen birtokolja, aki megműveli.
\n\nA GPS Mexikóváros glorietáin és sugárútjain keresztül visz el ahhoz az irodához, ahonnan a karaván indul.
\n\nCsakhogy ez nem egészen egy iroda. De nem is igazán szociális központ.
\n\nVárj, emlékszem rád! A Konvergencia Központ? Tényleg te vagy az?
\nBiztosan az - a büfé elöl, a regisztrációs asztalok a buszokhoz.
\nElvtárs, hol van a mosdó?”… Tudtam, hogy te vagy az! Mennyi idő telt el? Seattle óta? Prága óta? Genova? Cancún? J18, A16, J20? Nagyon rég volt, az biztos.
És még mindig tele vagy hátizsákokkal. Mennyi hátizsák! Mint egy földönkívüli, aki épp most érkezett - elvégre ez egy intergalaktikus encuentro -, és azért jött, hogy jelentkezzen az űrhajójával a karavánba, könnyen félreértheti a zapatistákat, mint a 40 literes hátizsákok mozgalmát, akik az embereket használják lovakként. .
\n\nÓ, erre emlékszem - az én affinitáscsoportom furcsa terve nem illik bele a nyilvánosságot jelentő struktúrába. Nem baj. Itt az ideje, hogy azt tegyem, amit mindig is szoktam: belépek a körülöttem álló elvtársak sűrűjébe, és a semmibe kiabálom a kérdésemet: “Van még valaki, aki saját autóval megy?”
\n\nTücskök.
\n\n“…hogy… összehangolhassuk a dolgokat?”
\n\nKényelmetlen tekintetek.
\n\nMég az idegen is tudja, mit jelent ez: csak én és a turistabuszok. Mint egy szédült, önfeledt kiskutya az elefántok között..
\n\n“Szóval, milyen gyakran fognak megállni a buszok tankolni?”
\n\n“Tankolni? Már tankoltunk. Nem kell megállnunk tankolni.”
\n\n“Mosdószünetek?”
\n\n“Vannak mosdók a buszon…”
\n\nAz út 14 órás. Nagyrészt autópályán. Meg kell majd állnom tankolni, és pihenni. El fogom veszíteni a karavánt?
\n\n“… van egy kamionmegálló, ahol újracsoportosulunk, mert a karavánok mindig szétesnek. Utána az autópálya kissé zűrös lehet, úgyhogy a legbiztonságosabb, ha a karavánnal tartasz. Elküldöm a nevet. 24 órán át nyitva vannak, és van tamales és kávé.”
\n\nÖsszeszedem a csoportot, és már indulunk is. Nem gondoltam, hogy a furgonunk gyors lesz, de van előnyünk, és a lustaság amivel a hatalmas buszok darálják a sebességeket, elég lesz, hogy nem maradjunk le a tankolássoknál és a pihenőknél.
\n\nEltekintve attól, hogy az útra prüszköljük az összes LucasOil-adalékot, mert elmulasztottam meghúzni az olajteknő csavarját, az út első szakasza meglehetősen eseménytelenül telik.
\n\nÖten vagyunk négy különböző országból, így van miről beszélgetni, akár elöl a sofőrrel, akár hátul az ágyon heverészve. A történetekről a lázadásról, amik országhatárokon túl jutottak el hozzánk. Titkok, hagyományok és varázslatok a helyekről, ahonnan érkeztünkl. Ez a dal, az a film. Egy igazi utazás.
\n\nÉs ott van a csend is. A csendben egy jó cigaretta. És a cigi után: “Van még valami,nem tudom, tudsz-e róla…”.
\n\nHajnali 2 óra van, kamionstop. A turnébuszok fele közvetlenül utánunk húzódik be. A másik fele száz kilométerrel arrébb egy baleset miatt elakadt, így várakozunk.
\n\nMég néhány óra és felkel a nap, és én túl sok kávét ittam.
\n\nMég mindig itt vagyunk.
\n\nA többiek még mindig a balesetnél..
\n\n“A karavánok mindig szétesnek.”
\n\n“Szerintem inkább menjünk tovább. Már világos van, ismerek valakit, akinél megszállhatunk San Cristobal de las Casasban. Ki tudja, meddig fogunk rostokolni és várakozni?” - mondja egy utitárs, aki ismeri az utat. Most az a terv, hogy egyedül megyünk a San Cris külterületén lévő regisztrációs helyre, és ott várjuk be a karavánt.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/8.jpg\")
\nÜzenet a telefonomon:
\n\n\n\n\n“Szia, az emberi jogi megfigyelőkkel vagyok a Puente Chiapasban. Amikor átmész a hídon, állj meg és mondd meg, mi a helyzet. Van néhány információm a számotokra.”
\n
A zord napfényben a fecsegésünk elhalkult. Sokkal több a morgolódás, bár nem barátságtalan. Már tizenkét órája úton vagyunk. A beszélgetés hiányát ellensúlyozzák a gyönyörű trópusi mocsarak, folyók és fenséges táj, Veracruz és Chiapas hegyei és völgyei között robogunk. Ködfelhők húzódnak a lombkoronák fölé, mint Isten függőágyai.
\n\nVajon eljutunk-e egy benzinkútig, mielőtt kifogy az üzemanyag? Már régóta nincs más, csak út és dzsungel.
\n\n“A francba, nézd, ez Puente Chiapas.”
\n\n“Nah, nem arra a hídra gondolt a barátod” - mondja az utitárs, aki ismeri az utat.
\n\n“Hogy érted ezt? Itt az áll, hogy Puente Chiapas.”
\n\n“Igen, de van egy másik Puente Chiapas, közelebb San Crishez.”
\n\nKönnyű meggyőzni, hogy hagyjam abba az emberi jogi megfigyelőcsoport keresését, és engedjem, hogy tekintetem visszavándoroljon a híd által átszőtt folyó közepén lévő buja szigetekre. Egy órával később a telefonom jelzése beindul, és megkapom az egy órával korábbi üzenetet:
\n\n\n\n\n“Haver, most láttam a furgonodat átmenni a hídon. Miért nem álltál meg?”
\n
Ez volt az a Puente Chiapas! Upsz!
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/7.jpg\")
\nMost már dél van. 16 órája úton vagyunk. Eredetileg két órával ezelőtt kellett volna megérkeznünk, de ehelyett még van néhány óránk San Crisig.
\n\nAmikor végre megérkezünk, kiugrunk a furgonból, és zombiként mászkálunk, mindenki más irányba: kaja, cigaretta, gyógyszertár. Kihasználom a magányt, és sziesztázom a furgon hátsó ülésén. A telefonom rezeg, és visszaránt a valóságba:
\n\n\n\n\n“Hé, befér a két mexikói barátom? A buszok most indultak el Puente Chiapasból. A mexikóiak tudják, hol találkoznak a buszok San Crisben”.
\n
Itt az ideje egy affinitási csoport gyűlésnek.
\n\n“Elfér még két ember hátul?”
\n\n“Nem kéne a barátomnál aludnunk? Már egy örökkévalóság óta vezetsz.”
\n\n“Elvtársak, én is tudok vezetni. Legalább meg kellene néznünk, mi a buszok terve, mert innentől kezdve kis, vidéki utak vannak, és az lenne a legbiztonságosabb, ha a karavánnal mennénk.”
\n\n“Ha te tudsz vezetni, akkor nekem nem baj, ha még két punkkal bezsúfolódom hátra. Elöl is tudunk csinálni még egy ülést a nagy zenedobozból.”
\n\n“Dehát az a jambox!”
\n\n“Oké, akkor kajásládából!.”
\n\n“Dehát az a kajásláda!!!”
\n\nFelvesszük a további utasokat, akikmegmondják, hová parkoljunk. Amint beállunk, máris érkeznek a turistabuszok. Hátizsákok százai trappolnak ki emberi paripáik hátán. Előjönnek a tortillák, a zacskós babok, a queso és az avokádó és a narancs. Az emberek dohányt és ibuprofent osztogatnak, valamint a koordinátorok és a sofőrök közötti megbeszélés részleteit.
\n\n“Még egy buszra várnak, hogy megérkezzen”.
\n\n“Az út csak négy óra, úgyhogy tízre odaérnénk”.
\n\n“Nem tudják, hogy biztonságos-e az út, mert lövöldözésről érkezett jelentés két település között az út két oldalán, amelyen haladnánk.”
\n\n“Vagy még az éjjel odamegyünk , vagy keresünk egy helyet, ahol mindenki aludhat a buszokon, de ez nagyon sok ember.”
\n\n“Ez egyáltalán tisztességes a sofőrökkel szemben? Már majdnem 24 órája fenn vannak.”
\n\nA csoportunkban konszenzusra jutunk. Kimerültek vagyunk - de ha a buszok mennek, mi is megyünk.
\n\nMegérkezik az utolsó busz, és indulunk.
\n\nRögtön a városból kivezető út első kanyarjában egy mexikói katonai ellenőrzőpont lefényképezi a karaván minden járművét, beleértve a mi furcsán feltűnő furgonunkat is. Ez a következő órában kétszer is megismétlődik. A nap már lemenőben van, és amikor elérjük a 24 órás határt az indulásunk óta, a buszok között zötskölődünk, egyenletes 10 mérföldes óránkénti sebességgel. Lento, pero avanzamos.
\n\nApró, eldugott falvakon haladunk át, olyan utakon, amelyeken akkora kátyúk vannak, hogy akár fürdeni is lehetne bennük. Szegények, itt tényleg szegények, és próbálom megérteni, hogy milyen haszonkulcs lehet az, amiért megéri a benzint, nem is beszélve a jármű kopásáról, hogy alapvető árukat szállítsunk ezekbe a ritkán lakott távoli vidékekre. Ezeket a területeket nyilvánvalóan nem szolgálja ki a kapitalizmus. Miközben a száz fős falvak benzin árfolyamát és üdítő eladásait számolgatom, egy ropogós, tiszta, lufikkal díszített tábla kelti fel a figyelmemet. De ez nem születésnapi parti - ez valaki Herbalife klubjának, az étrend-kiegészítő piramisjátéknak a gyűlése.
\n\n“Ó, igen, ilyenek mindenhol vannak Mexikóban.” Mondja az egyik útitárs, a jól hallható sóhajtásomra válaszul.
\n\nDe ez nem csupán Mexikó. Már elhaladtunk a zapatista caracol táblák mellett: “A mexikói kormány ellen lázadó terület”. És a Herbalife nem ugyanaz, mint a Pokemon, a BTS, vagy bármi is legyen a legújabb kapitalista fogyasztói hóbort - ez egy piramisjáték, amely a kizsákmányolt és kétségbeesett embereket saját kizsákmányolásuk profitorientált logikáját kiterjesztő ügynökökké teszi. Persze, számtalan kapitalista gonoszság van, amit beilleszthetnénk ebbe az egyenletbe. De most az emberiség antikapitalista harcának egyik legrégebbi élő és működő példájáról beszélünk, és egy olyan ipari kiegészítő rendszerről, amely azt jutalmazza, aki a leghatékonyabban ki tudja zsákmányolni a körülötte lévőket azzal, hogy eladóként toborozza őket - itt, azon a földön, amiért a zapatisták harcolnak, és amelynek buja, bőséges, organikus termése fenntartja a kapitalista piactól való autonómiájukat. Tudom, hogy ennek a konfliktusnak melyik oldalán állok, és a hűségem minden, csak nem alkalmi.
\n\nAhogy a félig kész salakbeton épületek és a Herbalife vidám reklámanyagai közötti kontraszt eltűnik a szemem elől, meghirdetem a saját személyes háborúmat a Herbalife ellen. Vandál vagyok, és a Herbalife az én Római Birodalmam.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/5.jpg\")
Egy falfestmény, amelyen ez áll: “Jobb meghalni becsülettel, mint azzal a szégyennel élni, hogy egy zsarnok uralja életünket”.
\nÉjfél van. 28 óra telt el azóta, hogy elhagytuk Mexikóvárost.
\n\nMár közel járunk, ugye?
\n\n“Már két órája ott kellett volna lennünk. Que pedo guey.” Az orra alatt, alig hangosabban, mint egy suttogás.
\n\n“Ó, remek, még egy ellenőrzőpont.” Morrgok..
\n\nEzúttal a katonákat váratlanul éri érkezésünk, kapkodják a kamerákat, és megállítják a buszokat. Biztos szundikáltak.
\n\nEgy pillantást vetnek a mi kis furgonunkra, és sürgetnek minket, hogy álljunk félre az útjukból, hogy dokumentálni tudják a karavánt, amelyről feltételezik, hogy csak buszokból áll. Egyébként is, miért lenne egyetlen furgon egy buszokból álló konvoj közepén?
\n\nÖrömömben kuncogok. Akkor jó! Hasta la vista, bébi!
\n\nLehúzódunk az útra, és megvárjuk, amíg a buszok túljutnak a sok baromságon, aminek a hadsereg aláveti őket.
\n\nMiután a buszok megállnak és leparkolnak, újabb megbeszélés következik.
\n\n“Szóval, milyen messze vagyunk még?”
\n\n“Négy óra.”
\n\n“Négy?! Hogyan????”
\n\nAzon vitatkozom a fejemben, hogy a négy órát megduplázzuk-e nyolcra, vagy a négyhez adjuk hozzá a tizennégyet, így tizennyolc lesz, hiszen az állítólag tizennégy órás utunk már huszonnyolc órát vett igénybe. Felezem a különbséget, és kiszámolom, hogy tizenhárom órával tart tovább.
\n\n“Van egy caracol a városon kívül, amelyik befogadhat minket. Reggel tovább megyünk.”
\n\n“Oké, követünk titeket.”
\n\n“Csak 20 percnyire van.”
\n\nA húsz perc egy órát vesz igénybe, de ez rendben van. A katonai ellenőrzés elkerülésének eufóriájában vagyok, az idő görbületei a hátukra kapnak . Szédülök.
\n\nAhogy behajtunk a caracolba, táblák tájékoztatnak minket, a rossz mexikói kormánnyal dacoló, lázadó területre léptünk. Maszkos gerillákat ábrázoló falfestmények üdvözölnek minket, amelyek hirdetik, hogy “jobb becsülettel meghalni, mint azzal a szégyennel élni, hogy zsarnokok uralják az életünket”. A lakók, éppcsak kitörölték az álmot a szemükből, máris akcióba lendülnek, megnyitják a mosdókat, a hálótermeket és a “szivárvány magja” néven ismert közösségi boltot. Az egyik házigazdánk pont azt a fa alatti parkolóhelyet ajánlja, amelyet szemügyre vettem, amikor behajtottunk. Szeretek itt lenni.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/6.jpg\")
A “szivárvány magja” néven ismert kollektív bolt.
\nÚgy tűnik, egy komoly vihar zárta az eddig említett eseményeket. Reggel mindenki erről beszél, ezek szerint én átaludtam. Egy árnyékos, sáros kunyhóban egy csapat nő főzi a legfinomabb kávét, amit valaha is ittam, a legnagyobb üstben, amit valaha láttam. Ingyen van.
\n\nElindulunk a buszokkal együtt, és még négy órán át ugrálunk a furgonnal a fekvőrendőrökön, mielőtt az út két oldalán vigyázzban álló zapatista katonák sorai között megérkezünk. Mind katonai bakancsot, zöld teherhordónadrágot, barna hosszú ujjú inget, piros kendőt, fekete maszkot és zöld sapkát visel. Ez legalább egy kilométeren át így megy - ez vagy egy lenyűgöző fogadtatás, vagy egy kifinomult biztonsági rendszer a nem kívánt érkezőkkel szemben. Az utolsó néhány száz méteren az út két oldalán fényes, színes falfestmények vesznek körül minket, amelyek a zapatista életet, történelmet és értékeket ábrázolják.
\n\nBeállunk a caracol bejárata mellé, és leparkoljuk a furgont.
\n\nNagyot sóhajtok. Megcsináltuk.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/4.jpg\")
\nAz első dolog, amit meg kell tennünk, az a regisztráció. A regisztrációs asztalnál megkérdezik, melyik kollektívához tartozom. A regisztrációért felelős compas hallott a CrimethInc-ről; megkérdezik, hogy azért vagyok-e ott, hogy információs tudósítást nyújtsak az eseményről. Gondolkodtam rajta, még a podcast kollektívával is megbeszéltem, de miután közölték velem, hogy részt kell vennem egy eligazításon … a 36 óra vezetés utolért. “Nem, semmi gond.”
\n\nTalálnunk kell egy helyet, ahol parkolhatunk és pihenhetünk. Azt mondták nekünk, hogy a nemzetközieknek egy másik caracolban van szállása, 20 percre innen… “20 perc”. Nem azért jöttem idáig, hogy tovább vezessek. Találunk egy parkolóhelyet a buszok és a zapatista családok táborhelye között. A következő napokban minden éjjel maszkos katonák őrzik a furgonomat. Nem kell őrizni, de ez egy nagylelkű gesztus. Köszönöm!
\n\nA találkozónak otthont adó caracol viszonylag új - mindössze három éves. De mindössze három év alatt a compas sokat fejlődött. A caracolnak tíz konyhája van - megint csak a legnagyobb edényekkel, amiket valaha láttál -, amelyekben folyamatosan babot és rizst főznek a tűzön. Van egy különálló egészségügyi épület, hálótermek emeletes ágyakkal, zuhanyzókkal és fürdőszobákkal. Nem emlékszem, hogy az egész encuentro alatt bármikor is sorban álltam volna a mosdóért.
\n\nAz egész egy dombtetőn fekszik. Reggelente a köd úgy telepszik a fákra, mint a vattacukor az ujjaid közé. Minden zöld, és éjszaka az égbolt ragyog a csillagoktól. Az ünnepségek központja egy mező, amely körülbelül akkora, mint négy futballpálya. A pályát padok és több száz vadonatúj kerékpár veszi körül ponyvák alatt. A pálya egyik végén kosárlabda- és röplabdapálya, a másik végén pedig egy színpad található.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/9.jpg\")
A színpad előtt a harcban elhunyt mártírok emlékműve áll.
\nA színpad előtt a harcban elhunyt mártírok emlékműve áll. Ágakkal, virágokkal, gyertyákkal és üzenetekkel van feldíszítve. A színpad mellett van egy zenészek számára kialakított terület, ahol a 70-es évekbeli jamaicai stílusban hangszórók garmadáját állította össze Chiapas legzseniálisabb és legötletesebb hangmérnökr. Napközben a mezőt színház tölti meg - többnyire morális példát adó színdarabok, amelyek a föld spekulánsoknak való eladástól intenek, a mexikói kormány elleni lázadás becsületéről, valamint a gyarmatosítás és a kapitalizmus elleni ellenállás örökségéről szóló történetek. Nem tudom, láttam-e már valaha színházat olyan színpadon előadva, amely ennyivel nagyobb, mint a nézőtér. A mérete már önmagában is elgondolkodtató.
\n\nNapnyugta felé a színpadról beszédek hangzanak el, és katonai felvonulás a pályán. A katonák azonban nem vislenek lőfegyvereket - mindegyikük két gumibottal és egy machetével van felszerelve.
\n\nA legnagyobb katonai ceremóniára január 1-jén kerül sor, harminc esztendeje annak, hogy az EZLN elindította első katonai műveletét, elfoglalta San Cristobal de las Casast, kikiáltotta területi autonómiáját és hadat üzent a mexikói kormánynak. A katonai ceremóniák után zene következik! Cumbias, rancheras, mariachik. A katonák egész éjjel táncolnak, tengernyi zöld sapka.
\n\nCsak egy EZLN katonát láttam, aki részben felhúzta maszját, hogy rágyújtson egy cigarettára. A legtöbben a maszkban dohányoztak.
\n\nAhogy az encuentro halad előre, egyre több és több maja baszédet hallok. A beszédek és a színdarabok spanyolul hangzanak el, de körülöttem minden beszélgetés maja nyelven folyik. Ez rávilágít arra, hogy az évfordulós encuentro nem csak egy megemlékezés. A caracoles és a zapatisták közösségei ugyan mind ugyanabban az államban, Chiapasban találhatók, de - ahogy az utazásunk során kiderült - a hegyek távoli, nehezen megközelíthető zugaiban vannak. Az encuentro egy ritka lehetőség a zapatista projekt résztvevői számára, hogy egy egészként gyűljenek össze -, hogy találkozzanak és közösséget vállaljanak egymással.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/2.jpg\")
\nUtólag valaki elmondta nekem, hogy a mexikói média arra összpontosított, hogy a korábbi évekhez képest milyen kicsi volt a találkozó. Talán ez annak az eredménye, hogy a meghívó közzétételével csak egy héttel az újév előtt vártak. Másrészt, bármilyen mércével mérve, ez egy hatalmas esemény volt. Több tucatnyi országból több ezren vettek részt. Aggasztó találgatások övezik a zapatisták közelmúltbeli közleményeit a civil-politikai újjászerveződésükről. Nem tudok fényt deríteni arra, hogy mit hoz ez a folyamat - megígértem, hogy a Chiapasban folytatott beszélgetéseim Chiapasban maradnak.
\n\nDe azt elmondhatom: a zapatista projekt még messze nem ért véget, és az év csak most kezdődött…..
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2024/01/16/1.jpg\")
\nA Los Panchos (Francisco Villa (Pancho Villa) Popular Fronta, FPFV) a zapatisták egyfajta városi kísérőszervezete. A másik híres mexikói forradalmárról elnevezett Panchos szintén 1994-ben indította el a projektjét: Mexikóváros külvárosában földeket foglaltak el, és olyan területi autonómiát hoztak létre, amelyben a rendőrség nincs jelen, a kollektív gazdaság az élet jelentős részét képezi, és az emberek horizontális politikát folytatnak. Bár nem anarchisták, szolidaritást vállaltak az anarchistákkal a harcok kiélezett epizódjaiban, mint például az autonóm módon megszervezett Atenco 2006-os ostroma. A Los Panchosról bővebb információt angolul itt találsz. ↩
\nA Selva Lacandona hatodik nyilatkozata összefoglalja azokat az eseményeket, amelyeken keresztül a zapatisták berobbantak a világ színpadára: “Belefáradtunk a hatalmasok általi kizsákmányolásba, majd megszerveztük , hogy megvédjük magunkat és harcoljunk az igazságért. Kezdetben nem voltunk sokan, csak néhányan, akik ide-oda jártunk, beszélgettünk és meghallgattunk más hozzánk hasonló embereket. Ezt sok éven át csináltuk, és mindezt titokban tettük, anélkül, hogy feltűnést keltettünk volna. Más szóval, csendben egyesítettük erőinket. Körülbelül 10 évig maradtunk így, közben növeketünk, és akkor már sok ezren voltunk. Képeztük magunkat politikában és fegyverrel, és váratlanul, amikor a gazdagok szilveszteri partikat rendeztek, mi bevonultunk a városaikba és egyszerűen elfoglaltuk őket. Üzenetet hagytunk mindenkinek,hogy itt vagyunk, hogy figyeljenek ránk. És akkor a gazdagok elmenekültek és elküldték a nagy seregeiket, hogy végezzenek velünk, ahogy mindig is teszik, amikor a kizsákmányoltak fellázadnak - elrendelik, hogy mindenkivel végezzenek. De velünk nem tudtak végezni, mert elég jól felkészültünk a háború előtt, és megerősödtünk a hegyeinkben. És jöttek a hadseregek, kerestek minket, bombáztak minket és lőttek ránk, aztán terveket készítettek, hogy egyszerre végezzenek az összes bennszülöttel, mert nem tudták, ki zapatista és ki nem. Mi pedig futottunk és harcoltunk, harcoltunk és futottunk, ahogy őseink is tették. Anélkül, hogy feladtuk volna, anélkül, hogy megadtuk volna magunkat, anélkül, hogy legyőztek volna.” ↩
\nAz izraeli hadsereg ezekben a pillanatokban is ontja a bombákat a Gázában rekedt emberekre. Már majdnem 3000 embert öltek meg [a cikk írása óta eltelt több mint egy hónap alatt ez a szám 24 ezer fölé emelkedett], és több mint egymillió embert kényszerítettek lakóhelyük elhagyására. Ez csak a legújabb fejezete a palesztinok ellen elkövetett több mint egy évszázados gyarmati erőszaknak.
\n\nGyászolunk mindenkit a régióban, aki október 7-én, illetve az azt megelőző és az azóta eltelt napokban elhunyt, megsebesült vagy kényszerült otthona elhagyására. De, mint minden küzdelemben, a legnagyobb hatalommal rendelkezőnek van a legnagyobb befolyása arra, hogy a konfliktus milyen formát öltsön. Aggódunk a palesztinok életéért Gázában és a világ más részein, nem az izraeliek halála ellenére, hanem azért, mert a régióban csak úgy lehet bárki biztonságban, ha véget vetünk a palesztinok elnyomásának.
\n\nAz európai és észak-amerikai vállalati média az elmúlt tíz napban ˙(az írás október 17 jelent meg) az izraeli szenvedésre összpontosította a figyelmet, ahelyett, hogy feltárta volna azt az eseménysorozatot, amely ehhez a helyzethez vezetett. Az álláspontok túlnyomó többsége Palesztinán kívülről érkezik. Fontos, hogy közvetlenül a palesztinoktól is – akik mindenkinél jobban értik –, halljuk, hogyan jutott ide a helyzet.
\n\nNagyon nehéz kommunikálni a gázai emberekkel, többek között a távközlési infrastruktúrát célzó izraeli légicsapások miatt. A helyzetet most egy Palesztina északi részén élő palesztin szemszögéből mutatjuk be, aki a kolonizáció alatti élet különböző aspektusairól és a felszabadításért folytatott, alulról szerveződő és szolidaritáson alapuló küzdelemről beszél.
\n\nA palesztinai Galileából írok ma nektek, Palesztina egy olyan részéből, amelyet a cionista gyarmati erők 1948-ban a Nakba1 az 1948-as zsidó-palesztin háború közbeni és utáni, palesztin lakosságot érintő kitelepítési akció volt, melynek következtében több mint 700 ezer palesztinnak kellett elhagynia otthonát a frissen megalakuló Izrael állam területéről.”)] során elfoglaltak. Ezeket a szavakat 2023 októberében írom, egy olyan hónapban, amely örökre úgy marad emlékezetes, mint Palesztina és a palesztin harc fordulópontja. Névtelenül írok, mert a fenevad gyomrában élek, mert napjainkban a palesztinok megfigyelése és politikai üldözése Izrael által az 1948-as területen példátlan, mert a gyarmati projekt fasizmusa és totalitarizmusa napról napra erősödik, és minden egyes kimondott szóval kockázatot vállalunk.
\n\nMiközben ezeket írom, a fejem fölött harci repülőgépek hasítják az eget. A hajtóművek hangja betölti a környéket. Az elmúlt tíz napban napkeltétől napnyugtáig, napnyugtától napkeltéig folymatosan repültek.
\n\nEzek a harci gépek mind Gáza felé tartanak. Miközben ezeket a szavakat írom, ott éppen népirtás zajlik. Csupán kétórányira innen, Gázában, Izrael – a globális gyarmati birodalmi hatalmak támogatásával – eltörli a népemet a föld színéről.
\n\nGáza, a mi szeretett Gázánk, az ellenállás. Gáza az emberi ellenállás örök szimbóluma. Gáza a seb, a szívfájdalom. Gáza a somoud [állhatatosság].
\n\nGáza a Földközi-tenger keleti partján fekszik, keletről és északról izraeli településekkel, délnyugatról Egyiptommal határos. A mindössze 365 négyzetkilométeren élő több mint 2,2 millió lakosával a világ legsűrűbben lakott helyei közé tartozik. A Gázában élő palesztinok 70%-a menekült, akiknek családját még 1948-ban, a Nakba idején a cionista gyarmati milíciák űzték el a közeli városokból.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/10/16/1.jpg\")
\nIzrael 2007-ben szárazföldi, légi és tengeri blokádot vezetett be Gáza ellen. A blokád bevezetése óta Izrael állam öt jelentősebb agressziót hajtott végre Gáza ellen.
\n\nAz elsőre 2008-ban került sor, nem sokkal a blokád bevezetése után. Ez 22 napig tartott, amely során 1385 palesztint öltek meg, köztük 318 gyermeket.
\n\nA második 2012 novemberében kezdődött. Nyolc napig tartott. 168 palesztint öltek meg, köztük 33 gyermeket.
\n\nA harmadik 2014 júliusában kezdődött, és 50 napig tartott. 2251 palesztint öltek meg, köztük 556 gyermeket, 1500 gyermek pedig árvává vált.
\n\nA negyedik agresszióra 2021 májusában került sor, a méltóságteljes felkelés során, amely a folyótól a tengerig, egész Palesztinában kitört. Tizenegy napig tartott, amely során 230 palesztint öltek meg, köztük 67 gyermeket. Tizenkét gyerek egy traumakezelő programban vett részt, amikor megölték őket.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/10/16/2.jpg\")
\nMost egy ötödik agresszió zajlik Gázában, amely brutálisabb és katasztrofálisabb, mint bármi, ami korábban történt. Az izraeli légicsapások már közel 3000 embert öltek meg és több mint 12 000-et sebesítettek meg. Több mint 45 családot teljesen kitöröltek az anyakönyvekből. Az izraeli bombázások miatt több mint egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát. Izrael elvágta az áram-, élelmiszer- és üzemanyag-ellátást Gázában, lakóépületeket, iskolákat, mecseteket, kórházakat és mentőautókat bombáz. Egész városrészek tűntek el.
\n\nAz emberek az éhezés határán vannak, és nincs hová elbújniuk, nincs hová menekülniük. Mindez a nyugati kormányok, például az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányának egyértelmű és szégyentelen támogatásával történik, akik azonnal katonai támogatást küldtek Izraelnek. Mindez úgy történik, hogy az izraeli gyarmati propaganda a nemzetközi tömegtájékoztatási eszközökön keresztül palesztinellenes kampányt igyekszik legyártani, és azt, ami történik, „terrorizmus elleni háborúnak” beállítani, hogy így legitimálja a tömeges etnikai tisztogatást és a folyamatos Nakbát, amely több mint 75 éve zajlik Palesztinában.
\n\nAmint annak a történelem során tanúi lehettünk, a propagandát és a „beleegyezés legyártásának” taktikáját mindig is arra használták a gyarmati, birodalmi és fasiszta entitások, hogy legitimálják, fenntartsák és kiterjesszék ellenőrzésüket, továbbá igazolják a gyilkosságokat és a tömeges etnikai tisztogatásokat is.
\n\nA „beleegyezés legyártása” az az állami stratégia, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása, amelyben az emberek kérdés nélkül engedelmeskednek, és beleegyezésüket adják a vállalatok által támogatott propaganda és a tömegmédia által népszerűsített elvekhez, eszmékhez és tervekhez. Ezt állították az Egyesült Államok és szövetségesei érdekeinek szolgálatába Afganisztán 2001-es és Irak 2003-as lerohanásakor, valamint a Szíriában, Jemenben, Líbiában és a világ számos pontján kirobbantott háborúk és elkövetett atrocitások során, amelyek ártatlanok millióinak halálához és rengeteg emberi szenvedéshez vezettek.
\n\nMa a tömegmédia megpróbál minket, palesztinokat dehumanizálni, terroristáknak beállítani, hogy könnyebb legyen igazolni az Izrael és szövetségesei által elkövetett minden atrocitást – mind a Gázai övezetben, mind azon kívül –, a palesztinok ellen.
\n\nArabokként és palesztinokként nagyon jól tudjuk, milyen érzés, amikor „terroristaként” tekintenek ránk és bánnak velünk. De az államok, a kormányaik és a tömegmédia által most világszerte gyártott palesztinellenes propagandakampány léptéke példa nélküli számunkra is.
\n\nA második intifáda idején, a 2001. szeptember 11-i események után a palesztin hip-hop együttes, a „DAM” kiadta a „Meen Erhabi?” (Ki a terrorista?) című dalt. Ebben az időszakban az izraeli telepesek olyan mondatokat skandáltak az egész megszállt Palesztinában, mint „halál a terrorista arabokra”. Emlékszem, hogy minden nap hallgattam ezt a dalt. Gyermekként ez formálta a tudatomat. Ma, 22 évvel később, a globális rendszer minden korábbinál erősebben nyomja azt a narratívát, hogy „a palesztin: terrorista”, mi pedig újra és újra elmondjuk: a gyarmatosító a terrorista, a telepes a terrorista, minden Izraelt támogató kormány terrorista, Izrael a terrorista.
\n\nA palesztinai helyzet rávilágít a globális rendszer kegyetlenségére és brutalitására, de egyben az emberek hatalmas erejére is, világszerte.
\n\nA globális rendszer részéről rengeteg atrocitásnak és rútságnak lehettünk tanúi az elmúlt héten. Az Egyesült Államok ideküldte a „Gerald R. Fordot” – a valaha épített legnagyobb hadihajót –, az Egyesült Királyság pedig a királyi haditengerészet hajóit, hogy támogassa Izraelt az általa elkövetett népirtásban.
\n\nA francia rendőrség megveri a Palesztinát támogató tüntetőket. Francia tisztviselők követelik azoknak a bevándorlóknak a kitoloncolását, akik palesztinbarát tüntetésen vettek részt Franciaországban. Németországban a rendőrség letartóztat és megver embereket, csak azért, mert palesztin zászlót tartanak a kezükben. Ezek a gyarmati entitások és fasiszta kormányok ismét megmutatták valódi arcukat. Palesztinként mindig is tudtuk, hogy a globális rendszer ellenünk van, ezt már egészen fiatal korunktól kezdve megértettük. Semmit sem várunk a gyarmati entitásoktól. Nem bízunk a kormányokban, sem a globális hatalmakban. A mi bizalmunk kizárólag az emberekben és az emberek erejében van.
\n\nMindezen atrocitások ellenére tanúi vagyunk annak is, hogy a felszabadítás és az igazságosság hangja hallható az utcákon szerte a bolygón, tanúi vagyunk az emberek erejének. Az emberek ismerik az igazságot, és ezt a tudást nem lehet elnyomni.
\n\nLáttuk, hogy ezrek vonultak fel Palesztina szabadságáért London és Párizs utcáin, még azután is, hogy betiltották a Palesztina melletti tüntetéseket.
\n\nLáttuk, hogy Lisszabon és Porto utcái megteltek dühvel, szeretettel és szolidaritással. Láttuk, ahogy testvéreink tízezrei tüntettek Palesztináért Irakban, Jemenben, Jordániában, Marokkóban.
\n\nHogy az igazságot a napvilágra hozzuk, minden erőfeszítés számít. Minden egyes felemelt palesztin zászló számít. A szolidaritás minden megnyilvánulása számít. Minden Palesztináért szervezett erőfeszítés számít. Minden „a folyótól a tengerig” számít.
\n\nIgen, felfoghatatlanul fájdalmasak ezek a napok, de ma jobban tudjuk, mint valaha, hogy elkerülhetetlen a felszabadulás.
\n\nCsak idő kérdése. Palesztina szabad lesz.
\n\nA Nakba (magyarul katasztrófa) az 1948-as zsidó-palesztin háború közbeni és utáni, palesztin lakosságot érintő kitelepítési akció volt, melynek következtében több mint 700 ezer palesztinnak kellett elhagynia otthonát a frissen megalakuló Izrael állam területéről. ↩
\nEzen a héten újabb erőszakhullám érte a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah-ot, más néven Arzakh-ot, egy Azerbajdzsánban található örmény enklávét. Örményországi és azerbajdzsáni anarchisták elemzik a helyzetet.
\n\nAz örmény népirtás hosszú árnyékot vet az Égei- és a Kaszpi-tenger közötti térségre. Egy évszázaddal ezelőtt az Oszmán Birodalom kormányának felügyelte alatt több mint egymillió örményt gyilkoltak le, előkészítve az etnonacionalista török állam kialakulását.
\n\nAz 1988. februárjában az azerbajdzsáni Sumgait városában az örmények ellen elkövetett pogrom után az örmény függetlenségi mozgalom új lendületet vett a Szovjetunióban, különösen Hegyi-Karabahban, a többségében örmények által lakott, de azeri többségű területekkel körülvett régióban. 1991 decemberében, röviddel azután, hogy Örményország és Azerbajdzsán kormányai kikiáltották függetlenségüket, a hegyi-karabahi örmények kikiáltották függetlenségüket Azerbajdzsántól. A két kormány háborút indított a régióért. A terület hovatartozása megoldatlan maradt, és 2020-ban ismét fegyveres konfliktussá fajult. Eddig az orosz kormány felügyelte a „békét”, közvetített Örményország és Azerbajdzsán között, és „békefenntartó” csapatokat telepített a térségbe.
\n\nMost azonban, hogy Oroszország elakadt Ukrajnában és egyre inkább függ a török kormánytól, az azeri kormány kihasználta Recep Tayyip Erdoğan török elnök támogatását és a növekvő olajbevételekből származó gazdagságot, hogy újraindítsa az ellenségeskedést. Először is blokád alá vették Hegyi-Karabahot, elvágva az oda irányuló erőforrásokat; majd a héten megtámadták a régiót, legalább tucatnyi embert megölve. Bár Hegyi-Karabah önjelölt kormánya kapitulált, a tragédia legújabb fejezete még csak most kezdődött. Okkal lehet számítani az állami erőszak, az etnikai tisztogatás és a tömeges kitelepítés folytatására, ami tovább súlyosbítja a menekültválságot Örményországban és a környező térségben.
\n\nAmint azt előre jeleztük, a háború tovább terjed a régióban, Jementől és Szíriától Ukrajnáig és Örményországig:
\n\n\n\n\nAz ukrajnai invázió valószínűleg az elkövetkezendő dolgokat jelzi. Az elmúlt évtizedekben a kormányok világszerte dollármilliárdokat fektettek be tömegoszlató technológiákba és katonai felszerelésekbe, miközben nagyon keveset tettek az egyre növekvő egyenlőtlenségek vagy a természeti világ pusztulása ellen. Ahogy a gazdasági és ökológiai válság egyre súlyosbodik, egyre több kormány próbálja majd a belső problémáit úgy megoldani, hogy konfliktust kezdeményez a szomszédjaival.
\n
Ha valami, akkor ez az elemzés kiemeli az államilag támogatott etnikai viszályok szerepét, mint a kapitalizmus és az állam kudarcainak kezelésére szolgáló „megoldást” nemcsak Palesztinában, a volt Jugoszláviában és Kurdisztánban, hanem a Donald Trump vezette Egyesült Államokban is.
\n\nAz arzakh-i erőszak megmutatja, hogy az emberek mennyire nem számíthatnak arra, hogy az állami struktúrák megvédik őket. Az évszázados etnikai ellentétekből eredő erőszak újabb hullámával szembesülve a lakosok csapdába estek az azerbajdzsáni kormány – ami földjeik és erőforrásaik elkobzására törekszik – és az örmény kormány között, ami felhagyott a biztonságuk garantálásának minden látszatával. Sem az orosz kormány, sem Európa vagy az Egyesült Államok kormánya nem érdekelt a beavatkozásban. Ezek a kormányok az egyszerű embereket az etnonacionalizmus és az állami militarizmus kiszolgáltatottjaivá teszik. Ez, persze nem érv az örmény hadsereg támogatása mellett.
\n\nAz évek során az örmény kormány katonai erői és támogatói is elkövettek olyan atrocitásokat, amelyek általában a területekért és erőforrásokért folytatott konfliktusokban fordulnak elő. Sürgősen meg kell szerveződnünk az etnikai viszály, az állami erőszak és a gyarmati hódítás minden formája ellen. Ahhoz, hogy ez hatékony legyen, ennek minden határ, vagyis minden konfliktus mindkét oldalán meg kell történnie.
\n\nAz alábbiakban egy azerbajdzsáni háborúellenes nyilatkozat kivonatát és három szöveget mutatunk be örményországi anarchistáktól.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/09/23/5.jpg\")
\nNehéz volt kapcsolatot tartani az anarchistákkal és más önkényellenes csoportokkal Azerbajdzsánban, részben az elnyomó politikai helyzet miatt. Mint általában mindenhol, a belső elnyomás lényeges eleme a külső ellenség elleni mozgósítás feltételeinek megteremtésében, ami aztán arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a belső problémákról. Ahogyan az azerbajdzsáni kormány kémszoftvereket vetett be az örményországi emberek ellen, úgy most tömeges letartóztatásokat hajt végre az azerbajdzsáni társadalom azon tagjai ellen, akik ellenzik a háborút.
\n\nAz azerbajdzsáni háborúellenes nézőpontot az alábbi részlet mutatja be egy háborúellenes kiáltványból, amelyet anarchisták és „baloldali fiatalok” adtak ki 2020-ban:
\n\n\n\n\nAz Azerbajdzsán és Örményország között, Hegyi-Karabahban a közelmúltban történt eszkaláció ismét megmutatta, a nemzetállami keretek mennyire elavultak a jelenlegi realitásokhoz képest.
\n\nKéptelenek vagyunk túllépni azon a gondolkodásmódon, amely az embereket kizárólag a születési helyük alapján, emberekre és nem-emberekre osztja, majd az „embereknek” a dehumanizált „másokkal” szembeni felsőbbrendűségét, mint a bizonyos területi határokon belüli élet egyetlen lehetséges forgatókönyvét állítja fel, ez az egyetlen megszálló, ami ellen küzdenünk kell. Ez az elménk és mindazon képességeink megszállója, ami megakadályozza, hogy az életről való azon elképzeléseken, narratívákon és életmódokon túl gondolkodjunk, amelyeket a ragadozó nacionalista kormányaink kényszerítenek ránk.
\n\nEz a gondolkodásmód az, ami elfeledteti velünk a puszta túlélésünk kizsákmányoló körülményeit saját országainkban, amint a „nemzet” kiadja a felhívást, hogy megvéd az „ellenségtől”. A mi ellenségünk nem egy találomra kiválasztott örmény, akivel soha életünkben nem találkoztunk és valószínűleg soha nem is fogunk. A mi ellenségeink azok a hatalmon lévők, akiket néven lehet nevezni, akik több mint két évtizede szegényítik el és használják ki az egyszerű embereket, valamint országunk erőforrásait a saját hasznukra.
\n\nIntoleránsak minden politikai ellenvéleménnyel szemben, és masszív biztonsági apparátusukkal durván elnyomják a másként gondolkodókat. Saját örömükre és hasznukra elfoglalták a természeti területeket, tengerpartokat, ásványkincseket, ugyanakkor korlátozva az átlagpolgárok hozzáférését ezekhez a helyekhez. Tönkre teszik a környezetünket, fákat vágnak ki, szennyezik a vizet a teljes körű „felhalmozás a birtokbavétel” során. Országszerte bűnrészesek a történelmi és kulturális helyek és műtárgyak eltűnésében. Az olyan alapvető ágazatokból, mint az oktatás, az egészségügy és a szociális jólét, a hadseregbe irányítják át az erőforrásokat, és ezzel az imperialista törekvéseket dédelgető kapitalista szomszédjaink – Oroszország és Törökország – számára termelnek profitot.
\n\nFurcsa módon mindenki tisztában van ezzel a ténnyel, de hirtelen mindenkit elkap az amnézia, amint eldördül az első lövés az Örményország és Azerbajdzsán közötti érintkezési vonalon.
\n
\n\n\nHatározottan ellenezzük, hogy az indoktrináció rabjai legyünk és elutasítjuk az emberek rabszolgasorba taszítását a nemzet nevében, amely gyűlöletre és megkülönböztetésre épül.
\n\nFelszólítjuk Azerbajdzsánt, hogy hagyjon fel a Karabahban élő örmény lakosság elleni terrorral. Felhívásunk Azerbajdzsán népéhez is szól, sürgetve őket, hogy gondolkodjanak racionálisan és empátiával, ne engedjék, hogy sérelmeiket a rezsim nacionalista vágyaihoz használják fel, ne engedjék kizsákmányolni testüket az állam és az uralkodó kapitalista elit kapzsi céljaiért.
\n
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/09/23/4.jpg\")
\nAz azerbajdzsáni állapotok egy Jerevánban száműzetésben élő orosz anarchista nézőpontja.
\n\nSzeptember 19-én Azerbajdzsán elindította „terrorellenes” hadműveletét Arzakh [azaz Hegyi-Karabah] ellen. Már most érkeztek jelentések civil áldozatokról.
\n\nAz önhatalmúlag kikiáltott köztársaság hatóságainak kapitulációja és a katonai és politikai vezetés között nemrég megkezdett tárgyalások ellenére, Azerbajdzsán továbbra is bombázza Sztyepanakertet és más lakott területeket Arzahban.
\n\nA helyi lakosság spontán ellenállása is folytatódik. Jelentések szerint egyes falvak lakói megtagadták az evakuálási parancsot, és azt mondták, hogy inkább meghalnak, minthogy elhagyják az országot. Folytatódnak az elkeseredett harcok, amelyekben jugoszláv puskák és drónok állnak szemben.
\n\nKifejeztük támogatásunkat az azerbajdzsáni agresszió áldozatainak, ahogyan a Tbilisziben élő orosz anarchista elvtársaink is, akik ottani közösségükben szintén szervezkednek.
\n\nElvtársaink itt Jerevánban humanitárius segélyt gyűjtöttek a menekülteknek. A Mama-jan kávézó a város zsidó diaszpórájával együttműködve, megnyitotta ajtajait, hogy segítséget gyűjtsenek a támadás áldozatainak.
\nÚgy tűnik, hogy az azerbajdzsáni kormány az „örmény kérdés végleges megoldását” próbálja megvalósítani Hegyi-Karabah területén.
Ez a konfliktus az 1980-as évek végén kezdődött. Az egyre szabadabb légkörben [a Szovjetunió meggyengülése okán – a ford.] a hegyi-karabahi örmények tízezrével vonultak az utcára, tiltakozva jogaik megsértése ellen Szovjet-Azerbajdzsánban, követelve az újraegyesítést történelmi hazájukkal, Örményországgal, amelyet a 20. század elején a bolsevikok és a török kemalisták osztottak fel.
\n\nSumgait város örmény lakossága elnyomással és pogromokkal is szembesült. Etnikai tisztogatással kísért háború kezdődött, amely mindkét oldalon menekültek százezreit eredményezte. Azerbajdzsán elvesztette a háborút, de nem békélt meg. Fontos, hogy a háborút az Azerbajdzsánban uralkodó politikai és társadalmi helyzet összefüggésében értsük meg. Az Aliyev család évtizedek óta uralkodik Azerbajdzsánban. Bashir Kitchaev, egy háborúellenes újságíró szerint, akivel volt szerencsém személyesen kommunikálni Tbilisziben, a lakosságért szinte semmit nem tettek, a nép legnagyobb része szegénységben él, ehelyett az azerbajdzsáni hadsereg bővítésére és az etnikai gyűlölet szítására összpontosítottak.
\n\nA török kormánnyal együtt az azerbajdzsáni kormány is részt vesz az örmény népirtás, amely több mint egymillió ember életét követelte, tagadásának politikájában, valamint Örményország gazdasági blokádjában. Az azerbajdzsáni gyerekeknek azt tanítják az iskolában, hogy „az örmények ellenségek”. Aliyevék szisztematikusan részt vesznek az örmény emlékművek lerombolásában – például Nakhichevan térségében, Julfa városában lerombolták a khachkar temetőt, és katonai gyakorlótérré alakították át. Mindezek célja az örmény kulturális örökség eltörlése ezeken a területeken.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/09/23/1.jpg\")
Erdoğan and Aliyev.
\n2020-ban az azerbajdzsáni hadsereg a pandémia alatt újrakezdte a hadműveleteket, olyan iszlamista csoportokat alkalmazva, amelyek török fegyvereket – például kazettás bombákat- használva, korábban részt vettek a kurdok elleni támadásokban is Afrinban. Ezt követően Ilham Aliyev elnök létrehozta az úgynevezett „Győzelem Múzeumát”, ahol nyilvánosan kiállították a megölt örmény katonáktól elvett sisakokat.
\n\nA provokációk a tűzszüneti megállapodás ellenére is folytatódtak. Az azerbajdzsáni hadsereg többször is tüzet nyitott, embereket rabolt el, magát az Örmény Köztársaság nemzetközileg elismert területét lőtte és szállta meg, majd 2022. december 12-től kezdve blokád alá vette az arzakhi régiót, lezárva az egyetlen autópályát, ami az ott élő örményeket a külvilággal köti össze.
\n\nEz 120 000 örményt – köztük 30 000 gyermeket – tett tússzá, miközben az azerbajdzsáni kormány a kemény kaukázusi tél idején elzárta a régió gáz- és áramellátását. Iskolák és óvodák ezreit kellett bezárni. Az élelmiszerek elfogytak a polcokról, éhínség tört ki, a kórházakból pedig elfogytak a gyógyszerek.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/09/23/3.jpg\")
The “Museum of Victory” in Azerbaijan.
\n2023. április 23-án – az 1915-ös népirtás áldozatainak emléknapján – Alijev katonai ellenőrzőpontokat állíttatott fel, és ultimátumot adott az arzakhi örményeknek: fogadják el az azerbajdzsáni állampolgárságot, különben kitelepítéssel kell szembenézniük.
\n\nAz azerbajdzsáni rezsim – miután több mint százezer embert hónapokon át éheztetett – be akarja fejezni az etnikai tisztogatást, kihasználva, hogy az ukrajnai háború eltereli a közvélemény figyelmét. Az azerbajdzsáni győzelem felerősíti az etnikai alapú erőszakot a térségben, és ezrek életét veszélyezteti. Megerősíti a rezsimet, amely üldözte és megkínozta az azerbajdzsáni anarchistákat és háborúellenes baloldaliakat, és megszilárdítja a török imperializmus pozícióit, továbbá megkérdőjelezheti Örményország függetlenségét is.
\n\nAliyev többször is beszélt az úgynevezett „Zangezur-folyosóról”, Örményország egy másik szegletéről, amelyet Azerbajdzsánhoz akar csatolni; egyszer kijelentette, hogy „Irevan [Jereván] a mi történelmi földünk, és nekünk, az azerbajdzsánoknak vissza kell térnünk ezekre a történelmi földekre”. Ezért Sotk, Jermuk és más örményországi területek folyamatos tűz alatt tartása további aggodalomra ad okot.
\n\nAzt, hogy ezek a kijelentések csupán arra szolgálnak, hogy az azerbajdzsáni kormányt erősebb tárgyalási pozícióba hozzák, vagy komoly szándékot tükröznek, nehéz megmondani. Azonban vitathatatlan, hogy az azerbajdzsáni militarizmus és a török imperializmus bármilyen győzelme semmi jót nem jelent az anarchisták és más társadalmi mozgalmak számára, mert a meghódított területeken egy olyan katonai rendszert hoz létre, amely mind kifelé, mind befelé erősödik és terjeszkedik. Mindez felperzselt föld lesz az önkény ellen küzdők számára.
\n\nÉn lennék a legutolsó, aki védi az örmény államot a maga plutokráciájával és rendőri brutalitásával, de az azerbajdzsáni kormány nem jelent jobb alternatívát. Számos szervezet, köztük a Human Rights Watch, az Amnesty International, a Riporterek Határok Nélkül és még sokan mások bírálják az azerbajdzsáni kormányt, az országot tekintélyelvűnek minősítve. A Freedom House Szabadságelfogadási Indexében Örményország és az el nem ismert Hegyi-Karabah Köztársaság az emberi jogok és a demokrácia tekintetében még így is sokkal jobb helyen szerepel, mint Azerbajdzsán.
\n\nEmberi jogi aktivisták szerint nagyjából 100 politikai fogoly van az azerbajdzsáni börtönökben. Újságírókat börtönöznek be, zsarolnak vagy kényszerítenek száműzetésbe. Az ország nemrégiben elfogadott egy „médiatörvényt”, amellyel a hatóságok el akarják lehetetleníteni a független újságírást. Az országból elmenekült újságírókat emberrablás veszélye fenyegeti; egyikük, három ellene irányuló merényletkísérletről számolt be.
\n\nAz azerbajdzsáni kormány személyi kultuszt épít Heydar Aliyev, a jelenlegi elnök apja körül. 2016-ban, a néhai diktátornak szentelt egyik ünnepnapon két azerbajdzsáni anarchistát vettek őrizetbe – Giyas Ibrahimovot és Bayram Mammadovot.
\n\nGiyas és Bayram anarchista feliratokat festettek a diktátor emlékművére a fővárosban, Bakuban. A rendőrség elfogta, megkínozta és bebörtönözte őket koholt drogvádakkal, azt állítva, hogy pontosan egy-egy kilogramm heroint találtak náluk. Mammadov később egy isztambuli balesetben meghalt. Emberi jogi szervezetek Giyas Ibrahimovot politikai fogolynak tartják. A második karabahi háború kitörésekor Giyas aláírta a háborúellenes baloldali azerbajdzsáni fiatalok nyilatkozatát, és ismét állmai elnyomással kellett szembenéznie a háborúval szembeni ellenállásáért.
\n\nBayram Mammadov és Giyas Ibrahimov az ítélethirdetés előtt. A felvételen Elchin Sadigov ügyvéd elmondja, hogy Bayram Mammadov a bíróságon tett vallomásában állította, hogy a kettőjük ellen felhozott kábítószer-vádak a szobor lefestése miatti megtorlás voltak; Bayram rokonai szerint Bayram még csak nem is dohányzott. Az ügyvéd azt is elmondja, hogy Giyas Ibrahimov a nyomozás során a kínzás ellenére is megtagadta a vallomástételt.
\nAz őshonos kisebbségeket az azerbajdzsáni kormány szintén diszkriminációval sújtja. Egyes népek, mint például a taták, egyáltalán nem tanulhatják nyelvüket az oktatási intézményekben. A kisebb helyi népek által sűrűn lakott területeken a politikai és gazdasági hatalom nagy része az azeriek kezében összpontosul. Az ország déli részén élő tálisok számára tilos a „tális” szó használata, például az éttermek feliratain vagy a helyi történelemkönyvekben. A jogaikért felszólaló kisebbségi csoportok képviselői elnyomással és a „szélsőségesség” és a „szeparatizmus” vádjával szembesülnek. A Sadval mozgalom egyik vezetőjét, aki az oroszországi és azerbajdzsáni lezginek autonómiájáért szállt síkra, bebörtönözték és megölték.
\n\nAliyev Erdoğan egyik legfőbb szövetségese volt, amikor a török hadsereg megszállta Rojava területét. Aliyev arzakhi győzelme felbátorítja azokat, akik egy pántürkista birodalomra törekszenek, és fokozott nyomás alá helyezi a gyarmatellenes és antiautoritárius mozgalmakat az egész régióban.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/09/23/2.jpg\")
Az azerbajdzsáni anarchista Giyas Ibrahimov 2020-ban ismét bebörtönzéssel nézett szembe egy háborúellenes nyilatkozatáért.
\nAz arzakhi emberek évezredeken át éltek ezeken a földeken, iskolákat, házakat és templomokat építettek. Emlékezzünk Alekszandr Atabekjan, az Arszakban született örmény anarchista, Pjotr Kropotkin barátjának, szavaira:
\n\n\n\n\nAz ember természetes kapcsolatát az otthonával, a szó szoros értelmében vett hazájával, területiségnek kell nevezni, ellentétben az államisággal, amely egy önkényes határok közé szorított kényszerű egyesülés.
\n\nAz anarchizmus, miközben elutasítja az államiságot, nem tagadhatja a territorialitást. A haza és a törzs iránti szeretet nemcsak, hogy nem idegen, hanem ugyanúgy jellemző egy anarchistára, mint bármely más emberre.
\n
A rojavai anarchisták nyomán támogatásra szólítjuk fel az arzakhi népet.
\n\nSzabadságot a népeknek – halált a birodalmaknak!
\n\nArzakh, mi veled vagyunk!
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/09/23/6.jpg\")
Bayram Mammadov és Giyas Ibrahimov által festett graffiti: „Baszd meg a rendszert!”
\nSona, egy örmény anarcha-feminista beszél a jereváni tüntetésekről, az örmény politikusok mesterkedéseiről és a régió bizonytalan jövőjéről.
\n\nA tüntetések szeptember 19-én este kezdődtek. A tüntetők Jerevánban két helyszínen – a Köztársaság téren lévő kormányépületnél és az orosz nagykövetségnél – kezdtek gyülekezni. Az orosz emigránsok a Mjasnyikján-emlékműnél tartottak egy kisebb gyűlést.
\n\nA tüntetők 19-én a Köztársaság téren még spontán kezdtek gyülekezni, de szeptember 20-án délutánra már Robert Kocharyan politikájának támogatói szerveződtek oda, hogy monopolizálják a teret. Ők valami még rosszabbat képviselnek, mint az Örményországot jelenleg irányító kormány. Kocharyan volt az ország második elnöke; Putyin jó barátja és Kreml-barát politikát képvisel.
\nKocharyan támogatói számára a gyűlések lehetőséget kínálnak arra, hogy javítsák politikai pozíciójukat és hatalomra törjenek, de ez nem segít az Arzakhban élő embereken vagy az onnan érkező menekülteken.
Kocharyan támogatói Nikol Pashinyan, Örményország jelenlegi miniszterelnökének lemondását követelik, és azt mondják, hogy készen állnak a háborúra, bár valójában már túl késő van a harchoz – Arzakh már megadta magát. A rendőrség könnygázgránátokkal támadt a tüntetőkre.
\n\nAz orosz nagykövetség előtt kevesebben gyűltek össze, az ottani tüntetésen a jelenlegi kormányt támogató erők vettek részt. Az egyik távirati iroda szerint az értelmiség és a baloldali mozgalom képviselői gyűltek össze a nagykövetségnél, de ez nem igaz, már csak azért sem, mert Örményországban nincs baloldali mozgalom.
\n\nA kormánypárti Bagramyan 26 telegram csatorna az orosz nagykövetség blokádjára szólított fel, ugyanakkor kíméletesen viselkedett a rendőrséggel szemben. A rendőrség nem tett semmit azon a tüntetésen, pedig az is engedély nélkül zajlott, akárcsak a Köztársaság téri tüntetés.
\n\nEz a kormányunk képmutatása – az egyik tüntetést feloszlatják, a másikat pedig engedélyezik. De Arzakh feladásáért nemcsak a Kreml a felelős, hanem Pashinyan kormánya is, valamint az Örményországot korábban irányító politikai erők is. A problémák, amelyek a 2020-as háborúhoz és a jelenlegi helyzethez vezettek, nem tegnapiak; Örményországban és más országok politikai erőinek egész sora érintett.
\n\nPashinyan lemondása nem hozná vissza azokat, akik ebben a háborúban meghaltak, sem a 2020-as háborúban, sem a korábbi háborúkban elhunytakat; ez semmilyen módon nem segítene az arzakhi lakosokon. Nem segítene azokon az embereken sem, akiket megfosztottak otthonuktól, földjüktől, egészségüktől a több hónapig tartó éheztetéssel.
\n\nArzakh már nem létezik – és kész.
\n\nHa Kreml-barát erők kerülnek hatalomra, Örményország Oroszország enklávéja lesz. A Pashinyan-kormány mai álláspontja az, hogy nem avatkoznak be az Arzakh és Azerbajdzsán közötti konfliktusba. Ez enyhén szólva képmutató, tekintve, hogy az összes hegyi-karabahi lakosnak örmény útlevele van, örmény valutát használnak. Arzakh egy örmény kvázi-állam. ugyanolyan örmények élnek ott, mint mi.
\n\nPashinyan nyugatbarát politikus. Elkezdte kritizálni a Kremlt, és azzal fenyegetőzött, hogy kilép a CSTO-ból [Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, amelyben Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán vesz részt]. Az elmúlt hónapokban többször kijelentette, hogy Örményország nem Oroszország szövetségese az Ukrajnával vívott háborúban, és humanitárius segélyeket juttatot Ukrajnába.
\n\nVan egy harmadik lehetőség is, bár ez nem valószínű. Egy katonai junta kerülhetne hatalomra, de ez a forgatókönyv is elég rossz lenne.
\n\nArzakh elfoglalása Azerbajdzsánnak csak a legújabb lépése az örmény területek annektálására. Ha Örményország feladja Arzakhot anélkül, hogy válaszul egyetlen lövést is leadna, az azt jelenti, hogy más tartományok is ugyanilyen könnyen megadják magukat – a következő Szüunik, majd Szeván lesz. Kérdés, hogy Örményország ötven év múlva is rajta lesz-e a térképen.
\n\nA helyzetről a jereváni anarchista körünkben különböző álláspontok vannak, de abban mindenki egyetért, hogy az Azerbajdzsán részéről az arzakhi agresszió: népirtás.
\n\nItt a Kreml befolyását és az orosz geopolitika eredményét láthatjuk.
\nTegnap a Köztársaság téren jártam, mielőtt azt elfoglalták volna a Kocharyan-párti erők. Úgy gondoltam, hogy kötelességem a halott katonák szülei mellett állni, a 2020-ban evakuált arzakhi emberek mellett, a honfitársaim mellett, akik ellenérzéseiket fejezik ki az örmény hadsereg és az örmény hatóságok tétlensége kapcsán.
Személy szerint nagyon mély érzésekkel élem meg ezt a helyzetet. Nem követelhetem Pashinyan lemondását, mert most nincs jobb alternatíva, de tisztában vagyok vele, hogy a kormány mindent elrontott. Mély szolidaritást érzek honfitársaimmal és sajnálom mindazokat, akik ebben a háborúban és az 1990-es évek háborújában haltak meg.
\n\nJön a felismerés, hogy mindezek az áldozatok hiábavalóak voltak. Minden elveszett. Magam is részt veszek ma a humanitárius segélyek gyűjtésében. Ez különösen fontos, tekintettel a 2020-as tapasztalatokra, amikor az állam nem gondoskodott a menekültekről. Egyszerűen egy elhagyatott gyárépületbe szállásolták el őket, amiben egyáltalán nem volt semmi – csak csupasz falak. Az önkéntesek maguk szerelték fel a WC-ket az épületben.
\n\nNem bátorítom az embereket, hogy menjenek el a gyűlésekre. A tüntetések első napján sokan vettek részt a demonstrációkon, és ami történt, az nagyrészt spontán volt. Azóta azonban minden nyilvános gyülekező helyet elfoglalt valamelyik politikus és a támogatói.
\n\nEhelyett azt javaslom, hogy jöjjenek el a humanitárius segélyek gyűjtőhelyére, a Tumanyan utcai Letters and Numbers co-working space-be. Hozzanak humanitárius segélyt, és vegyenek részt a válogatásban, hogy amikor a menekültek megérkeznek, készen álljunk arra, hogy elláthassuk őket. Ez most nagyon fontos, hogy segíteni tudjunk több ezer embernek Arzakhból, de nincs elég önkéntesünk.
\n\nAz előző szövegek megjelenése után az alábbi elemzést kaptuk Garren-től, egy Jerevánban élő anarchista könyvtárostól.
\n\n2023. szeptember 19-én Azerbajdzsán fegyveres erői „terrorellenes” hadműveletet indítottak a hegyi-karabahi örmények ellen – kísérletet tettek arra, hogy végleg kiirtsák Karabah örmény őslakosságát.
\n\nAz örmény nép számára Karabah kérdése kettős jelentéssel bír. Az 1990-es években lezajlott első háború, az Azerbajdzsán feletti kezdeti győzelem és az azt követő diplomáciai kudarcok az akkori örmény politikai vezetés részéről meghatározzák az örmények életét az elkövetkező évtizedekben. Ugyanakkor a karabahi válságot arra használták fel, hogy elnyomjanak minden ellenvéleményt és elutasítsák az örmény nacionalizmus kritikáját, ez egészen 2018-ig eszközként szolgált arra, hogy háború fenyegetettségével zsarolják az örményeket, ez volt a Kocharyan-rezsim kedvenc stratégiája.
\n\nKocharyan és szövetségesei 1997-98-ban nem kudarcot vallottak a béketárgyalási kísérleteikben, inkább arroganciából és Azerbajdzsánnal szembeni feltételezett felsőbbrendűségükből, tudatosan szabotáltak minden békekísérletet, majd az Arzakhban győztes harcosokként megszerzett társadalmi tőkét arra használták fel, hogy Örményországot személyes hűbérbirtokká alakítsák, ahol vagyonokat halmozhatnak fel.
\n\nAz előző rezsim a háború nyomorúságából tőkét kovácsolt, hogy meggazdagodjon, és eladta Örményországot a legtöbbet kínálóknak – ebben az esetben orosz és örmény kapitalistáknak. Röviden, megfosztották az örményeket a jövőjüktől, cserébe a tőkéért és egy egész nemzet irányításáért. És most, az örmények karabahi jogai elleni újabb támadást követően ugyanezek az árnyékerők puccsra szólítanak fel Örményországban, hogy megdöntsék Nikol Pashinyan demokratikusan megválasztott kormányát.
\n\nPashinyan politikai képzettségének hiányát jól példázta egy 2019-es sztyepanakerti látogatása, amelynek során provokatívan azt állította, hogy Arzakh: Örményország. Ha az Örmény Köztársaság lépéseket tett volna Arzakh hivatalos elismerése érdekében, talán nem lettek volna ilyen meggondolatlanok a szavai. De a tény, hogy minden egyes nemzetközi szervezet az ellenkezőjét ismerte el, azt jelentette, hogy ez a mondat nem lehetett más, mint vakmerő és értelmetlen provokáció. Az óvatlanság és a szűk látókörűség általában a nacionalisták meghatározó jellemzői; Pashinyan kormánya, populista jellege mellett úgy tűnik, ez alól a szabály alól sem kivétel.
\n\nBárki elmondhatja, hogy az élet Örményországban 2018. óta jelentősen megváltozott a korábbi évekhez képest, de bármilyen társadalmi előrelépés is történt, a 2020-as háború következtében csikorogva megállt. Az elmúlt hét eseményei megfelelnek az Örmény Köztársaság Nyugat felé történő stratégiai fordulatának, amit az orosz politikai vezetés egyértelműen megvet, ahogyan azt Marie Zakharova és Dmitrij Peszkov közelmúltbeli nyilatkozataiból is láthatjuk.
\n\nA Pashinyan-kormányzatnak nincs más választása, mint a közömbös Nyugat felé fordulni, amely igazából nem az örmények jólétében érdekelt, hanem abban, hogy geopolitikai és gazdasági tőkét kovácsoljon a Dél-Kaukázusban megingó orosz jelenlétből.
\n\nAz úgynevezett „ellenzéknek” két lehetősége is volt arra, hogy leszavazza a jelenlegi kormányt, de alkalmatlanságuk és a több évtizedes önkényuralmi rendszer bűze ezt lehetetlenné tette. Most a jótevőik megpróbálják megvalósítani a konzervatív nacionalisták kedvenc stratégiáját: az államcsínyt.
\n\nAmikor az örmények lépéseket tettek, hogy megszabaduljanak a gazdasági függőségtől és a gyarmati szolga-mentalitástól, amelyet Oroszország egyre gyengülő imperializmusa kényszerített rájuk, az orosz kormány (amely nem kockáztathatja meg, hogy megromoljon Törökországgal való kapcsolata) megengedte Azerbajdzsánnak, hogy gazdasági blokáddal, katonák és civilek kínzásával és más háborús bűncselekményekkel nyomást gyakoroljon az örményekre. Ugyanekkor, a hírszerző apparátusuk és putyinista-kocharyanista támogatóik révén politikai zűrzavart gerjesztenek Örményországon belül.
\n\nEgyre inkább polarizált, egymástól függő és ingatag politikai korszakunkban egy tendencia mérgezte meg a népszerű politikai diskurzust. Az emberek hajlamosak kizárólag egy miniszterelnök, egy elnök vagy más vezető szavaira és tetteire összpontosítani. Ez a fajta rövidlátás elrejti azt a szélesebb politikai, gazdasági és társadalmi apparátust, amely a társadalmi reprodukció és a történelmi folyamatok felett a hatalmat gyakorolja, amelyek ehhez a pillanathoz vezettek.
\n\nÖrményország esetében Nikol Pashinyan csak egy politikus, méghozzá egy rendkívül gyenge politikus.
\n\nAnnyira megszállottjai lettünk az egyének cselekedeteinek, hogy elhanyagoljuk a kollektív cselekvés erejét.
\n\nA tömeges politikai szerveződés stratégiáját még az Örményországban alapvetően nem létező baloldal is szinte teljesen elhagyta. Jegyezzük meg: a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének karabahi mozgalma népi mozgalom volt, akárcsak a 2018-as „forradalom”.
\n\nA sztálinista bürokrácia igája és a hagyományos parókializmus nagy súllyal nehezedik az örmény társadalmi és politikai életre. Egy reaktív politika kerekedett felül, egy olyan politika, amely a menekültválsággal és a lehetséges invázióval szembenéző kormány destabilizálására szólít fel. Amíg nem alakul ki egy olyan mozgalom, amely képes reprodukálni a mindennapi életet és megvédeni az örmény területiséget, addig a Pashinyan eltávolítására irányuló felhívás nem több, mint az opportunisták és kalandorok hiábavaló fegyverkezési felhívása.
\n\n" }, { "id": "https://crimethinc.com/2023/06/24/orosz-anarchistak-a-wagner-lazadasrol-harom-anarchista-szervezet-nyilatkozata", "url": "https://crimethinc.com/2023/06/24/orosz-anarchistak-a-wagner-lazadasrol-harom-anarchista-szervezet-nyilatkozata", "title": "Orosz anarchisták a Wagner-lázadásról : Három anarchista szervezet nyilatkozata", "summary": "", "image": "https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/06/24/header.jpg", "banner_image": "https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2023/06/24/header.jpg", "date_published": "2023-06-24T09:01:25Z", "date_modified": "2024-09-10T03:55:58Z", "tags": [ "Russia", "Ukraine", "war", "fascism" ], "content_html": "Június 24-én kora reggel Vlagyimir Putyin a Wagner katonai magáncég kibontakozó lázadásáról szólt Oroszországhoz kijelentve, hogy Jevgenyij Prigozsin lázadása “az anarchia és a testvérgyilkosság felé sodorja az országot”.
\n\nEz a szavakkal való visszaélés. A testvérgyilkosság Putyin alatt lett uralkodó már korábban. A disszidensek kínzása és meggyilkolása testvérgyilkosság. Ukrajna lerohanása testvérgyilkosság. Mind a Wagner-csoport, mind az orosz hadsereg hivatásává tette testvérgyilkosságot. Az anarchia pedig a testvérgyilkosság ellentéte: az az állapot, amely akkor uralkodik, amikor az emberek nem versengenek a másik feletti uralmáért. A totalitarizmus mindig véres hatalmi konfliktusokhoz vezet.
\n\nHa az oroszországi helyzetet nézzük, nem tudunk nem gondolni arra a polgárháborúra, ami Szudánban tört ki a hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők ( RSF-félkatonai szervezet) között az év elején. A kormány, amely el akarta nyomni az egyre erősdő felszabadító társadalmi mozgalmakat, felfegyverezte a Gyorsreagálású Támogató Erők zsoldosait, hogy aztán végül ellenük harcoljon az ország irányításáért.
\n\nEz a fajta teljeskörű erőszak a militarizáció elkerülhetetlen végeredménye. Ahogy a kormányok és a vállalatok egyre inkább a nyers erőre támaszkodnak a társadalmi lázongások elfojtása érdekében, egyre több erőforrást irányítva a rendőrség és a magánbiztonsági szféra felé, egyre kiterjedtebb, borzalmas polgárháborúk feltételeit teremtik meg. A ma Szudánban uralkodó és Oroszországot fenyegető polgárháború holnap máshol is kitörhet, ha nem sikerül globális szinten megváltoztatnunk társadalmunk irányát.1
\n\nSietve lefordítottunk három nyilatkozatot orosz anarchista csoportoktól. Mindegyik szükségképpen földalatti csoport. Az elsőnek székhelye Szibériában van; a második az Anarcho-Kommunista Harci Szervezet, amellyel tavaly készítettünk interjút; a harmadik pedig az Avtonom szerkesztői kollektívája, Oroszország vitathatatlanul legjelentősebb fennmaradt anarchista kiadói platformja.
\n\nFrissítés: Az alábbi nyilatkozatok megjelenése óta Prigozsin bejelentette, hogy Moszkvába tartó erői megfordultak, miután tárgyaltak Alekszandr Lukasenkóval, Fehéroroszország elnőkével. Lehet, hogy Prigozsin nagyobbat harapott, mint amekkorát meg tudott rágni, de ugyanígy Putyin is Ukrajnában - különben nem lett volna szüksége Prigozsinra.
\n\nMeglátjuk, hogy ez a válság hosszú távon hogyan alakul Oroszországban. Törökországban a 2016-os sikertelen puccskísérlet lehetővé tette Recep Tayyip Erdoğan elnök számára a hatalom megszilárdítását, de a gyengeség és a széthúzás minden jele csak veszélyeztetheti Putyin hatalmát. Az a változékony és kiszámíthatatlan állapot, amelyet elvtársaink Oroszország kapcsán említenek, valószínűleg még csak most következik. A legjobb az lesz, ha nem csak két rivális totalitárius despota fog a küzdelemben részt venni, vagy legalábbis nem csak ők.
\n\nA Wagner-lázadás körüli jelenlegi helyzetben nem választhatunk más oldalt, mint saját magunkat.
\n\nUgyanez mondható el a lakosság nagy részéről is - sem a Putyin-rezsim, sem a vele hatalomért versengők nem fognak az összes oroszországi nép érdekében cselekedni.
\n\nJelenleg többféle lehetséges kimenetelre készülhetünk. Nem zárható ki, hogy a népi önvédelmi csoportok, amelyeknek egy országon belüli polgárháborús forgatókönyv esetén a fő feladatuk az emberek biztonságának megszervezése, valamint az élelmiszer és az alapvető szükségletek biztosításának logisztikai hálózatba szervezése lehet. Senki sem lehet teljesen védtelen a zsoldos katonai alakulatokkal és az orosz hadsereggel szemben, és az egyik legfőbb fegyver, amely mindannyiunk rendelkezésére áll, a szolidaritás és a kölcsönös segítségnyújtás.
\n\nUgyanakkor el kell gondolkodnunk azon, hogy mit tegyünk, ha a jelenlegi államhatalom összeomlik Irkutszk városában vagy az egész Irkutszki régióban.
\n\nTámogatjuk nyílt népi tanácsok, gyűlések és fórumok szervezését a közélet minden fontos kérdésében, beleértve a gazdaságot, az ellátást, a természetvédelmet, az emberi jogokat, az önvédelmet, az oktatást és a városi szolgáltatásokat. Mindezekben a struktúrákban szeretnénk, ha a nők és az őslakosok független bizottságai lennének jelen.2
\n\nAddig is figyeljük a helyzet alakulását. Putyin már a televízióban is arról beszél, hogy az állami rendszer megsemmisülésétől és az “anarchia” kialakulásától tart! Anarchistaként azt mondhatjuk, hogy a diktátor joggal fél az anarchiától: elvégre ez azt jelenti, hogy hatalma és az “orosz világ” eszméje megszűnik, és helyette a társadalom az önkormányzatiság, a decentralizáció és a föderalizmus elvei szerint kezd működni.
\n\nÚgy gondoljuk, hogy az anarchia még elég messze van ebben az országban. De a jelenlegi helyzetben nem vagyunk tehetetlenek; felkészülhetünk mindenre, ami történhet, és figyelmesen várjuk, hogy lesz-e olyan pillanat, amely kedvező lesz mindazoknak, akik szabadságra vágynak, akik belefáradtak a Putyin-rezsimbe. Szeretnénk, ha mindenki, aki ezt fontolgatja, átgondolná, mit tenne ebben az esetben, és összefogna másokkal, akikben megbízhat és akikre számíthat.
\n\nEz a legkevesebb és legalapvetőbb dolog, amit most meg lehet tenni.
\n\nÚj szakaszába léptünk ennek a történelmi fordulópontnak. Már régóta világos volt, hogy csak idő kérdése és a hatalmi rendszer csúcsán lévők rövidesen elkezdik egymást marcangolni.
\n\nMost az anarchista és felszabadító mozgalmak fő feladata Oroszországban és külföldön egyaránt az, hogy a rendelkezésre álló erőket összevonják, megszerezzék, amire szükség van, elemezzék a helyzetet, helyreállítsák a szétesett kommunikációs csatornáikat, és készen álljanak a cselekvésre.
\n\nNem áltatjuk magunkat: eltarthat egy ideig, amíg ez a pillanat bekövetkezik. A februári forradalomtól (amelynek során a tábornokok részt vettek a cár eltávolításában) az októberi forradalomig kilenc hónap telt el. A Kornilov-lázadástól az októberiig két hónap.
\n\nAmi azonban világos. Először is, a közvetlen fegyveres összecsapás pillanata közelebb van, mint bármikor. Másodszor, sem a Putyin-rezsim, sem Prigozsin nem a barátaink. Ettől a két kannibál közötti harctól az anarchistáknak távol kell maradniuk - hagyni kell, hogy kivéreztessék egymást, amennyire csak lehet. Így majd a jövőben nem fogják tudni elnyomni az embereket.
\n\nDe ezt, a megfelelő pillanatra való várakozás időszakát, a javunkra kell fordítani. Folyamatosan, minden pillanatban készülni és növelni a tettrekészséget -, de ugyanakkor elemezni a helyzetet is, készen állni arra, hogy mindent hátrahagyva, elkezdjünk cselekedni, még akkor is, ha a készenlét nem elégséges. Mert, ami még annál is rosszabb, mint korán kezdeni és elébe rohanni a pillanatnak, elaludni azt a pillanatot, amikor jó irányba fordíthatnánk a történetet.
\n\nValamit most szeretnénk még mondani a katonai nyilvántartó és sorozó irodák és más kormányzati épületek elleni támadásra való felhívások témájához is.
\n\nHatározottan nem értünk egyet ezzel a felhívással. Jelenleg az ellenség arra készül, hogy visszaverjen egy támadást - nem partizánok, hanem fegyveres lázadók támadását. Az ilyen objektumokat most megtámadni azt jelenti, hogy pazaroljátok az erőforrásaitokat, gyakorlatilag puszta kézzel támadjátok meg az ellenség megerősített erődítményeit.
\n\nA gerillának ott kell lecsapnia, ahol a birodalom sebezhető, nem pedig ott, ahol a páncél védi. Ott csapjatok le, ahol az ellenség nem várja!. Ezért most a városoktól távol eső objektumokat lehet megtámadni. Az ellenség összevonta az erőit a védelmére? Ez azt jelenti, hogy feladta a távoli határokat és utakat. Támadjátok meg a gáz- és olajvezetékeket, támadjátok meg a katonai létesítményekhez vezető (de azoktól távol eső) vasúti síneket, támadjátok meg a rendőrségi és katonai bázisokat ellátó villanyvezetékeket és vízvezetékeket, de ne magukat az objektumokat, ahol az ellenség várakozik.
\n\nVagy, ha a kockázat túl nagy - töltsétek ezt az időt a fegyveres felkelésre való felkészüléssel.
\n\nEgy élénk és harcképes partizán, aki részt vehet a jövőbeli összecsapásokban, most százszor fontosabb, mint egy partizán, aki rögtönzött bombát dob egy rendőrre, vagy akit egy stresszes rendőr lelőtt.
\n\nÉs ne feledkezzünk meg a terrorellenes műveleti rendszerről sem.
\n\nMég ha úgy döntesz is, hogy nem egy zsarut támadsz meg, hanem egy 5 kilométerre lévő villanyvezetéket, a CTO3 ( Terrorizmus Ellenes Művelet) rezsim alatt sokszorosára nő annak a kockázata, hogy útközben elkapnak. Mérlegelj ésszerűen, és ne vállalj felesleges kockázatot.
\n\nMost, amikor ez a nyilatkozat megjelenik, még mindig nem tudjuk teljesen megjósolni a “Wagner-lázadás” körüli események alakulását hosszú távon. De két, látszólag ellentétes tendenciára mindenképpen számíthatunk: egyrészt az egyszerű polgárokkal szembeni elnyomás fokozódására, nem csak az állami biztonsági erők részéről, másrészt ezzel párhuzamosan a káosz fokozódására, amikor a szemben álló felek magukra hagyják az embereket azokkal a problémákkal, amelyeket ők maguk teremtettek.
\n\nPersze Prigozsin sem jobb, mint Putyin: most egyes fasiszták harcolnak mások ellen. Minden tekintélyelvű hatalom előbb, vagy utóbb véres konfliktusokat szül.
\n\nEgy ilyen helyzetben az önszerveződés, az alulról jövő társadalmi kapcsolatok létrehozása és erősítése, valamint a kölcsönös segítségnyújtás iránti igény erősödni fog. Az emberek új kezdeményezéseket, új mozgalmakat fognak létrehozni.
\n\nAz anarchisták feladata, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy segítsék az alulról szerveződő struktúrák létrehozását és az azokban való részvételt, új kezdeményezések létrehozását és a meglévők közötti kölcsönhatás erősítését.
\n\nMár írtuk, hogy a “wagneristák” és a “hivatalos” állami struktúrák közötti összecsapásban nincs olyan, hogy “a mi oldalunk”. Az éppen zajló civakodásukban mindannyian csak a saját érdekeiket nézik, és csak önmagukat védik. Mindenki másnak jobb, ha nem kockáztatja életét mások harcában, és ha lehet, maradjon távol az ütközési pontoktól.
\n\nDe ha mindkét szörnyeteggel szemben alternatívát akarunk teremteni, akkor meg kell tanulnunk összefogni a problémáink megoldása érdekében, támogatnunk kell a háború és az elnyomás megszüntetéséért folytatott küzdelmet, meg kell védenünk magunkat az erőszakkal szemben, és meg kell védenünk érdekeinket és jogainkat. Csak így leszünk képesek részt venni egy új társadalom felépítésében, amely felváltja a csődbe ment rendszert és az általa kitermelt gengszterbandákat.
\n\nSzolidárisak vagyunk irkutszki elvtársainkkal, akik azt írják:
\n\n\n\n\nPutyin már a televízióban is arról beszél, hogy fél az állami rendszer pusztulásától és az “anarchia” kialakulásától! Anarchistaként azt mondhatjuk, hogy a diktátor joggal fél az anarchiától: elvégre ez azt jelenti, hogy hatalma és az “orosz világ” eszméje megszűnik, és helyette a társadalom az önkormányzatiság, a decentralizáció és a föderalizmus elvei szerint kezd működni.
\n
Ahol a társadalom feletti állami ellenőrzés és az elnyomás gyengülni fog, az anarchistáknak ki kell használniuk a megnyíló lehetőségeket az anarchista eszmék terjesztésére szóban és tettekben egyaránt. A börtöntelepekről és előzetes letartóztatási központokból most is zajló lázadásokróll érkeznek hírek. Szorgalmaznunk kell a politikai foglyok és az önkényuralom más áldozatainak szabadon bocsátását.
\n\nNem számít, hogyan végződik a most kibontakozó lázadás, az új életnek alulról kell kibontakoznia, a társadalom széles rétegeinek követeléseiből. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, mindannyiunknak szüksége van az önkormányzat és az önszerveződés struktúráira.
\n\nEgyesüljetek!
\n\nVisszatekintve, a 2021. január 6-i washingtoni események talán a legcsekélyebb ízelítőt adják nekünk, hogy milyen lehet egy olyan konfliktus, amelyben szélsőjobboldali rendőrök és katonák állnak szemben az Egyesült Államok kormányával. ↩
\nAz Irkutszk néven ismert régió Délkelet-Szibériában található, és számos őslakos népnek ad otthont; Szibéria gyarmatosításának története nagyjából párhuzamos az úgynevezett Amerika gyarmatosításának idővonalával és eseményeivel. ↩
\nCTO-Moszkvában, a moszkvai régióban és a Voronyezsi régióban a kormány június 24-én terrorellenes műveleti rendszert vezetett be Jevgenyij Prigozsin és a Wagner társaság lázadására válaszul. ↩
\nSzeptember 21-én, a szeptember eleji ukrán ellentámadást követően Vlagyimir Putyin bejelentette az orosz lakosság “részleges mozgósítását” annak a “különleges műveletnek” a támogatására, amelyet az orosz hadsereg tavaly február óta folytat Ukrajna területén. Az alábbi elemzésben, amelyet orosz anarchistákkal együttműködve írtunk, és amely az avtonom.org orosz anarchista projekt lefordított anyagát is tartalmazza, az orosz háborúellenes mozgalom reakcióját és az egész orosz társadalom felkelésének potenciálját vizsgáljuk.
\n\nHa az oroszországi anarchista szerveződések támogatásának módját keresed, fontold meg az avtonom.org avtonom.org adományozását, amely vitathatatlanul a legfontosabb orosz anarchista médiaplatform.
\n\n2022 márciusának végén azt írtuk, hogy az orosz háborúellenes mozgalom első szakasza elérte a határait, és főként nyers erővel nyomták el. Úgy gondoltuk, hogy a következő szakasz csak akkor indul el, amikor a gazdasági szankciók és a veszteségek száma már az egyszerű, hétköznapi oroszokat is megviselik. A várakozásokkal ellentétben azonban az orosz gazdaság nem omlott össze - részben a nyugati kapitalisták orosz olajhoz való hűségének köszönhetően -, és Putyinnak sikerült minimálisra csökkentenie az ellenállást Moszkvában és Szentpéterváron azáltal, hogy aránytalanul sok újoncot hívott be a kisebb városokból.
\n\nA másik fejlemény, amely megterhelte az orosz társadalmat, a katonai szolgálatra köteles férfiak mozgósítása volt - Oroszországban ugyanis minden 18 éves és idősebb férfi sorköteles. Miután Putyin veszteségei már az öt számjegyet is meghaladták, úgy döntött, hogy ideje bevetni mindenki mást. Már most hallunk történeteket arról, hogy embereket erőszakkal besoroztak az orosz hadseregbe. Vajon ez azt jelenti, hogy a háború a végtelenségig folytatódik - vagy ez a politikai instabilitás új korszakát nyitja meg Oroszországban?
\n\nVéleményünk szerint egy militáns, oroszországi háborúellenes mozgalom az egyetlen remény a békére az egész volt szovjet térségben. Ahogy márciusban érveltünk,
\n\n\n\n\n“Ezt a háborút csak úgy lehetett volna elkerülni - és valószínűleg csak úgy lehet most megállítani anélkül, hogy mindkét oldalon óriási emberáldozatokkal járna -, ha Oroszországban erőteljes és internacionalista háborúellenes mozgalom törne ki, amely destabilizálja Putyin kormányát, és remélhetőleg valami hasonló következne Ukrajnában és a világ más részein is. Ha a háború a végtelenségig elhúzódik, vagy - így vagy úgy - a nacionalista militarizmus nyers erejével zárul, az a konfliktus minden oldalán évtizedekre nacionalista és militarista táborokba fogja taszítani az embereket.
\n\nDe ha az ukrajnai háború az egyszerű emberek lázadásának és szolidaritásának eredményeképpen véget ér, az precedenst teremthet további lázadások, zavargások és a szolidaritás számára, és ezek Oroszországból átterjedhetnek Ukrajnára, Nyugat-Európára és az Egyesült Államokra.
\n
A legfőbb probléma az, hogy az elmúlt másfél évtizedben Putyin szisztematikusan szétzúzott minden mozgalmat Oroszországban és a környező országokban nations. Számtalan orosz, aki egyébként egy orosz háborúellenes mozgalom gerincét alkothatná, már börtönben vagy száműzetésben van. Ahogy az irkutszki anarchisták szóvá tették a Telegramon egy nappal azután, hogy Putyin bejelentette a “részleges mozgósítást”:
\n\n\n\n\nA nyár a recesszió időszaka volt. Senki sem tiltakozott, és ha tiltakoztak is, akkor egyénileg tették, egyfajta hétköznapi aktivizmus formájában.
\n\nTegnap a helyzet ismét megváltozott. És ahogy valaki február végén írta - gratulálunk, forradalmi helyzet van! - De sietünk hozzátenni, hogy nincs forradalmi erő az országban.
\n
Hogyan lehet forradalmi mozgalmat létrehozni a szélsőséges elnyomás körülményei között? Ez nagyjából ugyanaz a kérdés, amivel az emberek Iránban is küzdöttek az elmúlt évtizedben, bár nagyobb intenzitásban.
\n\nA “részleges mozgósítás” bejelentése újabb kivándorlási hullámot indított el. Hosszú sorok alakultak ki a határokon, még a mongol határon is. . Ironikus módon, ha Oroszország sikeresen biztosítja határait a disszidensek miatt, hogy a sorkatonaságot eredményessé tegye, az elzárhatja azt a nyomásszelepet is, amely eddig fenntarthatóvá tette az orosz autokráciát.
\n\n\nhttps://twitter.com/crimethinc/status/1572678694027534338\n\n\n
Közvetlenül azután, hogy Putyin bejelentette a “részleges mozgósítást”, a tüntetők országszerte utcára vonultak. Ahogy februárban és márciusban, a tüntetések nagy részét feministák segítettek megszervezni. A szeptember 21-i és a mostani hétvégi tüntetések nem voltak olyan nagyszabásúak, mint az első tiltakozási hullám csúcspontján tartott demonstrációk. De ha figyelembe vesszük, hogy a büntetéseket olyan mértékben szigorították, hogy most már egy tábla tartásáért is éveket lehet börtönben tölteni, lenyűgöző, hogy egyáltalán sor került rájuk. (Vlagyimir Majakovszkij, költészetének kedvelőiként szeretnénk meleg üdvözletünket küldeni azoknak a tüntetőknek akiket azért vettek őrizetbe, mert háborúellenes verseket akartak felolvasni a Triumfalnaja téren álló emlékművénél.)
\n\nA rendőrség szokás szerint brutális erővel reagált ezekre a tüntetésekre. Ráadásul magát a katonai mozgósítást is büntető jelleggel alkalmazzák: sok letartóztatottnak kézbesítették a mozgósításra vonatkozó felszólítást azokon a rendőrőrsökön, ahová vitték őket. Természetesen az ilyen gyakorlatok hozzájárulnak ahhoz a nyugtalanító benyomáshoz, hogy a mozgósítás Putyin kormányának partizánakciója, amely a lakosság egyes csoportjait veszi célba, nem pedig egy hazafias célt szolgál - és ez azt eredményezheti, hogy a fronton lévő csapatok is kevésbé lesznek megbízhatóak.
\n\nA legérdekesebb tüntetések Oroszország peremvidékének kisebb városaiban történtek, ahol a tüntetők megpróbálták megvédeni magukat. A dagesztáni Endirei faluban például a rendőrség kénytelen volt a tüntetők feje fölé lőni, hogy visszaszerezze az irányítást. Dagesztán fővárosában, Mahacskalában a tüntetők megpróbáltak elzárni egy utat, és összecsaptak a rendőrséggel. Ha az orosz ellenőrzés hálója elkezd foszlani, akkor az a határvidékeken fog foszlani, nem pedig a metropoliszok központjában.
\n\n\nhttps://twitter.com/crimethinc/status/1573018899167182850\n\n\n
Mivel a hagyományos tiltakozás költséges, a tiltakozás fő formája, amely az elmúlt hét hónapban lendületet vett, a titkos támadás lett, nevezetesen a toborzóközpontok elleni gyújtogatások és a vasúti szabotázs volt. A “részleges mozgósítás” bejelentése előtt legalább 37 gyújtogatásos támadás történt katonai sorozó irodák és adminisztratív épületek ellen Ukrajna megszállása óta; szeptember 25-én reggelig legalább 17 további ilyen támadást jelentettek, miután Putyin bejelentette a mozgósítást. Egy újabb támadás épp akkor történt, amikor e jelentést befejeztük, így a teljes szám 55-re emelkedett.
\n\n\nhttps://twitter.com/sssmirnov/status/1574083499174203392\n\n\n
E támadások némelyike lehet, hogy szervezett anarchisták műve, például a titkos Anarcho-Kommunista Harci Szervezethez csatlakozóké, amely jelentős nyilvánosságot kapott, mióta múlt hónapban interjút készítettünk velük. Mások támadásai egyszerűen csak kétségbeesett tettek. Az elmúlt 24 órában egy mozgósítás ellen tiltakozó férfi felgyújtotta magát a rjazani buszpályaudvaron. Egy másik fejbelőtte a toborzási bizottság elnökét az irkutszki Uszt-Ilimszk városában. A jelentések szerint, amikor a katonai komisszár épp az újoncokat oktatta, a támadó kijelentette: “Senki nem megy sehova!”, és egy golyóval leterítette őt. Kazahsztánhoz hasonlóan, a tiltakozás nehézsége azt jelenti, hogy a határvonal aközött, hogy valaki egy kézzel rajzolt táblával megy ki az utcára, vagy egyedül megy ki egy kanna benzinnel vagy egy rögtönzött lőfegyverrel, keskenyebb, mint Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban.
\n\nElkezdett elképzelhetővé válni, hogy a sarokba szorított Putyin egy napon elveszítheti hatalmát, de korántsem biztos, hogy ami ezután következik, az jobb lesz. A frusztrált nacionalizmus a fasizmus klasszikus táptalaja, és azok közül, akik bírálni merték Putyin külpolitikáját, sokan olyan sólymok, akik agresszívebb politikát követelnek Ukrajnával és szövetségeseivel szemben. Putyin lojális nacionalista és fasiszta mozgalmakat ápolt, miközben szétzúzta az autonóm és antiautoriter mozgalmakat és szubkultúrákat, a Szovjetunió öröksége pedig oroszok millióinak fejében diszkreditálta a baloldali és kommunista javaslatokat.
\n\nAlapvető fontosságú, hogy forrásokat és támogatást nyújtsunk az orosz anarchistáknak és háborúellenes tüntetőknek; hogy rendelkezésükre álljanak azok az eszközök, amelyekkel a többi orosz is el tudja érni a céljaikat - nem csak az ukrajnai háború befejezéséért, hanem a Putyin rendszerét követő új, részvételi és egyenlőségi társadalommodellért is. A Szovjetunió 1991-es felbomlásakor bekövetkezett vadkapitalista térhódítás katasztrofális méretű csapás volt; érthető, hogy ennek következtében sok orosz fél a változástól, és az anarchistákon múlik, hogy megmutassák, hogy a társadalom átalakulásának más eredményei is lehetnek.
\n\nAhogyan azt a Kazahsztáni Felkelés cikkünkben is kifejtettük,
\n\n\n\n\n“A valódi társadalmi változáshoz – az orosz szférában éppúgy, mint Nyugaton - hosszan tartó küzdelemre lesz szükség. A kormány megdöntése szükséges, de nem elégséges: ahhoz, hogy megvédjék magukat a jövőbeli politikai és gazdasági kényszerek ellen, az egyszerű embereknek horizontális, decentralizált alapon kell kifejleszteniük a kollektív hatalmat. Ez nem egy nap vagy egy év, hanem egy nemzedék munkája.”
\n
Az orosz rendőrség küzd a tüntetők ellenőrzéséért a dagesztáni Endireiben.
\nRégóta hangsúlyozzuk, hogy az oroszországi helyzet nem azért érdemli meg a figyelmünket, mert az állami elnyomás egy kirívó és kivételes esetét jelenti, hanem mert ez egy változata ugyanannak a felállásnak, amellyel mindannyian szembesülünk a világ minden táján. A totalitárius autokrácia a 21. században sem veszített teret az államhatalom mintájaként. Egyre nagyobb teret nyer Európában - lásd a szélsőjobboldal e heti választási győzelmét Olaszországban - és az Egyesült Államokban is.
\n\nAhogy az erőforrások miatti konfliktusok fokozódnak, amit az ökológiai válságok súlyosbítanak, valószínűleg több olyan háborút fogunk látni, mint amilyen az ukrajnai volt. Valójában ez már most is zajlik máshol a volt Szovjetunióban, ahogy az ellenségeskedések fokozódnak Tádzsikisztán és Kirgizisztán, Azerbajdzsán és Örményország között. Azok, akik ma Oroszországban a tekintélyelvűség és a militarizmus ellen harcolnak, ugyanazokkal a folyamatokkal küzdenek, amelyekkel nekünk is harcolnunk kell a világ más részein, és tanulnunk kellene tőlük, támogatnunk kellene őket.
\n\nEgy totalitárius rendszerben néha a legszabadabb hely, ahol az ember lehet, az egy rendőrautó hátsó ülése.
\nAz alábbiakban az orosz anarchista hálózat és médiaplatform, az avtonom.org heti podcastjának szeptember 25-i adásának fordítása következik.
\n\nA hét fő híre az úgynevezett “részleges mozgósítás”, amelyet Putyin, az úgynevezett Elnök jelentett be. Valójában semmi “részleges” nincs benne: Oroszország lakosságát egyszerűen a Védelmi Minisztérium kezébe adják, hogy táplálkozzon belőle: a minisztérium annyi embert ragad el ágyútölteléknek, amennyit csak akar. Először elviszik a hithű hazafiakat, aztán az apolitikus városiakat, majd a maradék értelmiségiekért jönnek, még ha azok csak korlátozottan is használhatóak.
\n\nEz a kétségbeesés gesztusa Putyin részéről: azt mutatja, hogy a gyors, hagyományos háború ukrajnai stratégiája végleg megbukott, hogy Oroszország kifogyott a többé-kevésbé professzionális hadseregéből, hogy nincs légi fölénye, a modern fegyverek kifogyóban vannak, és nem marad más hátra, mint az ország minden tájáról származó, véletlenszerűen kiválasztott emberek hulláival feltölteni a frontvonalat. És persze ez a mozgósítás stratégiailag semmit sem fog változtatni a háborún (hacsak nem hozza közelebb Putyin végét). Ez egyrészt jó: ha az Orosz Birodalom nyerésre állna, hosszú távon sokkal rosszabb lenne mindenkinek, aki Ukrajnában (és Oroszországban is) él. Rövid távon azonban a mozgósítás csak még nagyobb szenvedést hoz az oroszoknak, akiket végül a rezsim intézkedései elpusztítanak - mint bármelyik értelmetlen birodalmi húsdarálóba került embereket.
\n\nKezdjük azzal, hogy a mozgósítottak elveszítik a munkájukat (a munkaszerződéseket, úgy tűnik, egyszerűen felfüggesztik a mozgósítottak esetében, de világos, hogy a valóságban egyetlen főnök sem fogja megvárni, hogy a potenciális 200-asok visszatérjenek [a “200” egy orosz kifejezés a harcban elesett katonára], és számolni fognak a fronton lévő ágyútöltelékek nyilvánvaló kockázataival. Az Ukrajnában harcoló hadseregből vagy koporsóban, vagy súlyos sebesüléssel kórházba kerülve, vagy dezertőrként térhetsz vissza, ami ebben az esetben valódi börtönbüntetéssel járó bűncselekmény. Más szóval, még pusztán pragmatikus szempontból is okosabb, ha az idézés kézhezvétele után is elkerülöd a hadsereget és a mozgósítást, és legrosszabb esetben pénzbüntetést vagy felfüggesztettet kapsz.
\n\nEgyelőre azonban még mindig sorban állnak az önkéntesek vagy a rettenthetetlen idióták. Azok viselkedése, akik most már készek kötelességtudóan elmenni a sorozóbizottsághoz, bár egyelőre csak adminisztratív büntetés jár a meg nem jelenésért (és erről már sok útmutató is megjelent), a régi szovjet viccre emlékeztet, amelyben a gyárban bejelentik: “Holnap mindenkit felakasztunk az üzem területén! Van kérdésük?”, és válaszul egy félénk hang dudorodik fel a hallgatóságból: “Kell-e kötelet és szappant hozni magunkkal, vagy azokat a szakszervezetben osztogatják?”. [Oroszul a “kötél és szappan” kifejezés arra utal, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy felakasszuk magunkat; a szappan pedig azért van, hogy a kötél ne csússzon le.] Különösen mulatságos ebből a szempontból, hogy Moszkvában az egyik mozgósítási pontot a Darwin-Múzeumban állították fel - nyilvánvalóan azért, hogy azonnal átadják a Darwin-díjat azoknak, akik megjelennek. Ahogy Hannah Arendt írta, “ezek az emberek nem voltak gazemberek, perverzek vagy szadisták: nem, a legrosszabb az, hogy szörnyen, szörnyen normálisak voltak és maradtak”.
\n\nNincs kétségünk afelől, hogy olvasóink nem vágyakoznak Putyin imperialista hódító háborújára. Mit tegyenek, ha a mozgósítás veszélye fenyegeti őket? [Az eredeti oroszban itt egy szójáték van: a mobilizatszija, az orosz “mozgósítás” szó “moGilizatszija”-ra módosul, mert a mogila oroszul “sírást” jelent.] Erre csak egy válasz van: szabotálni minden lehetséges módon. Most, 2022 szeptemberében jön az igazi “dezertőrök napja”. [Oroszországban február 23-át a haza védelmezőinek napjaként tartják számon, tisztelegve mindazok előtt, akik a hadseregben szolgáltak. Az anarchisták hagyományosan antimilitarista rendezvényeket szerveznek ezen a napon, és “A dezertőrök napjának” nevezik el].
\n\nNe menj be a katonai sorozási irodákba, ne fogadj el idézést, ne tartózkodj azon a címen, ahol be vagy jelentve. Ne mondd el egyetlen hatóságnak sem, hogy hol tartózkodsz: hadd próbáljanak megtalálni Ők. Jelentkezz alternatív polgári szolgálatra, függetlenül attól, hogy valójában mit gondolsz róla. Ne menj be dolgozni, vegyél ki betegszabadságot. Általában véve nyugodtan szegd meg a törvényeiket: az életed fontosabb!
\n\nA másik lehetőség az ország elhagyása. Németország például úgy tűnik, hogy kész befogadni az orosz hadseregből dezertálókat. Ez egy nehéz döntés, és nyilvánvaló, hogy nem mindenkinek vannak meg a forrásai ahhoz, hogy elhagyja Oroszországot, és nem is feltétlen akarják. Ráadásul fennáll annak a kockázata, hogy a határátlépéskor letartóztatják.
\n\nVégezetül ne feledjük: szolidaritás, kölcsönös segítségnyújtás és kollektív tevékenység. Ha mindenki csak ül a pincében egyedül, vagy elmegy Grúziába, Putyin örökké uralkodni fog [oroszul ezt úgy fogalmazzák, hogy “a kollektív Putyin”, vagyis a lemondás és az engedelmesség általánosított gondolkodásmódja]. Vegyetek részt a mozgósítás elleni akciókban! A szeptember 24-i háborúellenes utcai tüntetések országszerte nem vonzottak különösebben sok embert. Úgy tűnik azonban, hogy némi radikalizálódás tapasztalható - Moszkvában a tüntetők visszarángatták az őrizetbe vetteket a rendőrségtől. Mindenesetre jobb 15 napra vagy akár 10 évre börtönbe kerülni, mintha egy HIMARS [amerikai gyártmányú könnyű rakétavető] lövedék darabokra szaggatna téged, vagy Kadirov különítményeinek banditái lőnének le valahol Bakhmut közelében [Ramzan Kadirov a Csecsen Köztársaság vezetője és az orosz hadsereg altábornagya; Bakhmut egy város a Donyecki területen].
\n\nA kollektív cselekvés az, ami megváltoztathatja az ország helyzetét, nem pedig az egyének, akik megpróbálják megmenteni magukat. Cselekvés minden rendelkezésre álló eszközzel. Ha most tétlenül ülünk, kevesen ússzák meg. A mozgósítás bejelentésének napján a katonai nyilvántartó és sorozó irodák egyre gyakrabban kezdtek lángra kapni, és minél több ég le közülük, annál lassabban fog haladni a mozgósítás. Megkezdődik a Dezertőrök Éjszakája. De vigyázzunk: fontos, hogy legalább néhány anarchista még Oroszországban és szabadlábon legyen, amikor a tüntetések nagy tömegeket vonzanak.
\n\nAkárhogy is: szabotálni a mozgósítást, homokot szórni a halálgépezet fogaskerekei közé. Még ha csak meggyőzöl néhány ismerőst, hogy ne vegyék át az idézéseket, már ez is fontos cselekedet.
\n\nHáborúellenes tüntetők Mahacskalában reagálnak a rendőri brutalitásra.
\nOroszország el fogja veszíteni a folyamatban lévő hagyományos (nem nukleáris) háborút. Igen, és egy elmaradott, félig-meddig iparosodott ország nem harcolhat szinte az egész világ ellen, még akkor sem, ha nagyon nagy területtel rendelkezik (ha valami, akkor ez további sebezhetőséget jelent). Ezért, ha minden úgy megy tovább, ahogy most, akkor Oroszország jövője: kapituláció, jóvátétel, szegénység, és nagy valószínűséggel szétesés (önként vagy nem önként). A jelenlegi Orosz Föderáció területén élő embereknek nehéz lesz, de legalább lesz esélyük arra, hogy a semmiből újjáépítsék társadalmukat. Ebben jelentős szerepet játszhatnak a tekintélyellenes erők is, és nem számít, hogy “anarchistáknak” vagy valamiféle “homályos demokratáknak” nevezik őket.
\n\nVan egy másik végkifejlet is: Putyin megijedve attól, hogy megismétlődik Kadhafi sorsa, nukleáris fegyvereket vet be (feltéve, hogy azok még nem rozsdásodtak be teljesen). Nehéz megjósolni az események további alakulását, de ez a fenyegetés nyilvánvalóan nem korlátozódik Ukrajna területére. Ez a lehetőség tehát sokkal rosszabb, mint az előző. Hogy hogyan lehet ezt megakadályozni - és hogy az alulról szerveződő politikai mozgalmak ezt valahogyan befolyásolni tudják-e -, az nyitott kérdés. Mindenesetre a nukleáris fegyverek megléte eleve nem túl okos dolog, de a Kremlben egy szenilis öregember kezében lévő nukleáris fegyverek megléte még sokkal rosszabb dolog.
\n\nMint mindig, az ukrajnai háború leple alatt a szomszédos országok is katonai erővel kezdik megoldani a problémáikat. Itt Tádzsikisztán Kirgizisztánnal folytat tűzharcot a határon, ott Azerbajdzsán átlépi az Örményországgal közös határt és újabb területeket foglal el, és mindez holttestekkel és sebesültekkel jár. A világ figyelme Ukrajnára szegeződik - miért ne használnák ezt ki? Így kezdődtek a világháborúk.
\n\nErről nem szabad megfeledkeznünk; legalább az olyan pitiáner imperialistákra, mint Azerbajdzsán, oda kell figyelnünk. Végül is mindent az összehasonlításon keresztül tanulunk meg: Oroszország az Egyesült Államokhoz képest kisebb imperialista, de ez mégsem jelenti azt, hogy szemet kellene hunynunk a gaztettei felett (még akkor sem, ha ezt Noam Chomsky és Roger Waters mondják nekünk, akiket amerikai és brit útlevelük megbízhatóan megvéd az FSZB [az orosz titkosrendőrség] elektródáitól.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/09/26/1.jpg\")
Az orosz rendőrség tüntetőkre támad Szentpéterváron - elfojtják-e a másként gondolkodók utolsó maradványait Oroszországban, vagy lángra lobbantják ezzel az országot?
\nUkrajna orosz megszállása Kelet-Európát rendezetlen helyzetbe sodorta, felborítva az amúgy is ingatag világrendet. De mi következik a háború után? És hogyan alakítja majd a háború vége a régió forradalmi mozgalmainak kilátásait?
\n\nA háború termékeny talaja lett a nacionalisták és militaristák számára, akik Ukrajnában, Oroszországban, Lengyelországban és Európa más részein toboroznak. A fegyverek, amelyeket a NATO Ukrajnába és a környező régiókba küld, még évekig ott maradnak, és a donbasszi és szíriai proxyháborúk mintájára a jövőbeni polgárháborúkban a térségben egyre több áldozatot követelnek majd. Azok a katonák, akik túlélik a harcokat, magukkal hozzák a traumatikus élmények következményeit, amelyeket egyesek közülük saját közösségeikben - vagy mások közösségeiben, mint zsoldosok a jövőbeli konfliktusokban - fognak újra átélni. A patriarchátus és a fundamentalizmus jellemzően felerősödik a háborúskodás következményeként, ahogy azt Libanontól és Palesztinától Iránon át Afganisztánig láthattuk - és vitathatóan, kisebb mértékben, az Egyesült Államokban is, Afganisztán és Irak lerohanását követően.
\n\nAhogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök maga is elismerte, ez a háború egy lépés az állandó militarizáció világa felé, amelyben a militarizált rendfenntartás izraeli modellje lesz a norma, és a nyers erő lesz a politikai nézeteltérések megoldásának legfőbb eszköze. A háborúk, gazdasági és ökológiai válságok által elűzött hatalmas menekültpopulációkat nemzeti és etnikai hierarchiák szerint fogják elkülöníteni - befogadó otthonokban tartják őket, internálótáborokba zsúfolják őket, vagy visszaszorítják őket a határvidékre meghalni.
\n\nMindezekre válaszul az anarchisták azt remélik, hogy egy másik jövőképet tudnak kialakítani, szolidaritást teremtve a háborúellenes, nacionalista és államellenes mozgalmak között minden határon és különbségeken túl. Ahelyett, hogy azonosulnánk bármelyik kormánnyal vagy kapitalista tömbbel, és egyesek rossz cselekedeteire hivatkozva mentegetnénk mások rossz cselekedeteit, célunk, hogy alulról jövő akciókkal megteremtsük a háború és a kizsákmányolás elleni harc képességét. Ha előre látjuk azokat a kihívásokat, amelyekkel a társadalmi mozgalmak az egész régióban szembesülni fognak a háború után, az segíthet nekünk prioritásaink meghatározásában.
\n\nOrosz elvtársainkkal közösen elkészítettük Vlagyimir Platonenko alábbi cikkének fordítását, amelyben azt vizsgáljuk, hogy milyen kilátások várnak a társadalmi harcokra Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban a háború befejezése után. Egy korábbi, a háborúról szóló cikkének angol fordítása itt olvasható. Bár Platonenko biztosra veszi, hogy Oroszország csúfos vereséget szenved - amit mi aligha tartunk előre eldöntött dolognak -, ezt a szöveget azért tartjuk értékesnek, mert rámutat az ukrán kormánnyal való azonosulás veszélyeire, és hangsúlyozza az orosz liberálisok felelősségét a mai oroszországi helyzetért, amely akkor is megismétlődhet, ha Putyint valahogyan kiszorítják a hatalomból.
\n\nA legrosszabb dolog, amit Putyin tett Ukrajnában [sic - a szerző feltehetően úgy érti, hogy “azon kívül, hogy számtalan embert meggyilkolt, megsebesített és kitelepített”], hogy kibékítette a hatalmat a néppel. Az ukrán elnök az egyetemes kritika tárgyából az ukrán Charles de Gaulle-vá változott. 1 Az ukrán belügyminisztérium tábornoka felajánlja, hogy kiszolgáltatja magát az orosz hadseregnek az ostromlott város civileinek kiszabadításáért cserébe, és nemzeti hőssé válik. Ukrajna egész lakossága, a hajléktalanoktól az oligarchákig, egyesül a közös harcban. Ugyanaz zajlik le, mint a Szovjetunióban 1941-ben, amikor Sztálin mindenkit “testvéreknek” nevezett, és az emberek hittek az őszinteségében. Ha az a háború a Szovjetunió belháborúja volt, akkor ez most Ukrajna belháborúja lett. Harkovot és Mariupolt Sztálingrádnak, Leningrádnak vagy a breszti erődnek tekintik. Emlékeztek, hogyan énekelt Viszockij a leningrádi blokádról? “Mindenki éhezett, még az ügyész is”. Nos, nem mindenki éhezett, és a magasabb rangú tisztviselők közül senki sem halt bele a betegségekbe. De az emberek emlékezetében úgy maradt fenn, ahogy a költő énekelte. Ugyanezt fogják mondani és énekelni Mariupolról vagy Harkovról.\nÉs amikor a háborúnak vége lesz, minden megpróbáltatásért ezt fogják okolni. Az éhezőket és a hajléktalanokat megnyugtatja majd, hogy ők győztek. És a társadalmi Majdan [azaz felkelés],2 amely lassan kitörhetett volna Ukrajnában, most hosszú időre el lesz halasztva.
\n\nEz már megtörtént a Krím annektálása után. A Majdanon [azaz 2014-ben], sokan azt mondták, hogy Janukovics után most az oligarchákkal kell foglalkoznunk. Miután Oroszország elfoglalta a Krímet,3 ezt elfelejtették. “Most nem. A haza veszélyben van”. Most újra megtörténik, de sokkal keményebb hangnemben.
\n\nHogy igazságosak legyünk, a hatalom és a nép közötti ellentmondások, valamint a felső és alsó osztályok érdekei és céljai közötti különbség nem szűnt meg. A poltavai területen, ha nem tévedek, elkoboztak a falusiaktól… tizenegy orosz tankot (az oroszok által elhagyottat). Vagyis a falusiak szántónak vagy traktornak akarták használni ezeket a tankokat, és az ukrán hadsereg elkobozta őket. De egyelőre az ilyen ellentmondásokat a kormány javára oldják fel - a közös győzelem nevében.
\n\nUkrajna egy dologban mindig is jó volt: bevett szokás volt leváltani azt az uralkodót, aki nem tetszett a népnek. Ez különböztette meg a moszkvaiaktól (az ókori Oroszországtól), ahol a cár alakja szent volt. Kivételt képezett a Zűrzavaros idők, amelynek a kereskedő (Minin) és a fejedelem (Pozharsky) vetett véget. Ukrajnában azonban mindig is az volt a szabály, hogy a népszerűtlen vezetőket kiszorítják. Ez az ukrán hagyomány legalább a kozák időkig nyúlik vissza. Hány ukrán kozák atamán fizetett pozíciójával, sőt néha az életével a “népszerűtlen intézkedésekért”! Hogy ez a hagyomány most folytatódik-e, nehéz megmondani.
\n\nLehetséges, hogy igen. Nemcsak az ukrán hadsereg harcol az orosz hadsereggel, hanem a területvédelmi egységek is. Vagyis: az egyszerű emberek - akiknek most már van fegyverük. Lehet, hogy megtartják őket. Részt fognak érezni a győzelemben, és tiszteletet fognak követelni a hatóságoktól. A hatóságok nem fogják tudni egyszerűen táborokba szórni őket, ahogy Sztálin tette a második világháború frontveteránjaival.
\n\nDe a hatóságok becsaphatják az embereket azzal, hogy a haragjukat az államról a külső ellenségre irányítják át. Ez különösen könnyű lesz, ha Oroszországot legyőzik, de nem végeznek vele. Arról nem is beszélve, hogy mindez a győzelem után fog történni. És előtte lesz egy szent háború, amelyben a nép és a párt egyesül. Vagyis a nép és a kormány, ebben az esetben.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/04/06/4.jpg\")
\nHa Ukrajnában a háború kibékítette a hatalmat a néppel, vagy inkább a népet a hatalommal, akkor Fehéroroszországban inkább az ellenkezője a helyzet. Lukasenko nem akar háborúzni. Ő sem akar belekeveredni ebbe a leszámolásba. Azonban részt kell vennie benne, még ha csak úgy is, hogy engedi Putyin hadseregét áthaladni a területén. Az pedig, hogy a fehérorosz hadsereg csatlakozik-e a háborúhoz, továbbra is nyitott kérdés.
\n\nAz emberek nem akarnak háborút Ukrajnával. Még szabotázst is szerveznek a vasútvonalakon. Ráadásul a fehérorosz önkéntesek már Ukrajna oldalán harcolnak, külön egységbe tömörülve.\nEgyértelmű, hogy a jövőben ez lesz a Lukasenko-ellenes hadsereg alapja. El lehet képzelni, hogy melyik oldal kapja meg a fehérorosz nép többségének szimpátiáját, ha háború lesz Lukasenko támogatói és ellenzői között. Mivel a Nyugat nem ismeri el Lukasenkót legitim elnöknek, feltételezhető, hogy a Lukasenko-ellenes hadsereg nem fog hiányt szenvedni élelmiszerben, felszerelésben és fegyverekben. És nagy valószínűséggel győzni is fog. A kérdés az, hogy mi lesz ezután Fehéroroszországban.
\n\nA fehérorosz liberálisok a 2020-as tüntetések tönkretételével értéktelenségüket. Ez azonban valószínűleg nem fogja megakadályozni őket abban, hogy a győzelemben való részvételt (“Keményen dolgoztunk!”) és a kormányban való helyet követeljenek maguknak. Annál is inkább, mivel az egész egyesült Nyugat az ő oldalukon áll majd.
\n\nFehéroroszországban gyakorlatilag nincsenek leninisták. Ezt a rést maga Lukasenko foglalja el, aki a tömegek engedelmességéért cserébe a jóléti állam megőrzését ígérte. A klasszikus nacionalisták ott is gyengék - Lukasenko fő ellenségeinek tekinti őket, és elnyomott mindent, ami a fehérorosz kultúrához kapcsolódik. Vannak viszont “anarcho”-nacionalisták [sic].\n4 Nehéz azonban megbecsülni, hogy mennyire erősek.
\n\nUgyanakkor a 2020-as eseményekig meglehetősen erős anarchista mozgalom volt Fehéroroszországban. A liberálisokkal ellentétben az anarchisták nem adtak virágot a rohamrendőröknek, és nem buzdítottak másokat arra, hogy ugyanezt tegyék. Nem csoda, hogy sokan közülük rácsok mögött végezték. De még ezután is, ha jól tudom, elég sok anarchista van az Ukrajnában harcoló fehérorosz különítményben. Legalábbis a fotók ezt mutatják.5 Tehát, hacsak az ukrán hatóságok vagy a fehérorosz ellenzék nem “szabadul meg” tőlük (és valószínűleg az ukrán hatóságoknak nem lesz rá szükségük, a fehérorosz ellenzék pedig egyszerűen nem lesz képes erre a győzelem előtt), akkor a Lukasenko feletti győzelem után az anarchisták önálló erővé válhatnak Fehéroroszországban.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/04/06/3.jpg\")
\nA legrosszabb helyzet [a jövőbeli kilátások tekintetében] az Orosz Föderációban van. A lakosság legaktívabb és legképzettebb része külföldre menekül, vagy a háborúkban porrá zúzódik. Az ukránoknak behódoló katonák egy része átállt Ukrajna oldalára, és azon az oldalon szándékozik harcolni. De ezek az emberek túl kevesen vannak ahhoz, hogy Oroszország felszabadítóiként bevonuljanak Moszkvába. A legtöbb, amiben reménykedhetnek, hogy az Orosz Föderáció veresége esetén annak kormánya beleegyezik, hogy ne mint külföldiek és nemzetárulók, hanem mint teljes jogú állampolgárok térhessenek vissza az országba. Legfeljebb különösen megbecsült állampolgárok lehetnek, de ennél több nem.
\n\nHa hinni lehet Julija Latinyinának, létezik egy projekt az orosz emigránsok hálózatának létrehozására, de hogy mi áll e mögött, és hová vezet, az még nem világos. Az a tény, hogy a szociáldarwinista Latinyina ebbe vetett reményeket, inkább riasztó, mint bátorító a társadalmi igazságosság hívei számára.
\n\nA monarchista hagyományokkal rendelkező mai Oroszországban a jelenlegi rendszer elleni bármiféle harc erősen Navalnijhoz és a liberálisokhoz kötődik, akiket Navalnij valószínűleg a leginkább támogatni fog, ahogyan egykor Jelcin is tette. Ez a Jelcin-korszak, majd a Putyin-korszak megismétlődéséhez vezethet. Hadd emlékeztessem az olvasót, hogy Jelcin és liberális környezete volt az, aki először tönkretette és kirabolta az orosz népet, majd Putyint nevezte ki a zsákmány őrzésére.
\n\nEz azt is jelenti, hogy a liberálisok közvetlenül felelősek azért, hogy Putyin hatalomra került, és az általa elkövetett összes szörnyűségért. Azonban eltökélt szándékuk, hogy az egyszerű emberekre hárítsák a felelősséget, és rájuk hárítsák a számlát, amelyet a Nyugat a legyőzött Oroszországnak fog felmutatni.
\n\nHozzá kell tenni, hogy ha a vad kilencvenes években az orosz üzletembereket egy új népi forradalomtól a gengszterharc mentette meg, amely az aktív lakosság jelentős részét kiirtotta (és nem a legrosszabb részét, mert az ilyen harcokban először azok haltak meg, akik megőrizték emberségük egy kis maradványát, míg a legrosszabb gazemberek túlélték), akkor most ugyanez a lakosság egy része a háborúban (és a háború utáni hasonló harcokban, amikor a rabláshoz és gyilkoláshoz szokott katonák visszatérnek a frontról) fog elpusztulni.
\n\nRöviden, hacsak nem repül valami “fekete hattyú” az orosz nép segítségére, Oroszország megismétli Jelcin-Putyin három évtizedét, ami után az ország valószínűleg elpusztul [sic], kivéve Moszkvát és néhány más régiót, ahol “virágzó gazdaság” jön létre, 12 órás munkanappal az egyszerű emberek számára és elit éttermekkel és bordélyházakkal az oligarchák számára.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/04/06/2.jpg\")
\nEz a “fekete hattyú” többek között az ország különböző régiókra való felbomlása lehet. Ezt sem az orosz liberálisok, sem a Nyugat nem akarja, mert akkor nem lesz világos, hogy kitől lehet majd jóvátételt kérni. Valójában az, hogy Moszkva atrocitásaiért nem hajlandóak fizetni - szó szerint és átvitt értelemben is -, lehet az egyik oka a különböző régiók szétválásának. Jelenleg egy ilyen szétválás lehetetlen, mert azt a szövetségi hadsereg gyorsan elnyomná, amivel szemben a régióknak egyszerűen nincs mivel szembeszállniuk. De Oroszország veresége után a helyzet megváltozhat, mivel a szövetségi hadsereg meggyengül, és a régióknak saját helyi katonai alakulataik lesznek.
\n\nHa az ország összeomlik, a vertikális hatalom monolitja is összeomlik, és senki sem lesz képes ráerőltetni a saját gazdasági modelljét az egész országra, a Baltikumtól a Kuril-szigetekig, ahogy Oroszországban történt (ne feledjük, hogy az első csecsen háború egyik fő oka az volt, hogy Csecsenföld elutasította a Gaidar-Chubais -féle privatizációs modellt). Már beszéltünk arról a lehetőségről, hogy elkerülhető a jóvátétel kifizetése (amit a hatóságok az egyszerű emberekre próbálnak majd rákényszeríteni, nem pedig a korrupt hivatalnokokra). Végül a területi felbomlás lehetővé teszi a forradalmárok és más bajkeverők számára, hogy szükség esetén a hatóságok üldözése elől egyszerűen átköltözzenek egy szomszédos régióba - és ha szükséges, mindannyian egy régióban gyűljenek össze, ahogyan a különböző országok aktivistái a Majdanra gyűltek össze.
\n\nMindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az összeomlás a latin-amerikai modellt követi, amelyben a korábbi tartomány minden lakója (amelynek határai nem esnek egybe az etnikai határokkal) nyelvtől és származástól függetlenül egyenlő jogokat kap, nem pedig az afrikai modellt, amelyben egy etnikai csoport tagjai sajátjuknak tekintik az új országot, és annak minden más lakosát (jobb esetben) asszimilálják, (rosszabb esetben) kiirtják, vagy egyszerűen másodrendű állampolgárrá degradálják. Ez utóbbi esetben társadalmi harc helyett etnikumok közötti konfliktust kapunk.
\n\nUkrajna elszakadása latin-amerikai mintára történt; a modern Ukrajnában ugyanannyi orosz, zsidó vagy akár örmény családnevű ember van, mint ahány ukrán név van az Ukrajnát megszálló orosz hadsereg katonái között, míg az Ivanovok és Koganovok megkülönböztetése Ukrajnában csak azoknak a gyulladt képzeletében létezik, akik Szolovjovot és Szimonjant [neves orosz televíziós propagandisták] hallgatják. Csecsenföld elszakadása azonban a fent leírt második modellt követte: nemcsak az oroszok, hanem más etnikai csoportok képviselői is szembesültek a csecsenek diszkriminációjával. És jelenleg nehéz megmondani, hogy melyik lehetőség játszódna le, ha az Orosz Föderáció felbomlása bekövetkezne.
\n\nEz sok tényezőtől függ majd, köztük tőlünk is - bár sajnos nem csak tőlünk.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/04/06/1.jpg\")
\nCharles de Gaulle volt az a katonatiszt, aki a második világháború idején a száműzetésben lévő francia kormányt vezette, majd később elfojtotta az 1968 májusi felkelést. ↩
\nA Maidan Nezalezsnosztyi (“Függetlenség tere”) Kijev, Ukrajna fővárosának központi tere. Hatalmas tüntetések színhelye volt 2004-ben, az úgynevezett “narancsos forradalom” idején, majd 2013-2014-ben ismét a 2014-es Ukrán Forradalomhoz vezető események idején.. ↩
\nAhogy 2014-ben írtuk, “A hatalmas kormányok nem fogják tétlenül nézni, hogy az egyszerű emberek belekóstoljanak a megdöntésük ízébe. Kénytelenek lesznek beavatkozni, ahogy Oroszország tette Ukrajnában, abban a reményben, hogy a háború felülmúlhatja a felkelést. A háború egy módja a lehetőségek elzárásának - a téma megváltoztatásának”. ↩
\nA szerzővel és egy fehérorosz bajtársával folytatott közvetlen kommunikáció során megállapítottuk, hogy a csoport, amelyre a szerző utalt, már nem létezik. 2015-ben és 2016-ban egykori antifasiszta huligánok tettek kísérletet az anarchizmus és a nacionalizmus összeolvadására Oroszországban, Fehéroroszországban és Ukrajnában, de forrásaink szerint ennek nyomai nem maradtak meg. ↩
\nSajnos fehérorosz forrásaink kevésbé optimista beszámolót adnak az Ukrajnában harcoló fehérorosz önkéntesek különítményéről, amelyről azt írják, hogy jobboldali elemeket vonultat fel. ↩
\nAz oroszországi háborúellenes mozgalom első szakasza a végéhez közeledik, amelyet főként nyers erővel nyomtak el. Az alábbi gyűjteményben megvitatjuk a tüntetések tétjét, megosztjuk orosz anarchisták gondolatait arról, hogy miért ütköztek falakba a tüntetések, és bemutatjuk orosz anarchista és feminista csoportok négy cikkének fordítását, amelyekben feltárják, hogy miért ellenzik a háborút, milyen kihívásokkal találkoztak, és hogyan kívánnak továbblépni.
\n\nUkrajna lerohanása soha nem lett volna lehetséges, ha Putyin rezsimje nem töltötte volna az elmúlt évtizedet azzal, hogy minden társadalmi mozgalmat szétzúz Oroszországban - kínzással hamis vallomásokat csikart ki a letartóztatottakból, megmérgezett és bebörtönzött rivális politikusokat. Putyin katonai beavatkozásai Fehéroroszországban és Kazahsztánban—nem is beszélve Szíriáról—segítettek az autokratáknak abban, hogy fenntartsák a hatalmi befolyást ezekben az országokban; azonban Ukrajna az egyetlen olyan ország Putyin befolyási övezetében, amelyet Putyin az elmúlt évtizedben nem tudott ellenőrzése alá vonni. Az ukrajnai anarchisták egy része, akik úgy döntöttek, hogy fegyvert ragadnak az orosz invázió ellen, Oroszországból és Fehéroroszországból kitelepített emberek, akik attól tartanak, hogy nem lesz hová menekülniük, ha Putyin meghódítja Ukrajnát.
\n\nNem szabad bedőlnünk annak a nyugati narratívának, amely a “szabad világ” és a keleti autokrácia közötti leszámolásként állítja be ezt a helyzetet. Oroszország militarista imperializmusa azért aggaszt minket, mert az elnyomás orosz modellje ugyanannak az állami stratégiának az egyik változata, amellyel a világ más részein is szembesülünk. A világon mindenütt a kormányok egyre elnyomóbb és invazívabb rendőri intézkedésekre támaszkodnak a nyugtalan lakosság megfékezésére. Az ukrajnai háború csak a legújabb fejezete annak a történetnek, amely már lejátszódott Szíriában, Jemenben, Etiópiában, Mianmarban és mindenhol máshol. Az ukrajnai invázió ugyanazt a stratégiát képviseli, amelyet számtalan kormány alkalmazott saját területén, geopolitikai léptékre kiterjesztve: a nyers erő alkalmazása az ellenállás elfojtására és az ellenőrzés kiterjesztésére.
\n\nA háború mindig felerősíti a nacionalizmust. A szíriai polgárháborúhoz hasonlóan az ukrajnai orosz invázió is kedvező környezetet teremtett a fasiszták és más nacionalisták számára, hogy új követőket toborozzanak, és a militarizmus hívei számára, hogy legitimálják projektjeiket, a NATO-tól kezdve a helyi milíciákig - nemcsak Ukrajnában, hanem az egész határvidéken Finnországtól Azerbajdzsánig. Sok ukrán harcos az orosz katonákat “orkoknak” nevezi, ezzel dehumanizálva ellenségeiket. Lehet, hogy a fő hibás ezért a helyzetért Putyin, de ez még évekig mindenki problémája lesz.
\n\nEzt a háborút csak úgy lehetett volna elkerülni - és valószínűleg csak úgy lehet most megállítani anélkül, hogy mindkét oldalon óriási emberáldozatokkal járna -, ha Oroszországban erőteljes és internacionalista háborúellenes mozgalom törne ki, amely destabilizálja Putyin kormányát, és remélhetőleg valami hasonló következne Ukrajnában és a világ más részein is. Ha a háború a végtelenségig elhúzódik, vagy - így vagy úgy - a nacionalista militarizmus nyers erejével zárul, az a konfliktus minden oldalán évtizedekre nacionalista és militarista táborokba fogja taszítani az embereket.
\n\nDe ha az ukrajnai háború az egyszerű emberek lázadásának és szolidaritásának eredményeképpen véget ér, az precedenst teremthet további lázadások, felkelések és a szolidaritás számára, és ezek Oroszországból átterjedhetnek Ukrajnára, Nyugat-Európára és az Egyesült Államokra, sőt talán még Törökországra, Kínára, Indiára, Latin-Amerikára is - mindenhol, ahol az emberek arra kényszerülnek, hogy néhány kapitalista javára egymás ellen harcoljanak.
\n\nHa tudtuk volna, hogy Oroszországban ilyen sok múlik a társadalmi mozgalmakon, talán több forrást irányítottunk volna az ottani anarchistákhoz egy évtizeddel ezelőtt, amikor az ottani elnyomás elkezdődött. Ez aláhúzza azt a leckét, amelyet újra és újra megtanultunk a nehezebb úton, az afganisztáni és iraki invázió elleni mozgalomtól kezdve 2001-2003-ban egészen a 2014-es Majdan-tragédiáig: minden csatát, amelyet a felszabadításért folytatott globális küzdelemben elveszítünk, kénytelenek vagyunk újra megvívni, sokkal rosszabb feltételekkel és sokkal nagyobb tétekkel.
\n\nJelenleg az oroszországi felfordulás esélye valóban csekélynek tűnik. Az Oroszországban maradt lakosság túlnyomó többsége hazafiasnak, elégedettnek vagy beletörődőnek tűnik. Ami még rosszabb, az ukrajnai háború előrehaladtával minden fél annyira elkeseredhet, hogy nem tudnak mást elképzelni, mint gyilkolni és meghalni a saját kormányukért. Hacsak nem végződik nukleáris megsemmisítéssel, az ukrajnai háború nem az utolsó háború lesz a 21. században. Talán még mindig van időnk arra, hogy tanuljunk az eddigi kudarcainkból, és jobban felkészüljünk a következő alkalomra, szolidaritást építve a határokon és más különbségeken keresztül, hogy képesek legyünk arra, hogy a háborúra azzal az egyetlen erővel válaszoljunk, amely elég erős ahhoz, hogy véget vessen neki: a forradalommal.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/2.jpg\")
Arina Vakhrushkina a Manezsnaja téren március 18-án. A tábláján ez áll: “Ezért a plakátért 50.000 rubel bírságot fogok kapni. Az önök és Ukrajna jövőjéért állok itt. Emberek, ne legyetek közömbösek! Most éppen gyerekek halnak meg Ukrajnában, és orosz anyák veszítik el fiaikat. Ennek nem szabadna így lennie!” A nőt rögtön ezután letartóztatták.
\nOroszországban az ukrajnai invázió elleni tüntetések március elején tetőztek. Az OVD-info szerint március 6-án, moszkvai idő szerint este 8 óráig az orosz rendőrség 56 városban több mint 4419 tüntetőt vett őrizetbe, köztük Moszkvában 1667+, Szentpéterváron 1197+, Novoszibirszkben pedig 271+ tüntetőt. Érdemes megjegyezni, hogy a március 6-i akciónapot titkos és illegális csatornákon keresztül szervezték meg, mivel a legális csoportok nem tudtak engedélyt szerezni arra a hétvégére, és a következő hétvégére való szervezkedésre szorítkoztak, amikorra az események menete már eldőlt. A következő hetekben a tüntetések folyamatosan csökkentek. Egyelőre a lehetőség ablaka bezárult.
\n\nA szöveg elkészítése során Oroszország-szerte kommunikáltunk anarchistákkal arról, hogy a háborúellenes mozgalom milyen határokat ért el első szakaszában. Ezek azok a tényezők, amelyek szerintük megakadályozták, hogy a tiltakozások tovább lépjenek:
\n\nSok orosz anarchista úgy véli, hogy az országos tömeges tüntetések lendülete csak átmenetileg csillapodott. Arra számítanak, hogy ahogy a gazdasági helyzet romlik, és egyre több jelentés jut el az orosz családokhoz az áldozatokról, az emberek végül nagyobb számban fognak visszatérni az utcára, nemcsak a háború, hanem a kormány és az uralkodó társadalmi rend ellen is tiltakozni. Addig is, az Oroszországban maradt anarchisták igyekeznek terjeszteni a megfelelő biztonsági gyakorlatokat, újra létrehozni vagy megerősíteni az elnyomás következményeinek kezelését segítő támogató struktúrákat, és titkos felvilágosító tevékenységet és készségmegosztást folytatnak, abban a reményben, hogy amikor a népfelháborodás hulláma ismét megemelkedik, ők készen álljanak majd.
\n\nAz elnyomás vezetéke továbbra sincs elzárva, és úgy tűnhet, hogy közel sincs vége. De a szabadság hajnalának pillanatképei már láthatóak. Az orosz fasiszta rezsim által Ukrajnában elszabadított háború egyértelműen nem a botoxdiktátor terve szerint halad. Fehéroroszországban folytatódik az ellenállás a megszálló rezsim ellen. Bebörtönzött elvtársainkat akkor fogják kiszabadítani, ha az orosz imperializmus ukrajnai vereségeit a Putyin és Lukasenko diktatúrája elleni népi harc támogatja. Gyorsuljon hát fel a történelem kereke - a zsarnokok szerencsétlenségére.
\n\n\n\n\n\n-Anarchist Militant, “Elnyomás Fehéroroszországban és Oroszországban”, 2022. március 27.
\n
Az alábbiakban időrendi sorrendben négy olyan szöveget mutatunk be, amelyeket anarchisták és feministák 2022 márciusának folyamán Oroszországban publikáltak, és amelyek leírják a háborúellenes mozgalom támogatásának motivációit, beszámolnak a kihívásokról, amelyekkel szembenéznek, és stratégiát dolgoznak ki a harc következő szakaszára:
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/13.jpg\")
\nEzt a szöveget március elsején tette közzé az Antijob, egy anarchista munkás-szervező oldal. Az Antijobnak adott interjú itt olvasható.
\n\nE cikk minden szakasza azokkal kezdődik, “akik nem csak szavakkal, hanem tettekkel” cselekednek, mert a totális hazugságok országában élünk, hasonlóan ahhoz a világhoz, amelyet Orwell 1984 című regényében leírt, ahol az igazság hazugság, a béke pedig háború. Mert “a mi” elnökünknek - saját szavai szerint - nem állt szándékában a nyugdíjkorhatár emelése, de valójában épp most tette meg. Mert szavaival azt állítja, hogy extra pénzt fizet az egészségügyi dolgozóknak a COVID-19-ért, de a gyakorlatban a pénzt a főnökeiktől kell kicsikarniuk. Mert szavaival azt állítja, hogy megígérte, hogy megoldja azt a problémát, hogy nem fizetnek pénzt a Vosztocsnij űrhajóállomás építésén dolgozó munkásoknak, de a valóságban az új Hotline TV-műsorban (ahol Putyin órákig beszél, és válaszol a hűséges “közönség” előre elkészített kérdéseire) a rendőrség őrizetbe vette az ezt a kérdést felvető munkást, és néhány napra ideiglenes fogdába zárta, hogy ne mondjon semmit. Mert Putyin szavaiban a békéért harcol, de a gyakorlatban háborút indított, amit ő maga tiltja, hogy háborúnak nevezzünk.
\n\nE szöveg szerzője éveket szentelt a munkások érdekeinek és a fasizmus elleni harcnak - nem csak szavakban, hanem ténylegesen is -, ezért Putyinnal ellentétben megbízhatunk benne.
\n\nAzok, akik nem csak szavakban, hanem tettekben is megpróbálják megvédeni a dolgozó emberek jogait és érdekeit, nagyon jól tudják, hogy Putyin önkényuralmi rendszere alatt ez szinte lehetetlen. Miért van ez így? Mert a társadalom, jelen esetben a bérmunkások bármilyen törekvése azonnal elnyomás alá kerül. Az állam büntetőjogi eszközökkel üldözi társadalmunk legaktívabb elemeit, és ezzel megakadályozza, hogy valaha is olyan erővé váljunk, amely hatással lehet az ország helyzetére. Az állam két irányból cselekszik: egyrészt felháborítóan üldözi a munkás aktivistákat, másrészt a törvényeket úgy alakítja, hogy azok illeszkedjenek ehhez a felháborodáshoz.
\n\nHogyan működik? Íme egy példa. 2008-ban Valentin Urusov, a jakutföldi Udachny város gyémántbányájának munkása úgy döntött, hogy szakszervezetet szervez, és más munkásokkal együtt harcol a jogaiért. De akárcsak a régi mesében, a helyi kábítószerügyi-rendőrfőnök és nyomozói kivitték őt az erdőbe, lőfegyvert lőttek a feje fölé, és kábítószert helyeztek el nála. Végül Valentin négy évre börtönbe került (hat évet kapott, de négy év után feltételesen szabadult), a szakszervezet pedig soha nem szerveződött meg.
\n\nHa a zsaruk törvénytelenségétől áttérünk a törvényhozásukra, érdemes megjegyezni egy lehangoló dolgot: az új Munka Törvénykönyvének elfogadásával lehetetlenné vált, hogy Oroszországban legálisan sztrájkot tartsanak. Ezért tűntek el a sztrájkok a hivatalos statisztikákból a törvénykönyv elfogadása után. Ez nem azt jelenti, hogy eltűntek, hanem azt, hogy a Putyin-kormány szempontjából “illegálissá” váltak. Egyébként, amikor Hubert, a német IG Metall [Fémmunkások Ipari Szakszervezete] elnöke megkérdezte Putyint az MPRA aktivistáinak élete és egészsége elleni merényletekről [az MPRA, az Interregionális Szakszervezet az egyik legmerészebb megmaradt szakszervezet Oroszországban], azt mondta Hubertnek, hogy az MPRA “nem szakszervezet, hanem egy szélsőséges szervezet.” Ez valószínűleg összefoglalja az orosz elnök hozzáállását a munkásmozgalomhoz. Feltételezem, hogy az ő szemében a szélsőségesek idővel terroristákká válnak.
\n\nTehát - nem tarthatunk legálisan gyűléseket és sztrájkokat, mert mindehhez a tisztviselők engedélye szükséges. Ha az emberek nem képesek kollektíven megvédeni a jogaikat és érdekeiket, nem fogják megtanulni, hogyan kell ezt tenni, és ha nem tanulják meg, hogyan kell ezt tenni, akkor a munkásmozgalomról szó sem lehet. Az átkozott és gyűlölt Nyugaton a munkások gyárakat foglalnak el, harcolnak a rendőrséggel, és útját állják a neoliberális reformoknak, de itt befogják a szájukat. Az ukrán kormány, akárcsak az orosz, a gazdagok érdekeit szolgálja, de van egy nagyon fontos különbség - nem rendelkezik olyan eszközökkel a civil társadalom elnyomására, mint az orosz kormány. Ott a különböző oligarchikus csoportok egymást váltják, és így megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy tartósan érvényesüljenek, és szétzúzzanak mindent, ami az útjukba kerül. És ami még fontosabb, ha valamelyik csoport beássa magát, és nem hajlandó meghallgatni az embereket, az ukránok fellázadnak ellene, ahogyan a Majdanon is tették. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy a társadalom a saját kezébe veszi a hatalmat, hanem csak azt, hogy megtartja magának az ellenállás képességét.
\n\nVégül eljutunk a fejezet címében feltett kérdéshez. Ki is valójában az a gonosz “junta”, amely nem engedi az egyszerű embereket megmozdulni? A válasz erre a kérdésre minden épeszű ember számára nyilvánvaló. Az ukrán kormány most fegyvereket osztogat mindenkinek, aki harcolni akar a megszállók ellen. Ha ez egy olyan “junta”, amely csak a nacionalisták szuronyait és a terrort kínálja a saját népe ellen, akkor miért nem fél attól, hogy a nép átáll az ellenség oldalára és megdönti azt? Mert az igazi junta nem Ukrajnában található meg. El tudod képzelni, hogy Putyin elkezd fegyvereket osztogatni a népnek? Még egy műanyag pohártól is fél [utalás Putyin hírhedt baktériumfóbiájára]. Oroszországban az van, hogy a biztonsági szolgálatoknak korlátlan hatalmuk van, és arra használják, hogy meggazdagodjanak és elnyomják a másként gondolkodókat. Egy felfegyverzett nép Putyin és tábornokai és oligarchái legrosszabb rémálma. Az ukrajnai népnek történő fegyverosztás óriási megdöbbenést váltott ki az orosz tisztviselők és a média körében.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/12.jpg\")
“A zsaruk gyerekei utálják a zsarukat!” Az orosz anarchista és volt politikai fogoly Alekszej Polikovics kántálása Moszkvában 2019. augusztus 10-én, egy beszéd közben, amiért azonnal bebörtönözték. Az anarchisták az egyre totalitáriusabb körülmények ellenére is folytatják a szervezkedést Oroszországban.
\nAzok, akik nem csak szavakban, hanem tettekben harcolnak a fasizmus ellen, nagyon jól tudják, hogy Oroszországban bebörtönzik az antifasisztákat, és hogy “a mi” kormányunk az ultrajobboldalt használja a társadalmi tiltakozások elfojtására. A Himki-erdő története a legvilágosabban illusztrálja ezt a helyzetet, amikor a hatóságok fasisztákat béreltek fel a moszkvai Gladiátorok nevű huligáncsoportból, hogy szétverjék a Himki-erdő védelmezőinek táborát. Az antifasiszták válaszul szétverték a khimki önkormányzati épületet. Erre válaszul a hatóságok hosszas mérlegelés nélkül hajtóvadászatot indítottak az antifasiszták ellen, és kettőt közülük - Alekszej Gaszkarovot és Makim Szolopovot - három hónapra bebörtönöztek. De ez még mindig csak enyhe leszámolás. Az antifasiszta Alekszej Szutugának három évet kellett letöltenie, mert a moszkvai “Sbarro” kávézóban összeverekedett az ultrajobboldaliakkal.
\n\nEgy másik jó példa. Volt idő, amikor a “Sorok Sorokov” mozgalom arról volt híres, hogy megtámadta azokat az aktivistákat, akik ellenezték az [orosz] ortodox templomok építését a városi parkokban. Milyen következményekkel kellett ezért szembenézniük? Semmi. Az orosz hatóságok szeretik a terrort Isten dicsőségének nevében. És itt elérkeztünk egy másik jelentős ponthoz. A múlt fasisztáihoz hasonlóan az orosz hatóságok is a tradicionalizmust és a paleokonzervativizmust erőltetik a társadalomra. Ortodox kultúra órák az iskolákban. A szexuális nevelés betiltása. A “verés” kivonása a büntető törvénykönyvből, amely cikkely alapján a családon belüli bántalmazókat leggyakrabban vonták felelősségre. Ez csak egy kis része annak, amit ez a kormány tett. Valójában az iskolákon, a televízión és minden más, rendelkezésükre álló csatornán keresztül a kormány vallásos és tudományellenes gondolkodásmódot oktat. Aztán meglepődnek, amikor az emberek nem akarják beoltatni magukat a COVID-19 ellen. Csak bele kell merülni egy jéglyukba, és keresztet vetni magunkra. “Mi oroszok vagyunk - Isten velünk van”. És ez az Isten ismeri a posztmodern utakat - mert nem veszi észre a sztriptízrudat Putyin Gelendzsik-palotájában. De ki tudja - talán a középkori Oroszországban is voltak rudak a kunyhókban? Csak az Isten tudja.
\n\nDe a kulturális sajátosságokat félretéve. Röviden, az oroszországi kormány a birodalmi nacionalizmus ideológiáját vallja. Ennek az ideológiának a legfőbb eleme az, hogy mindent a központban kell eldönteni, nem pedig helyben. A “Moszkva nem Oroszország” mondásba nagyon nehéz belelátni, hogy mi ebben a vicc. Úgy becsülném, hogy a “Gazprom Oroszország gazdagsága” szlogen 100%-ban vicc. Ennek a teljesen álságos rezsimnek a PR-törekvéseinek a nyelvén az egész “Szibéria hatalma” a tengerentúlra megy. Szibériában maradnak az erdőirtott területek, a szmogtól fekete égbolt, a rák és a tönkretett természet. “Oroszország gazdagsága” még a Krasznojarszk régióba sem tudott gázt hozni. Az összes gázvezeték különböző irányokba megy el Krasznojarszkból, többnyire nyugatra és egy kicsit keletre. A régiót a Krasznojarszki Alumíniumgyár miatt a “fekete égbolt rezsimjének hívják ami nyilván az “átkozott amerikaiak miatt van.”
\n\nAz oroszországi kormány betiltja az Oroszországot benépesítő népek őslakos szervezeteinek működését. Putyin rezsimje “szélsőségesnek” nyilvánította a “Bashkort” nevű baskír szervezetet, amely a természeti emléknek számító Kushtau Shihant védte az ipari fejlesztéstől. De még ennél is kirívóbb példát lehet említeni. Miután például az ingusok tiltakoztak az Ingusföld és Csecsenföld közötti határ megváltoztatása ellen, az Ingusföldiek Tejpai Tanácsának több tagját bebörtönözték, magát a szervezetet pedig betiltották. Putyin ahelyett, hogy csettintett volna csecsen pártfogoltjára, engedett annak vágyainak. Hogy ez a jövőben hogyan alakulhat a Kaukázusban, azt nem nehéz kitalálni. De kit érdekel? Utánunk az özönvíz.
\n\nMindennek köszönhetően még a legrosszabb ukrán nacionalisták is nyugodt lelkiismerettel mondhatják: “És ezek az emberek megtiltják nekünk, hogy az orrunkat piszkáljuk!”
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/5.jpg\")
Nem sokkal az invázió után az orosz rendőrség őrizetbe vette Maria Malysheva emberi jogi aktivistát, és házkutatást tartott a házában.
\nAki nem csak szavakkal, hanem tettekkel próbálja jobbá tenni az életet az országában, az tudja, hogy ezt nem lehet a szomszédokkal folytatott háborúval elérni. De a “mi” egykori “kommunistáink”, csekistáink, gengszterek és gyermekeik 21. századi gyarmatosítókká váltak. Nem tudnak betelni a területeikkel, hogy zaklassák és kísérletezzenek az ott élő embereken. Új területeket akarnak. Először is, elrabolták a Krímet, és hamis köztársaságokat hoztak létre Kelet-Ukrajnában, ahol azokat, akik nem értenek egyet a Kreml és megbízottjainak akaratával, vagy csak nem tetszik nekik, legjobb esetben is fogolyként tartják a pincében. De még ez sem volt elég nekik. Egész Ukrajnát akarták. Annyit értek el ezzel, hogy az “orosz hadihajó, baszd meg” lett a nemzetközi szlogen.
\n\nFáj, hogy ezt írom - mert tudom, hogy a mi hagyományunkban nemcsak más népek elnyomása és a gazda csizmájának nyalása van, hanem ellenállás is. A Novgorodi Vecsétől [a gyűlésen alapuló döntéshozatal korai modelljétől] Sztepan Razinon át a Narodnyikokig a tekintélyelvűség elleni küzdelem népi hagyománya ered, amelyet államellenes patriotizmusként is jellemezhetnénk. Hősök ezrei adták a fejüket azért, hogy te és én ne úgy maradjunk a történelemben, mint “Európa csendőrei” [egy régóta használt kifejezés, amely Oroszországot mint európai elnyomó erőt írja le, és amely egykor I. Miklós cárhoz kötődött], hanem példaképpé válhassunk mások számára.
\n\nMiért választjuk tehát ismét ezt a mestercsizmát és a trónon ülő pszichopaták uralmát? Ha büszkék akarunk lenni történelmünk igazán jó dolgaira, akkor hogyan választhatjuk még mindig azt, hogy Rettegett Iván opricsnyinája [a bojárok tömeges elnyomása és kivégzése], Nyikolaj Palkin, vagy Sztálin alatt éljünk? Az orosz kormány segített Lukasenko diktátornak, hogy leverje a fehérorosz nép ellenállását és a trónon tartsa, most pedig ukrajnai testvéreinket akarja térdre kényszeríteni. Azt akarjuk, hogy a velünk együtt élő emberek megszállókként tekintsenek ránk, azt akarjuk, hogy gyűlöljenek és megvetéssel nézzenek ránk?
\n\nÉn nem, és ezért vagyok büszke - nem Putyinra -, hanem arra, hogy még ez a nemzetközi szlogen is oroszul hangzott el: “Orosz hadihajó, baszd meg magad!”, ami, csak hogy tudd, Ukrajnában állítólag tilos. Tehát még nincs minden veszve számunkra.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/4.jpg\")
“Nemet a háborúra!” feliraút graffiti.
\nAzok, akik törődnek a népükkel – nem csak szavakkal, hanem tettekkel, - nem akarják, hogy értelmetlen háborúkban pusztuljanak el. A Putyin-rezsim azonban gondoskodott arról, hogy az oroszországi átlagemberek számára az egyetlen szociális mentőöv a hadseregben és más bűnüldöző szervekben való szolgálat legyen. Az egyik orosz katonai fogoly története nagyon jól mutatja, hogyan kerülnek ezek a srácok Putyin Wehrmachtjába. Nacionalisták készüljenek fel - mert a történet nagyon nemzetközi, de a nacionalisták örömére nagyon is a “skrepy” szellemében szól. [a “Skrepy” egy szó Vlagyimir Putyin egyik beszédéből az orosz nemzet “egyediségéről”; a szó szerinti jelentése valami olyasmi, mint “nagy gemkapcsok” - valami, ami összeköt, ami összeköti az embereket.]
\n\nFebruár 24-én Rafiq Rahmankulov orosz katonát az ukrán hadsereg foglyul ejtette. Édesanyja Natalia Deineka, aki Szaratov területen él. Ő a középső fia. Rajta kívül még öt gyermeke van, azaz összesen hat. Három az övé és három a férjéé. A férje építőmunkásként dolgozik, hidakat épít, és váltott munkarendben dolgozik. A nő vele megy váltásban, de ő máshol dolgozik - egy sportbolt raktárában. Ez egy bonyolult proletárcsalád, amely nem illik bele sem a jobboldali, sem a baloldali világképbe. Rafiqnak van egy élettársa, Liliya, és hogy gondoskodjon leendő családjáról, miután besorozták, és letöltötte az egy évet a hadseregben, szerződéses katonai szolgálatra váltott. A hadseregben a fizetés és a lakhatás lehetősége érdekelte. Nyilvánvalóan nem akart műszakban váltani és 20-30 évig fizetni a jelzáloghitelt, de az alternatíva az volt, hogy eladja a lelkét az ördögnek… mármint Putyinnak.
\n\nNem kívánom igazolni az ilyen Rafiqokat, és persze kijár nekik egy alapos verés, hogy megtanulják, hogy “nem szabad mások kolostorába betörni” [orosz mondás arról, hogy ne erőltessük rá másokra a saját akaratunkat], de meg kell érteni, hogy sok ilyen Rafiq, Ivanov és más fickó van Oroszországban, és valamit kezdeni kell velük. Putyint nem érdekli az életük - szüksége van az Ivánokra és Rafiqokra, hogy hűségesen szolgálják őt, és bátran feláldozzák az életüket a katonai hódításai során, vagy hogy gumibotokkal verjék a többi Ivánt és Rafiqot, akik egy kicsit szerencsésebbek, és rájöttek, hogy így nem lehet élni.
\n\nÉs így tényleg nem lehet élni. Az egyetlen tisztességesen fizetett munka nem lehet a rendvédelmi szerveknél. Nem lehet megengedni, hogy az embereknek csak úgy legyen saját otthonuk, hogy 20-30 évig a bankárok adósságrabszolgái legyenek. Megéri Rafiqnak az ukrajnai mezőkön elrohadni? Megéri-e Liliának, hogy családot alapítson egy olyan férfival, aki a saját boldogsága érdekében hajlandó mások boldogságát lábbal tiporni? Rafiq és Lilia közelebb áll hozzám, mint Putyin, Medvegyev, Grefek, Rotenbergek, Timcsenek, Prigozsinok [közismert orosz oligarchák nevei] és más, minden nemzetiségű hatalmas oroszok, ezért győzelmet kívánok az ukrajnai Saskónak és Tonjának [ezek gyakori ukrán nevek, amelyek az egyszerű ukránok egészének metonimájaként állnak] abban a reményben, hogy Rafiqkal és Liliával, vagyis az orosz munkásosztállyal együtt végre nem a képzeletbeli ukrán banderisták (i.e., Sztepan Bandera, a náci kollaboráns és ukrán nemzeti hős követői) ellen fognak harcolni, hanem azok ellen, akik rabszolgáikká tettek minket. Máskülönben sem a “kommunizmus”, sem az “antifasizmus” nem segít rajtunk.
\n\nUtóirat: Apropó, Saskó és Tonja is, amikor Oroszország feladja, elkezd harcolni az Akhmetovok, Kolomojszkijok, Porosenkók és hasonlók ellen [ukrán oligarchák nevei]. Mi csak akkor tudunk segíteni nekik, ha a sajátjainkkal foglalkozunk. Addig is ők taníthatnak nekünk egy-két dolgot, nem pedig mi nekik.
\n\n\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/3.jpg\")
\nMárcius 10-én az alábbi szöveg jelent meg az Eighth Initiative Group, az ukrajnai invázióval szembeni ellenállást szervező feminista csoport Instagram-oldalán.
\n\nMárcius 5-én a rendőrség és a rohamrendőrök betörtek aktivistáink, más feminista mozgalmak aktivistáinak és néhány idegen embernek a házába. Március 6-ra egy összoroszországi háborúellenes felvonulást terveztek, beleértve egy női menetet is, amelyet közösen készítettünk elő.
\n\nEgyáltalán nem tartjuk véletlennek, hogy a házkutatások és letartóztatások éppen a felvonulás előestéjén érték a feminista aktivistákat. Megelőző csapást akartak mérni, és ez sikerült is - március 6-án mindenki, aki elment a felvonulásra, a mi segítségünk és koordinációnk nélkül maradt. Úgy véljük, hogy ezek az abszurd, koholt vádak a “bombamerényletekről” kísérletet jelentenek arra, hogy teljesen megsemmisítsék a mozgalmunkat, hogy elhallgattassanak minket. De minket nem fognak elpusztítani, és nem fogunk hallgatni sem.
\n\nMi egy alulról szerveződő, horizontális mozgalom vagyunk. Bármennyire is szeretnék a biztonsági erők “levágni a fejét” a Nyolcadik Kezdeményezés Csoportnak, a Háborúellenes Feminista Ellenállásnak és más elvtársainknak, nem fog sikerülni nekik. Nekünk nincs fejünk. Nincsenek vezetőink - ezt sosem fogják megérteni. És most minden erőnket ökölbe szorítjuk, és folytatjuk a munkát - számunkra ez nem választás, hanem kötelesség.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/1.jpg\")
“Ez egy matricás kép egy QR-kóddal, amely a weboldalunkra vezet. Nyomtassa ki, ahol biztonságos és lehetséges, tegye ki az Ön vagy a szomszédos házak postaládáira, ragassza ki az utcára és az udvarokra. Mondjatok el mindent, amit tudtok, ismerőseiteknek, hogy a televíziós propaganda máza mögött az emberek láthassák a háború valódi arcát – amely ronda, véres és halálos.”
\nIgen, a valóság megváltozott, a kockázatok nagyobbak, mint valaha, és a munka nehezebb. Valószínűleg nem fogunk közvetlenül az utcára hívni - nem akarjuk, hogy az aktivisták újabb büntetőügyekbe keveredjenek. Talán a legjobb stratégia most a szétszórt gerilla-akciókban rejlik: folytassátok a szórólapozást, terjesszétek az információt, ahogy csak tudjátok, és ami a legfontosabb – együtt erősebbek vagytok.
\n\nAz [Instagram] profilunk fejlécében egy link vezet a háborúellenes szórólapjainkat tartalmazó oldalra. A zöld szalagok a béke és a háborúellenes tiltakozás szimbólumai. Használjátok ezeket. Emellett a háborúellenes orosz mozgalomnak is van egy zászlaja, ami a fehér-kék-fehér. A szimbolika nagyon fontos a tiltakozás számára, ez az egyik alappillére. Folytatjuk a harcunkat, és arra buzdítunk, hogy ne essetek kétségbe, és ne adjátok fel - de ugyanakkor legyetek rendkívül óvatosak. A lényeg az, hogy millióan vagyunk; a józan ész, a lelkiismeret és az igazság pedig a mi oldalunkon áll. Köszönjük mindazt, amit tesznek, és hogy továbbra is velünk együtt harcolnak a békéért.
\n\nMoszkvai anarchofeministák háborúellenes videója, amelyet az Autonóm Akció tett közzé március 19-én.
\nEz a szöveg a legjelentősebb orosz nyelvű tekintélyellenes hálózat által létrehozott internetes platform, az Autonóm Akció által kiadott podcast március 27-ei epizódjában jelent meg. A rövidség kedvéért kihagytuk az állami elnyomással kapcsolatos aktualitásokat tartalmazó részt, amely az orosz anarchista kiadványokban mindenütt jelen van.
\n\nAz ukrajnai úgynevezett “különleges katonai művelet” és az orosz hatóságok egyéb őrült döntései óta eltelt több mint egy hónap elég volt ahhoz, hogy sokan hozzászokjanak az egészhez.
\n\nElkezdtünk hozzászokni a háborús Ukrajnából érkező üzenetekhez és jelentésekhez - a lerombolt városokról készült fotókhoz és videókhoz - az ismerősök, ismerősök ismerőseinek és néhány híres ember haláláról szóló hírekhez - az országból érkező menekültáradathoz, amely már meghaladta a hárommilliót. Összesen a “nácimentesítés” kezdete óta már több mint hatmillióan hagyták el otthonukat.
\n\nElkezdtünk hozzászokni a hírekhez az új oroszországi közösségi médiatilalmakról és honlapblokkolásokról, a háborúval szembeni ellenállásért történő letartóztatásokról és elzárásokról, az orosz hadseregről szóló “álhírek” terjesztéséért indított büntetőügyekről - már több mint hatvan ilyen van országszerte. Elkezdtünk hozzászokni az aktivisták, újságírók, híres emberek és azok tömeges elvándorlásához Oroszországból, akik egyszerűen nem akarnak Putyin rendszere alatt élni. Elkezdtünk hozzászokni az új szankciókhoz, az emelkedő árakhoz és az üres polcokhoz, számos alapvető termék hiányához.
\n\nHarkov “nácimentesítése” során egy bombatámadásban meghalt a 96 éves Borisz Romancsenko, aki túlélte Auschwitzot. Ugyanitt Putyin rakétatüze alatt halt meg Igor Volohov anarchista, aki a területi önvédelmi egységekben harcolt a megszállók ellen. Szintén Harkov közelében az ukrán védelmi minisztérium szerint orosz lövések rongálták meg a holokauszt áldozatainak emlékművét.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/8.jpg\")
Anarchisták állnak Szentpéterváron március 12-én, egy obszcén transzparenssel a kezükben (“nácimentesítsd a saját picsádat, kutya!”), amikor a városközpontban több rohamrendőr volt, mint bárki más.
\nOksana Baulina, az Oroszországban blokkolt The Insider újságírója Kijevben halt meg a lövedékek alatt. Korábban a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnál dolgozott, amíg a büntetőjogi felelősségre vonás veszélye miatt kénytelen volt elhagyni Oroszországot. Mariupolban a halottakat a lerombolt lakóházak udvarán temetik el.
\n\nMárcius 21-én a “szélsőséges szervezetek” listájára felkerült a Meta cég is. Termékeit (Instagram, Whatsapp és az Oroszországban korábban blokkolt Facebook) oroszok milliói, valamint intézmények, köztük kormányzati szervek és állami vállalatok használták és használják. A döntésnek egy reménytelen fellebbezés után kellene hatályba lépnie; a jogászok még találgatják, hogy ez mit jelent majd a felhasználók és a marketingesek számára.
\n\nA VK közösségi médiaplatform a főügyészség kérésére is blokkolja az oldalakat: például Jekatyerina Schulman liberális politológus rajongói oldalát, a Baloldali Szocialista Akció, a Demokratikus Szocialisták Szövetsége, a “Jabloko” politikai párt, a DOXA diáklap, és végül az avtonom.org VK-oldalát.
\n\nEgy moszkvai bíróság többek között a “Soha többé fasizmust!” szlogent is [“Фашизм nem пройдет!”] az “orosz hadseregről szóló álhírnek” minősítette, (Vajon melyik szó számít álhírnek a három közül?)
\n\nUfában a marxista kör tagjait terrorista csoportnak nyilvánították és előzetes letartóztatásba kerültek; állítólag a kormány megdöntésére készültek.
\n\nHabarovszkban ismeretlenek gyűlést hirdettek “az orosz hadsereg támogatására”. Arra kérték a lakosokat, hogy hozzanak magukkal ukrán zászlókat és portrékat Sztepan Banderáról, Tarasz Sevcsenkoról és más ukrán emberekről, mely tárgyakat cukorosztásért cserébe ünnepélyes keretek között elégetnek. Az eseményre azonban nem került sor—a rendőrökön és újságírókon kívül csak néhány ember jött el, hogy “harcoljanak a náci hüllővel”, egy-egy csomag szűkös áruért.
\n\nSzergej Szavosztyjanov, a moszkvai városi Duma kommunista párti képviselője úgy véli, hogy az orosz csapatoknak a balti államokat, Lengyelországot, Moldovát és Kazahsztánt is “nácimentesíteniük” kellene. Ezt a “népi döntést” 2019-ben “okos szavazással” támogatták. [Szarkasztikus megjegyzés Alekszej Navalnij orosz disszidens politikus “okos szavazás” stratégiájáról, amely segített Szavosztyjanovot hatalomra emelni.]
\n\nAz egyik “álhírek” miatt perbe fogott újságíró, Alekszandr Nyevzorov, akinek a neve a peresztrojka óta ismert, a kilencvenes évekből származó kompromittáló bizonyítékokat akart nyilvánosságra hozni az uralkodó elit képviselőiről. De helyesen arra a következtetésre jutott hogy azok után, amit tettek és tesznek hatalmuk lévén, semmivel sem lehet őket eléggé lejáratni.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/6.jpg\")
Egy matrica Moszkvában a Veréb-hegyen, a Moszkvai Állami Egyetem közelében: “Halál a putyinizmusra - békét a népeknek.”
\nMég a háború legelején egy egyelőre meg nem erősített üzenet érkezett Ukrajnából egy orosz hadihajóról, amelynek legénysége nem volt hajlandó megrohamozni Odesszát. Nemrégiben az orosz sajtóban meglehetősen megbízható publikációk kezdtek megjelenni az egységeiket elhagyó katonákról, az elszökött sorkatonák kereséséről, akiknek az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának “különleges műveletben” való részvételét kezdetben nem ismerték el és a különböző régiókból származó biztonsági tisztviselőkről akik nem akartak részt venni a harci műveletekben.
\n\nNemrégiben Karatszkaj-Cserkecsföldön bátor nők egy csoportja blokkolta a forgalmat egy hídon, információt követelve az Ukrajnában egy “különleges műveletben” részt vevő eltűnt rokonaikról, akikkel minden kommunikációjuk megszakadt.
\n\nMint korábban már megjegyeztük, Ukrajna “nácimentesítésének” és “demilitarizálásának” bejelentése nem okozott a Krím 2014-es “visszacsatolásához” hasonló “hazafias lázadást”. Az elmúlt nyolc év során a Kreml donbászi bábjai által kiprovokált ellenségeskedések mellett megtapasztaltuk az egyre mélyülő gazdasági válságot, az oroszok átlagjövedelmének csökkenését az emelkedő árak mellett, az oktatás és az orvostudomány “optimalizálását” [azaz a megszorító intézkedéseket], a nyugdíjkorhatár emelését, és végül a COVID-19 elleni küzdelem ürügyén hozott rendkívül népszerűtlen intézkedéseket. A hatóságok megítélése és a beléjük vetett bizalom zuhant.
\n\nA különböző közvélemény-kutatások 60-70%-os támogatottságot mutatnak az ukrajnai “különleges műveletről”. A felméréseket végző szociológusok szerint azonban a megkérdezettek többsége egyszerűen nem hajlandó válaszolni a kérdésekre. Ami azokat illeti, akik helyeslést fejeznek ki, közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy az orosz televízió képét helyeslik, amely szerint az orosz csapatok felszabadítják az ukránokat a náciktól. Nem véletlen, hogy az úgynevezett “különleges művelet” jóváhagyása közvetlenül összefügg a válaszadók életkorával - az idősebb korosztályokban arányosan többen vannak azok, akik kizárólag a televízióból tájékozódnak a történtekről. A televíziós propagandistáknak hitelt adó oroszok még a bombázásokat túlélő ukrán rokonaiknak és ismerőseiknek sem hisznek.
\n\nOroszországban a tiltások, letartóztatások, közigazgatási és büntetőeljárások ellenére folytatódnak a háborúellenes tüntetések és utcai performanszok, de a megjelentek száma nem hasonlítható a február végi és március eleji adatokhoz. Másrészt a zöld szalagok, háborúellenes szórólapok és graffitik sokkal gyakoribbak az orosz városok utcáin, mint a Z betű az autókon. Feltételezzük, hogy legalábbis a következő hetekben vagy hónapokban, amíg az oroszországi helyzet gyökeresen meg nem változik, a tiltakozás nem annyira elfojtott tömeges utcai akciók, hanem inkább utcai “partizánakciók” [azaz névtelen egyéni közvetlen akciók] és a biztonsági tisztviselők és hozzátartozóik által elkövetett növekvő szabotázs formájában fog megnyilvánulni.
\n\nLehetséges, hogy valaki a hatalomban még nem vesztette el teljesen a kapcsolatot a valósággal, és ez magyarázza, hogy miért nem hirdettek még hadiállapotot és általános hadkötelezettséget Oroszországban - attól tartanak, hogy ez tömeges szabotázst idézne elő.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/10.jpg\")
“[Zúzd] össze a háborút! Az Autonomous Action új háborúellenes plakátjainak egyike.
\nA múlt héten a hírhedt “Férfiak Állama”, amelyet korábban “szélsőséges szervezetként” ismertek el, végre felkerült a tiltott szervezetek nyilvántartásába. Az orosz bűnüldöző szervek ezen döntése azonban nem akadályozza meg ezeket a neonácikat abban, hogy támogassák a Kreml “különleges műveletét”, vagy segítsék a Kremlnek az egyet nem értők üldözését. Tegnap rajtunk volt a sor - a “Férfiak Állama” vezetője, Pozdnyakov felszólította követőit, hogy írjanak feljelentéseket a Roszkomnadzornak [Orosz médiahatóság, a fordító], követelve, hogy háborúellenes álláspontunk miatt blokkolják az avtonom.org oldalait. Nyilvános Vkontakte-oldalunkat a főügyészség kérésére már február 24-én blokkolták az Orosz Föderáció területén. Most már csak Oroszországon kívülről (vagy VPN-en keresztül) vagyunk elérhetőek.
\n\nA Vkontakte-t egyébként sem lehet macskás képek nézegetésén kívül másra használni. És jobb is, ha nem nézegetünk macskákat.
\n\nIgen, Pozdnyakov Telegram-csatornájának blokkolása nem akadályozza meg abban, hogy más csatornákat és tömeges nyílt csevegéseket indítson. A tálibok szintén, továbbra is be vannak tiltva Oroszországban, ami abszolút nem akadályozza meg képviselőit abban, hogy tárgyaljanak az orosz hatóságokkal, és “normális partnereknek” tekintsék őket. Lehetséges, hogy a “Férfiak Államából” származó neonácik is arról álmodoznak, hogy betörnek az orosz hatalom legmagasabb szintjeire. És az egyre növekvő őrületben nem biztos, hogy ne járnának sikerrel.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/9.jpg\")
“Az ember mindig felelős azért, hogy döntést hozzon - tehát mi a te döntésed?” Az Autonóm Akció új háborúellenes plakátjainak egyike.”
\nAnnak ellenére, hogy a katasztrofális események továbbra is őrült sebességgel eszkalálódnak, úgy tűnik, hogy maga az idő most egy bizonytalan ponton megállt. Egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzet instabil, és nem folytatódhat a végtelenségig. Az idő azonban addig nem mozdul, amíg nem válik világossá, hogy mikor és hogyan oldódik meg a jelenlegi válság Ukrajnában, Oroszországban és szerte a világon.
\n\nFontos megjegyezni, hogy a háború, az elnyomás és a jövő teljes bizonytalanságának hátterében a szolidaritás alulról szerveződő hálózatai egyre fontosabb szerepet játszanak. A barátok, önkéntesek és emberi jogi aktivisták hálózatai segítenek abban, hogy a letartóztatottak ne tűnjenek el. Az emberek segítenek egymásnak, hogy a letartóztatottak macskái és kutyái ne maradjanak egyedül otthon. Gyógyszereket találnak, élelmiszert szereznek a hiány ellenére, információk nyomába erednek. Aktivista és önkéntes hálózatok gyűjtenek segélyt a külföldre menekülteknek. Gyakran az ilyen szolidaritási hálózatok sokkal hatékonyabban működnek, mint a több forrással rendelkező állami intézmények és nemzetközi szervezetek. A jövő az önszerveződésé és az önrendelkezésé!
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/11.jpg\")
“Figyelem! A józan ész figyelmeztetése: A katonai műveletek az áruk és szolgáltatások minden kategóriájának drágulásához vezetnek.” Az Autonóm Akció új háborúellenes plakátjainak egyike.”
\nEzt a szöveget az Anarchist Militant 2022. március 30-án tette közzé.
\n\nA békés és “törvényes” tiltakozást Oroszországban elfojtották. Sőt, most már definíció szerint lehetetlen: az állam napokon belül új törvényt fogadott el, amelynek köszönhetően még a “Nemet a háborúra!” skandálása is illegálisnak minősül. Liberális emberi jogi aktivisták máris parancsokat osztogatnak: ne kiabálj és ne írd ki, hogy “Nemet a háborúra!”. A kormánypárti újságírók reakciói miatt Orwell a sírjában fog forogni, és komolyan elhiszik, hogy a “Nemet a háborúra!” szlogen tényleg náci röplapokból származik.
\n\nMindenki számára, aki első kézből követi a politikát, és tanulmányozza a tiltakozó mozgalmak történetét, nyilvánvaló, hogy a fasiszta diktatúrák (vagy a fasizálódásra törekvő diktatúrák) körülményei között a tiltakozást elfojtják, hacsak az nem ölt radikális és támadó formákat. Végül is, hogyan győzhetnek az emberek, ha menekülnek a rohamrendőrök elől?
\n\nTudjuk, hogy a háború első napjaiban az anarchisták és antifasiszták számos városban részt vettek ezeken a tüntetéseken. És elég sikeresek voltak.
\n\nAz anarchistáknak azonban most nincs értelme kimenni a központosított “tiltakozó akciókra”, vagyis a főtereken való rituális ácsorgásra, amit a “Navalnij csapat” [egy bebörtönzött politikus, Alekszej Navalnij támogatói] és más liberális csoportok egy ideig még hirdetni fognak: beraknak minket egy szekérbe és elvisznek, mielőtt bármit is tehetnénk. Legalábbis ennek addig nem lesz értelme, amíg az utca új szakaszba nem lép - amikor az emberek készen állnak az aktív konfrontációra, amikor a “Szégyen!” kiáltásokat felváltják a rendőrökre zúdított üvegek. Akkor eljön az idő, hogy csatlakozzunk azokhoz az emberekhez, akik készen állnak a cselekvésre. De öngyilkosság és az emberi erőforrások elpazarlása - amelyek sajnos már így is szűkösek -, ha megpróbáljuk meggyőzni az embereket, hogy erőszakot alkalmazzanak, miközben provokátornak bélyegeznek minket és azt kiabálják, hogy “ők békével jöttek”.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/03/31/7.jpg\")
Anarchisták Németországban.
\nIlyen körülmények között elvileg nem sok taktika alkalmazható. Például, ha számba vesszük a gyűlések és hasonló kiállások témakörét, az anarchisták más csoportokkal együttműködve - egy nagy demonstratív gyűlés helyett, amelyet könnyű elnyomni - több demonstrációt is szervezhetnek a város különböző részein, amelyek így vízként áramlanak el a megtorló erők [azaz a rohamrendőrök] körül, útközben pedig tájékoztató anyagokat osztogatnak.
\n\nSzeretnénk azonban egy másik taktikáról beszélni - a direkt akcióról.
\n\nFelgyújtani egy toborzóirodát - jó. De nem elég jó. Pontosabban, a katonai nyilvántartó és sorozó iroda szimbolikus felgyújtása (a Molotov-koktél betonfalba dobásának szellemében) nem elég ahhoz, hogy egy forradalmár szabadságának kockáztatását igazolja ezzel.
\n\nKevesen vagyunk. Ezért minden egyes cselekedetünknek a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. Ha készen állsz arra, hogy felgyújtsd a toborzóirodát, tedd azt maximális hatékonysággal (és a lehető legjobb teljesítménnyel). Tölts el egy hónapot a felkészüléssel, ha kell, de csináld meg jól.
\n\nAz akció hatékonyságát három szempont szerint lehet értékelni: az államnak okozott anyagi kár, az akcióról szóló hírek hatása, valamint a partizánok harcképességének megőrzése.
\n\nArra kell törekedni, hogy mindhárom skálán maximalizáljuk a hatékonyságot, és csak akkor lehet feláldozni az egyes skálákat (különösen az utolsót) a másik oltárán, hogy a fennmaradó kategóriákban hatalmas előnyre tegyünk szert.
\n\nKezdjük az utolsó kritériummal. Számunkra nem az akció egyszeri kára a fontos. Még ha porig égetünk is egy katonai sorozóhivatalt, az sem fogja megállítani a birodalmi agressziót. Ami fontos, az a teljes kár, amit a partizánnak (vagy azoknak, akiket a partizán akciója inspirál) lesz ideje okozni, mielőtt letartóztatják. Ezért fontosak a biztonsági intézkedések, amelyekről már többször is szó esett (itt most nem megyünk bele a részletekbe, hiszen nem használati utasítást írunk, hanem egy általános koncepciót vitatunk meg). Ez azt is jelenti, hogy meg kell találni az egyensúlyt a csoport mérete (ami növelheti az okozott kárt, és egyben lehetővé teszi a jobb biztonságot az esemény során) és az információ kiszivárgásának kockázata között.
\n\n“A minap felgyújtottam a katonai nyilvántartási és sorozási irodát a moszkvai régióbeli Luhovics városában, és GoProval lefilmeztem. A kaput az ukrán zászló színeire festettem, és azt írtam rá: “Nem megyek el a testvéreimet megölni!”. Ezután átmásztam a kerítésen, leöntöttem a homlokzatot benzinnel, betörtem az ablakokat és Molotov-koktélokat dobáltam be. A cél az volt, hogy megsemmisítsem az ott található, az újoncok személyes aktáit tartalmazó archívumot. Ezzel meg akartuk akadályozni a mozgósítást a kerületben. Remélem, hogy nem fogom fogságban látni az osztálytársaimat vagy a halottak listáit… Az ukránoknak tudniuk kell, hogy mi Oroszországban harcolunk értük, nem mindenki fél és nem mindenki közömbös. A tüntetőinket inspirálni kell, és határozottabban kell cselekedni. Ezt pedig folytatni kell, hogy megtörjük az orosz hadsereg és kormány szellemét. Tudassuk ezekkel a rohadékokkal, hogy a saját népük gyűlöli őket, és ki fogja őket irtani. Hamarosan égni kezd a föld a lábuk alatt, a pokol vár rájuk otthon is”.
\n\nAz államnak okozott anyagi kár kritériumainak és az akcióról szóló hírek hatásának megvitatásához példaként tekinthetjük a Luhovitsky gyújtogató akcióját. Célja az volt, hogy megsemmisítse az újoncok személyes aktáit tartalmazó archívumot, ami egyértelműen jelentős kárt jelent az államnak (ráadásul olyan célt, amely egyedül is elérhető). Az akcióról szóló információk terjesztése érdekében videóra vette az akciót, és felhívást tett közzé.
\n\nHa anyagi kárt akarsz okozni a rendszerben, gondosan gondold át, hogyan tudod ezt elérni, milyen eszközöket kell használni, és milyen célpontot érdemes eltalálni. Elég sok olyan esetet ismerünk, amikor a felkelők által dobott Molotov-koktélok nem gyújtottak fel semmit, és nem okoztak tényleges anyagi kárt. Ezenkívül ne csak az akció (például a Molotov-koktélok dobálása) mutatósságát és felhajtását értékeljétek ki, hanem a hatékonyságát is - gyakran hatékonyabb, ha nem lövedékeket használtok, hanem (például) üzemanyagot locsoltok ki egy betört ablakon keresztül.\nEzért, mielőtt az akciót megtervezed, mindenképpen tanulmányozd át a különböző fegyverekről szóló anyagokat, és válaszd ki a rendelkezésedre állókat. […]
\n\nAz információs korban az adott akció jó információs lefedettsége nélkül nincs hatása az egésznek. Készíts rövid, de közérthető nyilatkozatot arról, hogy miért támadod meg ezt a bizonyos intézményt, és milyen hatást kívánsz elérni. (A rövidség azért fontos, mert a terjedelmes kiáltványokat nehéz megérteni és olvasni, ráadásul a szöveg léptékének meg kell felelnie az akció léptékének, nehogy akaratlanul humoros legyen.) Gondold át, hogy hová küldheted el biztonságosan ezt az üzenetet az akcióról.
\n\nJelenleg a lázadás elsősorban az anarchista földalatti csoportok témája - a többiek provokációként utasítják el. Ezért először is érdemes megkeresni a legnagyobb anarchista csatornákat, amelyek támogatnának egy ilyen akciót, és kitalálni, hogyan lehetne a legjobban elküldeni nekik anyagokat terjesztésre.
\n\nDe megpróbálhatod elküldeni nemcsak anarchista platformoknak, hanem a független médiának is - a helyzet változóban van, ami azt jelenti, hogy talán valamelyikük megemlíti az akciódat, különösen, ha azt egy támogató videó is alátámasztja. Figyeljetek azokra a médiumokra, amelyek most már külföldről dolgoznak - kevésbé van belső öncenzúrájuk. Jó lenne, ha az egyik elvtárs lefordítaná a közleményt angolra, hogy külföldön is tudósíthassanak az akcióról.
\n\nLeegyszerűsítve a következőképpen kell elképzelni a dolgot. Egy Molotov-koktél a rendőrségnek, amelyről senki sem szerez tudomást, és amely nem okoz semmilyen kézzelfogható kárt, a hatékonyság szempontjából semmit sem ér, sőt negatív. De a drága berendezések vagy fontos dokumentumok megsemmisítése, vagy egy olyan akció, amely destabilizálja az állami intézmények munkáját, a hatékonyság szempontjából pozitívum, amelynek értéke az ügyes médiatudósítás révén sokszorosára növelhető.\nEmlékezzünk még egyszer a Luhovitsky-gyújtogatóra. Az archívum megsemmisítése jó, és az, hogy több ezer ember értesült erről a tettről, többszörösére növelte a hatékonyságot.
\n\nUgyanakkor természetesen a közvetlen akciókon kívül, még ilyenkor is, a forradalmároknak más dolgokat is kell tenniük. Először is agitáció, a széles tömegek bevonása a folyamatba. Valóban, az állam meggyengítése mellett (ami a célzott támadások lényege), a társadalomban is kell egy olyan kezdeményezés, amely felvállalja az ügyet és a szabadság és önrendelkezés alapján újjáépíti a világot.
\n\nNem szabad azonban elfelejteni, hogy most már a legártalmatlanabb megnyilvánulás is elég keményen büntethető. Emlékezzünk csak vissza az Extrémizmusellenes Központ Okopnyi nevű ismert szemétláda fenyegetéseire egy háborúellenes matricákat terjesztő személy ellen. Ideje elvetni a “nem csinálok semmi illegálisat, semmi sem fenyeget engem” gondolatot. Bármit is teszel, figyelj a saját biztonságodra, és légy készenlétben az állami ügynökökkel való találkozásokra.
\n\n" }, { "id": "https://crimethinc.com/2022/02/15/haboru-es-az-anarchistak-tekintelyellenes-perspektivak-ukrajnaban-1", "url": "https://crimethinc.com/2022/02/15/haboru-es-az-anarchistak-tekintelyellenes-perspektivak-ukrajnaban-1", "title": "Háború és az anarchisták: Tekintélyellenes perspektívák Ukrajnában", "summary": "Az ukrajnai anarchisták a 2014-es Majdan-tüntetéseket, a fasiszták felemelkedését, a polgárháborút és az Oroszországgal való háború veszélyét vizsgálják.", "image": "https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/header.jpg", "banner_image": "https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/header.jpg", "date_published": "2022-02-15T23:47:00Z", "date_modified": "2025-03-01T09:13:25Z", "tags": [ "Russia", "Ukraine", "Belarus", "kazakhstan", "fascism", "anti-fascism", "civil war" ], "content_html": "Ezt az ukrajnai anarchisták által összeállított cikket azért készítettük el, hogy kontextusba helyezzük, hogy hogyan látják az ottani társadalmi mozgalmak egyes résztvevői az elmúlt kilenc évben lezajlott nehéz eseményeket. Úgy véljük, hogy az emberek számára mindenhol fontos, hogy feldolgozzák az általuk megélt eseményeket és foglalkozzanak az e fejlemények által felvetett kérdésekkel. Ezt a szöveget az általunk Ukrajnából és Oroszországból közzétett más nézőpontok összefüggésében kell olvasni.
\n\nMindenekelőtt, a fordító megjegyzése: Ez a cikk 2022 február 15-én jelent meg a Crimethink-en, jómagam később fedeztem fel és most, május 16-án készültem el a lefordításával. Alább a cikket utólagos belenyúlás nélkül fordítottam le, Köszi ha elolvasod és megosztod!
\n\nEzt a szöveget több aktív ukrán tekintélyellenes aktivista közösen állította össze. Nem egyetlen szervezetet képviselünk és azért ültünk össze, hogy megírjuk ezt a szöveget, és felkészüljünk egy esetleges háborúra.
\n\nA szöveget rajtunk kívül több mint tíz ember szerkesztette, köztük a szövegben leírt események résztvevői, újságírók, akik ellenőrizték állításaink helyességét, valamint oroszországi, fehéroroszországi és európai anarchisták. Számos javítást és pontosítást kaptunk, hogy a lehető legobjektívebb szöveget írhassuk meg.
\n\nHa kitör a háború, nem tudjuk, hogy az antiautoritárius mozgalom túléli-e azt, de megpróbáljuk. Addig is ez a szöveg egy kísérlet arra, hogy az általunk felhalmozott tapasztalatokat az interneten hagyjuk.
\n\nJelenleg a világ aktívan tárgyal egy esetleges háborúról Oroszország és Ukrajna között. Tisztáznunk kell, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború 2014 óta tart.
\n\nDe mindenek előtt.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/1.jpg\")
\n2013-ban tömeges tüntetések kezdődtek Ukrajnában, amelyeket az váltott ki, hogy a Berkut (a rendőrség különleges erői) megverték a diáktüntetőket, akik elégedetlenek voltak azzal, hogy az akkori elnök, Viktor Janukovics nem volt hajlandó aláírni a társulási megállapodást az Európai Unióval. A diákok megverése a társadalom számos részének cselekvésre való felhívásként hatott. Mindenki számára világossá vált, hogy Janukovics átlépte a határt. A tüntetések végül az elnök meneküléséhez vezettek.
\n\nUkrajnában ezeket az eseményeket “A méltóság forradalmának” nevezik. Az orosz kormány náci puccsnak deklarálta az eseményeket, az amerikai külügyminisztérium projektjének és így tovább. A tüntetők maguk is vegyes társaság voltak: szélsőjobboldali aktivisták jelképekkel, liberális vezetők, akik az európai értékekről és az európai integrációról beszéltek, egyszerű ukránok, akik a kormány ellen léptek fel, néhány baloldali. A tüntetők között oligarchaellenes érzelmek domináltak, miközben a Janukovicsot nem kedvelő oligarchák finanszírozták a tiltakozást, mivel ő és belső köre hivatali ideje alatt megpróbálta monopolizálni a nagyvállalkozásokat. Vagyis más oligarchák számára a tiltakozás esélyt jelentett arra, hogy megmentsék az üzleteiket. A közép- és kisvállalkozások számos képviselője is részt vett a tiltakozásban, mert Janukovics emberei nem engedték őket szabadon dolgozni, pénzt követeltek tőlük. Az egyszerű emberek elégedetlenek voltak a korrupció magas szintjével és a rendőrség önkényes magatartásával. A nacionalisták, akik azzal az indokkal ellenezték Janukovicsot, hogy oroszbarát politikus, jelentősen megerősödtek. Belarusz és orosz emigránsok csatlakoztak a tüntetésekhez, mivel úgy vélték, hogy Janukovics a belarusz és orosz diktátorok, Alekszandr Lukasenko és Vlagyimir Putyin barátja.
\n\nAki látott videókat a Majdan tüntetésről, az tudhatja, hogy az erőszak mértéke magas volt; a tüntetőknek nem volt hová visszahúzódniuk, így a végsőkig kellett harcolniuk. A Berkut a kábító gránátokat csavaros anyákkal csomagolta össze, amelyek a robbanás után szálkás sebeket hagytak, és az embereket a szemükön találták; ezért volt sok sérült. A konfliktus végső szakaszában a biztonsági erők katonai fegyvereket használtak - 106 tüntetőt öltek meg.
\n\nVálaszul a tüntetők barkácsgránátokat és robbanóanyagokat gyártottak és lőfegyvereket hoztak a Majdanra. A Molotov-koktélok gyártása kisebb hadosztályokra hasonlított.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/2.jpg\")
\nA 2014-es Majdan-tüntetések során a hatóságok zsoldosokat (tituszkákat) alkalmaztak, fegyvereket adtak nekik, koordinálták őket, és megpróbálták őket szervezett lojalista erőként használni. Botokkal, kalapácsokkal és késekkel verekedtek.
\n\nAzzal a véleménnyel szemben, hogy a Majdan “az EU és a NATO manipulációja” volt, az európai integráció támogatói békés tiltakozásra szólítottak fel, a militáns tüntetőket pedig strómanoknak gúnyolták. Az EU és az Egyesült Államok bírálta a kormányzati épületek elfoglalását. Természetesen “nyugatbarát” erők és szervezetek is részt vettek a tiltakozásban, de nem ők irányították a tüntetést. Különböző politikai erők, köztük a szélsőjobboldal, aktívan beavatkoztak a megmozdulásba, és megpróbálták diktálni a napirendjüket. Hamar eligazodtak és szervező erővé váltak, köszönhetően annak, hogy létrehozták az első harci különítményeket, és mindenkit meghívtak, hogy csatlakozzon hozzájuk, kiképezték és irányították őket.
\n\nAzonban egyik erő sem volt abszolút domináns. A fő tendencia az volt, hogy ez egy spontán tiltakozó megmozdulás volt, amely a korrupt és népszerűtlen Janukovics-rezsim ellen irányult. Talán a Majdant is be lehetne sorolni a többi “ellopott forradalom” közé. Az egyszerű emberek tízezreinek áldozatos munkáját és erőfeszítéseit egy maroknyi politikus bitorolta, akik a hatalom és a gazdaság feletti ellenőrzés megszerzéséhez jutottak.
\n\nAnnak ellenére, hogy az ukrajnai anarchisták nagy múltra tekintenek vissza, Sztálin uralkodása alatt mindenkit elnyomtak, aki bármilyen módon kapcsolatban állt az anarchistákkal, a mozgalom kihalt, és ennek következtében megszűnt a forradalmi tapasztalatok átadása. A mozgalom az 1980-as években kezdett újjáéledni a történészek erőfeszítéseinek köszönhetően, a 2000-es években pedig nagy lendületet kapott a szubkultúrák kialakulásának és az antifasiszta tendenciák megerősödésének köszönhetően. De 2014-ben még nem állt készen a komoly történelmi kihívásokra.
\n\nA tüntetések kezdete előtt az anarchisták egyéni aktivisták voltak, vagy kis csoportokban szétszóródva tevékenykedtek. Kevesen érveltek amellett, hogy a mozgalomnak szervezettnek és forradalminak kell lennie. Az ismert szervezetek közül, amelyek az össznépi események miatt jöttek létre, ott volt a Makhno Anarcho-szindikalistáinak Forradalmi Konföderációja (Makhno RCAS), de a zavargások kezdetére feloszlatta magát, mivel a résztvevők nem tudtak átfogó stratégiát kidolgozni az új helyzetre.
\n\nA Majdan eseményei olyan helyzethez hasonlítottak, mint amikor a különleges erők betörnek a házadba, és határozott lépéseket kell tenned, de az arzenálod csak punk dalszövegekből, vegánságból, 100 éves könyvekből és legfeljebb az utcai antifasizmusban és helyi társadalmi konfliktusokban való részvétel tapasztalataiból áll. Következésképpen nagy volt a zűrzavar, ahogy az emberek megpróbálták megérteni, mi történik.
\n\nAbban az időben nem lehetett egységes képet alkotni a helyzetről. A szélsőjobboldaliak jelenléte az utcákon sok anarchistát eltántorított attól, hogy támogassa a tüntetéseket, mivel nem akartak a nácik mellett állni a barikádok egy oldalán. Ez sok vitát szült a mozgalomban; egyesek fasizmussal vádolták azokat, akik mégis úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a tüntetésekhez.\nA tüntetéseken részt vevő anarchisták elégedetlenek voltak a rendőrség brutalitásával és magával Janukoviccsal és oroszbarát álláspontjával. Azonban nem tudtak jelentős hatást gyakorolni a tüntetésekre, mivel lényegében a kívülállók kategóriájába tartoztak.
\n\nVégül az anarchisták egyénileg és kisebb csoportokban vettek részt a Majdan-forradalomban, főként önkéntes/nem katonai kezdeményezésekben. Egy idő után úgy döntöttek, hogy együttműködnek, és létrehozzák saját “százasukat” (60-100 fős harci csoportot). A különítmény regisztrálása során (ami a Majdanon kötelező eljárás volt) azonban az anarchistákat a túlerőben lévő szélsőjobboldali résztvevők fegyverrel szétkergették. Az anarchisták maradtak, de már nem próbáltak nagy szervezett csoportokat létrehozni.
\n\nA Majdanon meggyilkoltak között volt Szergej Kemszkij anarchista is, akit a sors iróniája, hogy a halála után Ukrajna Hősének rangsoroltak. A biztonsági erőkkel való összecsapás hevesebb szakaszában lőtte le egy mesterlövész. A tüntetések során Szergej “Hallod, Majdan?” címmel felhívást intézett a tüntetőkhöz, amelyben felvázolta a forradalom kibontakozásának lehetséges útjait, kiemelve a közvetlen demokráciát és a társadalmi átalakulást. A szöveg angolul itt olvasható.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/3.jpg\")
Egy anarchista osztag gyülekezése.
\nAz Oroszországgal való fegyveres konfliktus nyolc évvel ezelőtt, 2014. február 26-ról 27-re virradó éjszaka kezdődött, amikor ismeretlen fegyveresek elfoglalták a krími parlament épületét és a Minisztertanácsot. Orosz fegyvereket, egyenruhát és felszerelést használtak, de nem rendelkeztek az orosz hadsereg jelképeivel. Putyin ekkor még nem ismerte el az orosz hadsereg részvételének tényét ebben a műveletben, de később személyesen ismerte azt el a “Krím: Az út hazafelé” című propaganda-dokumentumfilmben.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/4.jpg\")
Fegyveres férfiak egyenruhában, jelvények nélkül állják útját egy ukrán katonai egységnek a Krímben 2014. március 9-én.
\nTudni kell, hogy Janukovics idején az ukrán hadsereg nagyon rossz állapotban volt. A Krímbe 220 000 katonából álló reguláris orosz hadsereg vonult be, az ideiglenes ukrán kormány pedig érthetően nem mert szembeszállni velük.
\n\nA megszállás után sok lakosnak kellett szembenéznie az elnyomással, amely a mai napig tart. A mi elvtársaink is az elnyomottak között vannak. Röviden bemutatunk néhányat a legismertebb esetek közül. Alekszandr Kolcsenko anarchistát Oleg Szencov demokráciapárti aktivistával együtt letartóztatták és 2014. május 16-án Oroszországba szállították; öt évvel később egy fogolycsere eredményeként szabadon engedték őket. Alekszej Sesztakovics anarchistát megkínozták, műanyag zacskóval a fején fojtogatták, megverték és megtorlással fenyegették; végül sikerült megszöknie. Evgenij Karakasev anarchistát 2018-ban letartóztatták, mert a Vkontakte (közösségi hálózat) felületén megosztott egy bejegyzést; továbbra is őrizetben van.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/5.jpg\")
Alekszandr Kolcsenko anarchista a fogolycsere után.
\nOroszbarát gyűléseket tartottak az orosz határhoz közeli orosz nyelvű városokban. A résztvevők a NATO-tól, a radikális nacionalistáktól és az orosz nyelvű lakosságot célzó elnyomástól tartottak. A Szovjetunió összeomlása után sok ukrajnai, oroszországi és fehéroroszországi háztartásban komoly családi kötelékek voltak, de a Majdan eseményei szakadást hoztak a személyes kapcsolatokban. Azok, akik Kijeven kívül tartózkodtak és orosz tévét néztek, meg voltak győződve arról, hogy Kijevet egy náci junta foglalta el, és hogy ott tisztogatások folynak az orosz nyelvű lakosság ellen.
\n\nOroszország propagandakampányt indított a következő üzenetekkel: Kijevből Donyeckbe jönnek a “megtorlók”, azaz a nácik, akik el akarják pusztítani az orosz nyelvű lakosságot (bár Kijev is túlnyomórészt orosz nyelvű város). A propagandisták dezinformációs nyilatkozataikban szélsőjobboldali fotókat használtak, és mindenféle álhíreket terjesztettek. Ezekben az időkben jelent meg az egyik leghírhedtebb hoax: egy hároméves kisfiú úgynevezett keresztre feszítése akit állítólag egy tankhoz erősítettek és végighúztak az úton. Oroszországban ezt a történetet a szövetségi csatornák sugározták, és vírusként terjedt az interneten.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/6.jpg\")
Álhír egy orosz csatornától. Egy nő elmeséli, hogyan látta a kivégzéseket és egy hároméves kisfiú keresztre feszítését.
\n2014-ben véleményünk szerint a dezinformáció kulcsszerepet játszott a fegyveres konfliktus kirobbanásában: Donyeck és Luganszk egyes lakosai attól féltek, hogy megölik őket, ezért fegyvert fogtak és csatlakoztak Putyin csapataihoz.
\n\n“A háború ravaszát” saját szavaival élve Igor Girkin, az Orosz Föderáció FSZB (az állambiztonsági ügynökség, a KGB utóda) ezredese húzta meg. Girkin, az orosz imperializmus támogatója úgy döntött, hogy radikalizálja az oroszbarát tüntetéseket. Egy oroszokból álló fegyveres csoporttal átlépte a határt, és (2014. április 12-én) elfoglalta a belügyminisztérium épületét Szlavjanszkban, hogy fegyvereket vegyen birtokba. Az oroszbarát biztonsági erők csatlakozni kezdtek Girkinhez. Amikor tudomást szereztek Girkin fegyveres csoportjairól, Ukrajna terrorellenes műveletet hirdetett.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/7.jpg\")
\nAz ukrán társadalom egy része, amely elhatározta, hogy megvédi a nemzeti szuverenitást, felismerve, hogy a hadsereg kapacitása gyenge, nagyszabású önkéntes mozgalmat szervezett. Azok, akik valamennyire jártasak voltak a katonai ügyekben, kiképzőkké váltak, vagy önkéntes zászlóaljakat alakítottak. Néhányan humanitárius önkéntesként csatlakoztak a reguláris hadsereghez és az önkéntes zászlóaljakhoz. Fegyverekre, élelmiszerre, lőszerre, üzemanyagra, szállításra, civil autók bérlésére és hasonlókra gyűjtöttek pénzt. Gyakran az önkéntes zászlóaljak résztvevői jobban fel voltak fegyverezve és felszerelve, mint az állami hadsereg katonái. Ezek az alakulatok jelentős szolidaritást és önszerveződést mutattak, és tulajdonképpen helyettesítették a területvédelem állami feladatait, lehetővé téve, hogy a hadsereg (amely akkoriban rosszul volt felszerelve) sikeresen ellenálljon az ellenségnek.
\n\nAz oroszbarát erők által ellenőrzött területek gyorsan zsugorodni kezdtek. Ekkor avatkozott be a reguláris orosz hadsereg.
\n\nHárom kulcsfontosságú kronológiai pontot emelhetünk ki:
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/8.jpg\")
Önkéntes harcosok, akik 2014-ben Ilovajszkban hajtanak végre akciókat.
\nA felek (2022 februárjáig) tűzszünetben és feltételekhez kötött „békében és nyugalomban” állapodtak meg, amelyet bár hivatalosan fenntartanak, de folyamatosan vannak jogsértések. Azóta is havonta sok ember hal meg.
\n\nOroszország tagadja a reguláris orosz csapatok jelenlétét és a fegyverek szállítását az ukrán hatóságok által nem ellenőrzött területekre. A fogságba esett orosz katonák azt állítják, hogy egy gyakorlatra helyezték őket készültségbe, és csak amikor megérkeztek a célállomásukra, vették észre, hogy az ukrajnai háború kellős közepébe csöppentek. A határ átlépése előtt eltávolították az orosz hadsereg jelképeit, ahogyan azt a Krímben lévő kollégáik is tették. Oroszországban az újságírók megtalálták az elesett katonák temetőit, de halálukról minden információ ismeretlen: a sírköveken lévő sírfeliratokon csak a\n2014-es év szerepel haláluk dátumaként.
\n\nA Majdan ellenzőinek ideológiai bázisa is sokszínű volt. A fő egyesítő eszmék a rendőrség elleni erőszakkal szembeni elégedetlenség és a kijevi zavargások ellenzése voltak. Az orosz kulturális narratívákon, filmeken és zenén nevelkedett emberek az orosz nyelv pusztulásától tartottak. A Szovjetunió támogatói és a második világháborúban aratott győzelem csodálói úgy vélték, hogy Ukrajnának Oroszországhoz kell csatlakoznia és elégedetlenek voltak a radikális nacionalisták felemelkedésével. Az Orosz Birodalom hívei a Majdan-tüntetéseket az Orosz Birodalom területét fenyegető eseménynek fogták fel. Ezeknek a szövetségeseknek az elképzeléseit magyarázza ez a fotó, amelyen a Szovjetunió és az Orosz Birodalom zászlói, valamint a Szent György-szalag, mint a második világháborúban aratott győzelem szimbóluma látható. Úgy ábrázolhatnánk őket, mint tekintélyelvű konzervatívokat, a régi rend támogatóit.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/9.jpg\")
A Szovjetunió, az Orosz Birodalom zászlói és a Szent György-szalag, mint a második világháborúban aratott győzelem szimbóluma.
\nAz oroszbarát oldal az Oroszországgal szimpatizáló rendőrökből, vállalkozókból, politikusokból és katonákból, az álhírektől megrémült átlagpolgárokból, különböző ultrajobboldali figurákból, köztük orosz hazafiakból és különböző monarchistákból, oroszbarát imperialistákból áll, a “Rusich” nevű munkacsoport, a “Wagner” nevű orosz zsoldoscsoport, köztük a hírhedt neonáci Alekszej Milcsakov, a nemrég elhunyt Egor Prosvirnin, a “Szputnyik és Pogrom” nevű soviniszta orosz nacionalista médiaprojekt alapítója és sokan mások. Voltak autoriter baloldaliak is, akik a Szovjetuniót és a második világháborúban aratott győzelmét ünneplik.
\n\nMint leírtuk, a jobboldalnak sikerült szimpátiát szereznie a Majdan során azzal, hogy harci egységeket szervezett, és készen állt arra, hogy fizikailag is szembeszálljon a Berkuttal. A katonai fegyverek jelenléte lehetővé tette számukra, hogy megőrizzék függetlenségüket, és arra kényszerítsenek másokat, hogy együtt dolgozzanak velük. Annak ellenére, hogy nyíltan fasiszta szimbólumokat használtak, például horogkereszteket, farkashorgot, kelta kereszteket és SS-logókat, nehéz volt velük leszámolni, mivel a Janukovics-kormány erői elleni harc szükségessége miatt sok ukrán működött együtt velük.
\n\nA Majdan után a jobboldal aktívan elnyomta az oroszbarát erők gyűléseit. A katonai műveletek kezdetén önkéntes zászlóaljakat kezdtek alakítani. Az egyik leghíresebb az “Azov” zászlóalj. Kezdetben 70 harcosból állt, ma már egy 800 fős ezred, saját páncélozott járművekkel, tüzérséggel, harckocsizó századdal, és egy külön NATO-szabvány szerinti projekttel, az őrmesteriskolával. Az Azov zászlóalj az ukrán hadsereg egyik legharciasabb egysége. Vannak más fasiszta katonai alakulatok is, mint például a “Jobb Szektor” önkéntes ukrán egység és az Ukrán Nacionalisták Szervezete, de ezek kevésbé ismertek.
\n\nEnnek következtében az ukrán jobboldal rossz hírnevet szerzett az orosz médiában. Ukrajnában azonban sokan úgy tekintettek arra, amit Oroszországban gyűlöltek, mint az ukrajnai harc szimbólumára. Például a nacionalista Sztyepan Bandera nevét, akit Oroszországban elsősorban náci kollaboránsként ismernek, a tüntetők aktívan használták gúnyként. Néhányan zsidó-banderistáknak nevezték magukat, hogy a zsidó/szabadkőműves összeesküvés-elméletek hívőit trollkodják.
\n\nIdővel a trollkodás hozzájárult a szélsőjobboldali aktivitás megnövekedéséhez. A jobboldaliak nyíltan náci szimbólumokat viseltek; a Majdan hétköznapi támogatói azt állították, hogy ők maguk is banderisták, akik orosz csecsemőket esznek, és erre vonatkozó mémeket készítettek. A szélsőjobboldal utat tört magának a mainstreambe: meghívták őket televíziós műsorokba és más vállalati médiaplatformokra, amelyeken hazafiként és nacionalistaként mutatkoztak be.\nA Majdan liberális támogatói az ő oldalukra álltak, és úgy vélték, hogy a nácik az orosz média által kitalált átverés. 2014 és 2016 között mindenkit felkaroltak, aki kész volt a harcra, legyen az náci, anarchista, egy szervezett bűnszövetkezet főnöke vagy egy olyan politikus, aki egyetlen ígéretét sem tartotta be.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/10.jpg\")
Szélsőjobboldali harcosok horogkereszttel és NATO-zászlóval. Az Azov zászlóalj negatívan viszonyul a NATO-hoz, jelenleg az USA nem ad át fegyvereket az Azovnak.
\nA szélsőjobboldal felemelkedése annak köszönhető, hogy a kritikus helyzetekben jobban szervezettek voltak, és hatékony harci módszerekkel tudtak előrukkolni a többi lázadóhoz képest. Az anarchisták valami hasonlót értek el Fehéroroszországban, ahol szintén sikerült elnyerniük a közvélemény szimpátiáját, de nem olyan jelentős mértékben, mint a szélsőjobboldal Ukrajnában.
\n\n2017-re, miután a tűzszünet megköttetett, és csökkent a radikális harcosok iránti igény, az SBU (Ukrán Biztonsági Szolgálat) és a kormány kooptálta a jobboldali mozgalmat és mindenkit bebörtönzött vagy semlegesített, akinek “rendszerellenes” vagy független nézetei voltak a jobboldali mozgalom fejlődésének útjáról - köztük Olekszandr Muzicskot, Oleg Muzscsilt, Jaroszlav Babicsot és másokat.
\n\nMa is nagy mozgalomról van szó, de népszerűségük viszonylag alacsony szinten van, vezetőik pedig a biztonsági szolgálathoz, a rendőrséghez és a politikusokhoz kötődnek, nem képviselnek igazán független politikai erőt. A szélsőjobboldal problémájának megvitatása egyre gyakoribb a demokratikus táboron belül, ahol az emberek egyre több dolgot tudnak meg a szimbólumokról és szervezetekről, és egyre kevésbé hallgatják el az aggodalmaikat.
\n\nA katonai műveletek kitörésével megosztottság alakult ki az ukránbarátok és az úgynevezett DNR/LNR (“Donyecki Népköztársaság” és “Luhanszki Népköztársaság”) támogatói között.
\n\nA háború első hónapjaiban széles körben elterjedt a “mondj nemet a háborúra” hangulat a punk szcénán belül, de ez nem tartott sokáig. Elemezzük az ukránbarát és az oroszbarát tábort.
\n\nTömeges szerveződés hiányában az első anarchista és antifasiszta önkéntesek egyénileg mentek a háborúba, mint egyéni harcosok, katonai orvosok és önkéntesek. Megpróbáltak saját osztagot alakítani, de a tudás és az erőforrások hiánya miatt ez a kísérlet sikertelen volt. Néhányan még az Azov zászlóaljhoz és az OUN-hoz (Ukrán Nacionalisták Szervezete) is csatlakoztak. Az okok banálisak voltak: a legkönnyebben elérhető csapatokhoz csatlakoztak. Ennek következtében egyesek áttértek a jobboldali politikai vonalra.
\n\n[A szerkesztő megjegyzése: Bár nem ismerjük ezeknek az eseményeknek a részleteit - és nehéz megerősíteni őket, amíg a szerzők egy teljes körű háború kellős közepén vannak -, nyilvánvaló, hogy minden állítólagos antifasiszta vagy “anarchista”, aki fasiszták által szervezett milíciához csatlakozott, valójában soha nem volt anarchista. Ezt a bekezdést úgy őrizzük meg, ahogyan érkezett, mert fontosnak tartjuk, hogy kritikusak legyünk, és az események közepette az emberek hangját állítsuk a középpontba. További gondolatainkat erről itt olvashatod.]
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/11.jpg\")
Azok az emberek, akik nem vettek részt a harcokban, pénzt gyűjtöttek a keleten megsérült emberek rehabilitációjára és a frontvonal közelében található óvodában egy bombabunker építésére. Harkivban volt egy “Autonómia” nevű foglalt ház is, egy nyíltan anarchista szociális és kulturális központ; akik akkoriban a menekültek megsegítésére koncentráltak. Lakhatást és állandó, valóban szabad piacot biztosítottak, konzultáltak az újonnan érkezőkkel, és informálták őket, valamint oktatási tevékenységet folytattak. Emellett a központ elméleti viták színhelyévé vált. Sajnos 2018-ban a projekt megszűnt.
\n\nMindezek a tevékenységek egyes emberek és csoportok egyéni kezdeményezései voltak. Nem egy egységes stratégia keretében történtek.
\n\nAz időszak egyik legjelentősebb jelensége egy korábban nagy létszámú radikális nacionalista szervezet, az “Autonóm Opir” (autonóm ellenállás) volt. Ők 2012-ben kezdtek balra tolódni; 2014-re pedig annyira balra tolódtak, hogy egyes tagjaik már “anarchistáknak” is nevezték magukat. Nacionalizmusukat a “szabadságért” folytatott küzdelemként és az orosz nacionalizmus ellensúlyaként fogalmazták meg, példaképként a zapatista mozgalmat és a kurdokat nevezték meg. Az ukrán társadalom többi projektjéhez képest őket tekintették a legszorosabb szövetségesnek, ezért egyes anarchisták együttműködtek velük, míg mások kritizálták ezt az együttműködést és magát a szervezetet.\nAz AO tagjai aktívan részt vettek az önkéntes zászlóaljakban is, és megpróbálták a katonaság körében kialakítani az “antiimperializmus” eszméjét. Védték a nők jogát is a háborúban való részvételre; az AO női tagjai részt vettek a harci műveletekben. Az AO segítette a kiképzőközpontokat a harcosok és orvosok képzésében, önkénteseket toborzott a hadseregbe, és megszervezte a “Citadella” szociális központot Lvivben, ahol menekülteket szállásoltak el.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/12.jpg\")
Moszkva, 2014: Anarchisták vonulnak az orosz agresszió ellen.
\nA modern orosz imperializmus arra a felfogásra épül, hogy Oroszország a Szovjetunió utódja – kevésbé a politikai rendszerében, inkább területi alapon. A Putyin-rezsim a második világháborúban aratott szovjet győzelmet nem a nácizmus feletti ideológiai győzelemnek, hanem az Európa feletti győzelemnek tekinti, amely Oroszország erejét mutatja. Oroszországban és az általa irányított országokban a lakosság kevésbé fér hozzá az információkhoz, így Putyin propagandagépezete nem fáradozik azzal, hogy komplex politikai koncepciót alkosson. A narratíva lényegében a következő: Az USA és Európa félt az erős Szovjetuniótól, Oroszország a Szovjetunió utódja, ezért a volt Szovjetunió teljes területe az oroszokat illeti; az orosz tankok pedig vonultak már be Berlinbe is, ami azt jelenti, hogy “újra meg tudjuk csinálni” és meg tudjuk mutatni a NATO-nak, hogy ki itt a legerősebb; miközben Európa azért “rohad”, mert ott sok a meleg és elszabadult bevándorló.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/13.jpg\")
Nagyon népszerű matricák Oroszországban 2014-ben és 2015-ben. A felirat a következő: “Újra meg tudjuk csinálni”.
\nA baloldal oroszbarát álláspontját fenntartó ideológiai alapot a Szovjetunió öröksége és a második világháborúban aratott győzelme jelenti. Mivel Oroszország azt állítja, hogy a kijevi kormányt egy náci junta ragadta magához, a Majdan ellenzői a fasizmus és a kijevi junta elleni harcosokként jellemzik magukat. Ez a megbélyegzés szimpátiát váltott ki a tekintélyelvű baloldalon - például Ukrajnában, beleértve a “Borotba” szervezetet is. A 2014-es év legjelentősebb eseményei során először lojalista, majd később oroszbarát álláspontot foglaltak el. Odesszában 2014. május 2-án több aktivistájukat megölték az utcai zavargások során. Néhányan ebből a csoportból részt vettek a donyecki és luganszki területeken zajló harcokban is, és néhányan közülük ott haltak meg.
\n\nA “Borotba” önmagát és céljaikat azzal jellemezte, hogy a fasizmus ellen kívánnak harcolni. Felszólították az európai baloldalt, hogy vállaljon szolidaritást a “Donyecki Népköztársasággal” és a “Luhanszki Népköztársasággal”. Miután Vlagyiszlav Szurkov (Putyin politikai stratégája) e-mailjét feltörték, kiderült, hogy a Borotba tagjai támogatást kaptak, és Szurkov emberei felügyelték őket.
\n\nOroszország tekintélyelvű kommunistái hasonló okokból karolták fel a szakadár köztársaságokat.
\n\nA szélsőjobboldali támogatók jelenléte a Majdanon szintén arra motiválta az apolitikus antifasisztákat, hogy támogassák a “DNR”-t és az “LNR”-t. Néhányan közülük ismét részt vettek a donyecki és luganszki harcokban, és néhányan közülük ott haltak meg.
\n\nAz ukrán antifasiszták között voltak “apolitikus” antifasiszták, szubkulturálisan kötődő emberek, akik negatívan viszonyultak a fasizmushoz, “mert nagyapáink harcoltak ellene”. A fasizmusról alkotott felfogásuk elvont volt: ők maguk is gyakran voltak politikailag inkoherensek, szexisták, homofóbok, oroszországi hazafiak és hasonlók.
\n\nAz úgynevezett köztársaságok támogatásának gondolata széles körű támogatottságra tett szert az európai baloldalon. Támogatói közül a legjelentősebbek a “Banda Bassotti” olasz rockegyüttes és a német Die Linke párt voltak. Az adománygyűjtés mellett a Banda Bassotti turnét is tett “Novorossziába”. Az Európai Parlamentben ülve a Die Linke minden lehetséges módon támogatta az oroszbarát narratívát, és videokonferenciákat szervezett oroszbarát harcosokkal, eljutott a Krímbe és az el nem ismert köztársaságokba. A Die Linke fiatalabb tagjai, valamint a Rosa Luxemburg Alapítvány (a Die Linke párt alapítványa) azt állítja, hogy ezt az álláspontot nem minden résztvevő osztja, de a párt legprominensebb tagjai, például Sahra Wagenknecht és Sevim Dağdelen ezt sugározzák.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/14.jpg\")
Banda Bassotti Donyeckben 2014-ben.
\nAz oroszbarát álláspont nem vált népszerűvé az anarchisták körében. Az egyéni nyilatkozatok közül a leglátványosabb Jeff Monson, egy amerikai vegyes MMA harcos álláspontja volt, aki anarchista szimbólumokat ábrázoló tetoválásokat visel. Korábban anarchistának tartotta magát, de Oroszországban nyíltan a kormányzó Egységes Oroszország pártnak dolgozik, és képviselőként tevékenykedik a Dumában.
\n\nÖsszefoglalva az oroszbarát “baloldali” tábort, az orosz különleges szolgálatok munkáját és az ideológiai tudatlanság következményeit látjuk. A Krím megszállása után az orosz FSZB munkatársai beszélgetés keretében keresték meg a helyi antifasisztákat és anarchistákat, felajánlva, hogy engedélyezik tevékenységük folytatását, de azt javasolják, hogy ezentúl agitációjukba vegyék bele azt a gondolatot, hogy a Krímnek Oroszországhoz kell tartoznia. Ukrajnában vannak kisebb információs és aktivista csoportok, amelyek antifasisztaként pozícionálják magukat, miközben alapvetően oroszbarát álláspontot képviselnek; sokan pedig azzal gyanúsítják őket, hogy Oroszországnak dolgoznak. Befolyásuk minimális Ukrajnában, de tagjaik “besúgóként” szolgálják az orosz propagandistákat.
\n\nAz orosz nagykövetség és az oroszbarát parlamenti képviselők, például Ilja Kiva “együttműködését” is felajánlják. Megpróbálnak rájátszani a nácikkal szembeni negatív hozzáállásra, mint az Azov zászlóalj, és felajánlják, hogy fizetnek az embereknek, ha megváltoztatják meg az álláspontjukat. Jelenleg csak Rita Bondar ismerte el nyíltan, hogy ilyen módon pénzt kapott. Korábban baloldali és anarchista médiumoknak írt, de a pénzszűke miatt álnéven írt az orosz propagandista Dmitrij Kiszelevhez kötődő médiaplatformoknak.
\n\nJelenleg Oroszországon belül az anarchista mozgalom felszámolásának és a tekintélyelvű kommunisták felemelkedésének vagyunk szemtanúi, akik kiszorítják az anarchistákat az antifasiszta szubkultúrából. A közelmúlt egyik leglátványosabb momentuma volt, hogy 2021-ben antifasiszta tornát rendeztek a “szovjet katonák” emlékére.”
\n\nKörülbelül tíz évvel ezelőtt egy teljes körű háború gondolata Európában őrültségnek tűnt volna, hiszen a 21. században a szekuláris európai államok igyekeznek a “humanizmusukat” eljátszva elfedni bűneiket. Amikor katonai műveletekbe bocsátkoznak, azt valahol Európától távolabbra teszik. De ha Oroszországról van szó, tanúi voltunk a Krím megszállásának és az azt követő hamis népszavazásnak, a donbasszi háborúnak és az MH17-es repülőgép lezuhanásának. UUkrajnát folyamatosan érik hackertámadások és bombafenyegetések, nemcsak az állami épületekben, hanem az iskolákban és óvodákban is.
\n\nFehéroroszországban 2020-ban Lukasenka bátran kijelentette magát a választások győztesének a szavazatok 80%-os eredményével. A fehéroroszországi felkelés még a fehérorosz propagandisták sztrájkjához is vezetett. Az orosz FSZB repülőgépeinek leszállása után azonban a helyzet drámaian megváltozott, és a fehérorosz kormánynak sikerült erőszakkal elfojtania a tüntetéseket.
\n\nHasonló forgatókönyv játszódott le Kazahsztánban is, de ott a CSTO (Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) együttműködés keretében Oroszország, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán reguláris hadseregeit vetették be, hogy segítsenek a rezsimnek elfojtani a felkelést.
\n\nAz orosz különleges szolgálatok Szíriából menekülteket csaltak Fehéroroszországba, hogy konfliktust teremtsenek az Európai Unióval közös határon. Az orosz FSZB egy olyan csoportját is leleplezték, amely vegyi fegyverek - a már ismert “novicsok” - felhasználásával politikai merényleteket hajtott végre. A Szkripalok és Navalnij mellett más politikai személyiségeket is blokkoltak vagy megöltek Oroszországban. Putyin rezsimje minden vádra azzal válaszol, hogy “nem mi csináltuk, mind hazudtok”. Közben maga Putyin fél évvel ezelőtt írt egy cikket amelyben azt állítja, hogy az oroszok és az ukránok egy nemzet, és együtt kell lenniük. Vlagyiszlav Szurkov (az orosz állami politikát kiépítő politikai stratéga, aki kapcsolatban áll az úgynevezett DNR és LNR bábkormányaival) egy olyan cikket tett közzé, amelyben kijelenti, hogy “a birodalomnak terjeszkednie kell, különben elpusztul.” Oroszországban, Fehéroroszországban és Kazahsztánban az elmúlt két évben a tiltakozó mozgalmakat brutálisan elfojtották, a független és ellenzéki médiát pedig megsemmisítették. Oroszország tevékenységéről itt ajánljuk bővebben olvasni.
\n\nMindent összevetve, a teljes körű háború valószínűsége magas - és idén valamivel nagyobb, mint tavaly. Még a legélesebb elemzők sem valószínű, hogy pontosan meg tudják jósolni, mikor fog kezdődni. Talán egy oroszországi forradalom enyhítené a feszültséget a térségben, azonban, mint fentebb írtuk, az ottani tiltakozó mozgalom megfulladt.
\n\nAz ukrajnai, fehéroroszországi és oroszországi anarchisták többnyire közvetlenül vagy hallgatólagosan támogatják az ukrán függetlenséget. Ennek az az oka, hogy minden nemzeti hisztéria, korrupció és nagyszámú náci ellenére Oroszországhoz és az általa ellenőrzött országokhoz képest Ukrajna a szabadság szigetének tűnik. Ez az ország olyan “egyedülálló jelenségeket” őriz a posztszovjet térségben, mint az elnök leválthatósága, a névlegesnél nagyobb hatalommal rendelkező parlament, a békés gyülekezéshez való jog, sőt, a társadalom többletfigyelmét figyelembe véve a bíróságok néha még a bevallott protokoll szerint is működnek.\nHa azt mondjuk, hogy ez jobb, mint az oroszországi helyzet, azzal nem mondunk semmi újat. Ahogy Bakunyin írta: “Szilárd meggyőződésünk, hogy a legtökéletlenebb köztársaság is ezerszer jobb, mint a legfelvilágosultabb monarchia.”
\n\nUkrajnán belül sok probléma van, de ezeket a problémákat inkább Oroszország beavatkozása nélkül szeretnénk megoldódni látni.\nMegéri-e felvenni a harcot az orosz csapatokkal egy esetleges invázió esetén? Úgy gondoljuk, hogy a válasz igen. Azok a lehetőségek, amelyeket az ukrán anarchisták jelenleg mérlegelnek, az ukrán fegyveres erőkhöz való csatlakozás, a területvédelemben való részvétel, a partizánakció és az önkéntesség.
\n\nUkrajna most az orosz imperializmus elleni harc élvonalában van. Oroszországnak hosszú távú tervei vannak az európai demokrácia megsemmisítésére. Tudjuk, hogy erre a veszélyre eddig kevés figyelmet fordítottak Európában. De ha követjük a magas rangú politikusok, szélsőjobboldali szervezetek és tekintélyelvű kommunisták nyilatkozatait, idővel észrevehetjük, hogy Európában már egy nagy kémhálózat működik. Például egyes vezető tisztségviselők, miután távoznak hivatalukból, egy orosz olajvállalatnál kapnak állást (Gerhard Schröder, François Fillon).
\n\nA “Mondj nemet a háborúra” vagy a “Birodalmak háborúja” szlogeneket hatástalannak és populistának tartjuk. Az anarchista mozgalomnak nincs befolyása a folyamatokra, így az ilyen nyilatkozatok egyáltalán nem változtatnak semmin.
\n\nA mi álláspontunk azon alapul, hogy nem akarunk elfutni, nem akarunk túszok lenni, és nem akarjuk, hogy harc nélkül megöljenek minket. Meg lehet nézni Afganisztán példáját, és megérthetjük, mit jelent a “Nemet a háborúra”: amikor a tálibok előrenyomulnak, az emberek tömegesen menekülnek, meghalnak a káoszban a repülőtereken, és akik maradnak, azokat kiirtják. Ez leírja, mi történik a Krímben, és el lehet képzelni, mi fog történni Oroszország inváziója után Ukrajna más régióiban is.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/15.jpg\")
Afganisztán, 2021: Az emberek megpróbálnak felszállni egy NATO-gépre, hogy elmeneküljenek a tálibok elől.
\nAmi a NATO-hoz való viszonyulást illeti, a szöveg szerzői két álláspontot képviselnek. Néhányan közülünk pozitívan viszonyulnak a helyzethez. Nyilvánvaló, hogy Ukrajna egyedül nem tud szembeszállni Oroszországgal. Még a nagyszámú önkéntes mozgalmat figyelembe véve is modern technológiákra és fegyverekre van szükség. A NATO-n kívül Ukrajnának nincsenek olyan szövetségese, akik ebben segíteni tudnának.
\n\nItt felidézhetjük a szíriai Kurdisztán történetét. A helyiek kénytelenek voltak együttműködni a NATO-val az ISIS ellen - az egyetlen alternatíva a menekülés vagy a halál volt. Jól tudjuk, hogy a NATO támogatása nagyon gyorsan megszűnhet, ha a Nyugat új érdekeket alakít ki, vagy sikerül kompromisszumokat kötnie Putyinnal. Az Önkormányzat még most is kénytelen együttműködni az Aszad-rezsimmel, mert megértették, hogy nincs sok alternatívájuk.\nEgy esetleges orosz invázió arra kényszeríti az ukrán népet, hogy szövetségeseket keressen a Moszkva elleni harcban. Nem a közösségi médiában, hanem a való világban. Az anarchisták nem rendelkeznek elegendő erőforrással sem Ukrajnában, sem máshol ahhoz, hogy hatékonyan reagáljanak a Putyin-rezsim inváziójára. Ezért el kell gondolkodni azon, hogy elfogadják a NATO támogatását.
\n\nA másik álláspont, amelyet ebben az írócsoportban mások is osztanak, az, hogy mind a NATO, mind az EU azáltal, hogy megerősíti befolyását Ukrajnában, bebetonozza a jelenlegi “vadkapitalizmus” rendszerét az országban, és még kevésbé teszi megvalósíthatóvá a társadalmi forradalom lehetőségét. A globális kapitalizmus rendszerében, amelynek zászlóshajója - a NATO vezetőjeként - az USA, Ukrajnának a szerény határvidék helye jut: az olcsó munkaerő és erőforrások beszállítója. Ezért fontos, hogy az ukrán társadalom felismerje az összes imperialistától való függetlenség szükségességét. Az ország védelmi képességével összefüggésben nem a NATO-technológia és a reguláris hadsereg támogatásának fontosságára kell helyezni a hangsúlyt, hanem a társadalom alulról szerveződő gerilla ellenállásban rejlő lehetőségeire.
\n\nEzt a háborút elsősorban Putyin és az általa irányított rezsimek ellen vívjuk. A hétköznapi motiváción túl, hogy ne egy diktatúra alatt éljünk, potenciált látunk az ukrán társadalomban, amely az egyik legaktívabb, legfüggetlenebb és leglázadóbb a régióban. Az emberek ellenállásának hosszú története az elmúlt harminc évben szilárd bizonyíték erre. Ez reményt ad nekünk arra, hogy a közvetlen demokrácia koncepciói itt termékeny talajra találjanak.
\n\nA Majdan és a háború alatti kívülállóság demoralizáló hatással volt a mozgalomra. A kapcsolatteremtést akadályozta, hogy az orosz propaganda monopolizálta az “antifasizmus” szót. A Szovjetunió szimbólumainak jelenléte miatt az oroszbarát militánsok körében a “kommunizmus” szóhoz való hozzáállás rendkívül negatív volt, így még az “anarchokommunizmus” kombinációt is negatívan fogadták.
\n\nAz ukránbarát ultrajobboldaliak elleni nyilatkozatok az egyszerű emberek szemében az anarchistákra vetik a kétely árnyékát. Volt egy kimondatlan megállapodás, hogy az ultrajobboldal nem támadja meg az anarchistákat és antifasisztákat, ha azok nem mutatják ki a jelképeiket a gyűléseken és hasonlókon. A jobboldalnak sok fegyver volt a kezében. Ez a helyzet a frusztráció érzését keltette; a rendőrség nem működött jól, így könnyen meg lehetett ölni valakit következmények nélkül. Például 2015-ben megölték Oles Buzina oroszbarát aktivistát.
\n\nMindez arra ösztönözte az anarchistákat, hogy komolyabban közelítsék meg a kérdést.
\n\nA radikális underground 2016-tól kezdve kezdett kialakulni; radikális akciókról szóló hírek kezdtek megjelenni. Radikális anarchista írások jelentek meg, amelyek elmagyarázták, hogyan lehet fegyvereket vásárolni és hogyan lehet rejtekhelyeket készíteni, szemben a régiekkel, amelyek csak Molotov-koktélokra korlátozódtak.
\n\nAz anarchista miliőben elfogadottá vált a legális fegyverek birtoklása. Kezdtek felbukkanni videók a lőfegyverekkel gyakorlatozó anarchista kiképzőtáborokról.
\n\nE változások visszhangja elérte Oroszországot és Fehéroroszországot. Oroszországban az FSZB felszámolta az anarchista csoportok hálózatát, amelyek legális fegyverekkel rendelkeztek és airsofttal gyakoroltak. A letartóztatottakat elektromos árammal kínozták, hogy terrorizmus beismerésére kényszerítsék őket, és 6-tól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték őket. Fehéroroszországban a 2020-as tüntetések idején “Fekete Zászló” néven lázadó anarchisták egy csoportját vették őrizetbe, amikor megpróbálták átlépni a fehérorosz-ukrán határt. Egy lőfegyver és egy gránát volt náluk; Igor Olinevics vallomása szerint a fegyvert Kijevben vásárolta.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/16.jpg\")
“Fekete zászló” anarchista lázadó csoport”
\nAz anarchisták gazdasági programjának elavult szemlélete is megváltozott: ha korábban a többség “az elnyomottakhoz közelebbi”, alacsony fizetésű munkahelyeken dolgozott, most sokan igyekeznek jó fizetéssel járó munkát találni, leggyakrabban az IT-szektorban.
\n\nAz utcai antifasiszta csoportok újrakezdték tevékenységüket, és náci támadások esetén megtorló akciókat hajtanak végre. Többek között megrendezték a “Nem adom meg magam” tornát az antifa harcosok között, és kiadták a “Csuklyások,” című dokumentumfilmet, amely a kijevi antifa csoport születéséről szól. (A filmhez angol felirat is elérhető.)
\n\nAz antifasizmus Ukrajnában fontos front, mert a nagyszámú helyi ultrajobboldali aktivista mellett számos hírhedt náci települt át ide Oroszországból (köztük Szergej Korotkikh és Alekszej Levkin), Európából (például Denis “White Rex” Kapustin), sőt az USA-ból (Robert Rando) is. Az anarchisták a szélsőjobboldal tevékenységét vizsgálták.
\n\nKülönféle aktivista csoportok (klasszikus anarchisták, queer anarchisták, anarchofeministák, Food Not Bombs, öko-kezdeményezések és hasonlók), valamint kisebb információs platformok működnek. Nemrég egy politikailag töltött antifasiszta forrás jelent meg a @uantifa telegramban, megkettőzve annak angol nyelvű kiadványait.
\n\nNapjainkban a csoportok közötti feszültségek fokozatosan elsimulnak, mivel az utóbbi időben sok közös akcióra és a társadalmi konfliktusokban való közös részvételre került sor. Ezek közül a legnagyobbak közé tartozik a fehérorosz anarchista Alekszej Bolenkov kitoloncolása elleni kampány (akinek sikerült megnyernie egy pert az ukrán különleges szolgálatokkal szemben és Ukrajnában maradnia), valamint Kijev egyik kerületének (Podil) védelme az ultrajobboldaliak rendőrségi razziáitól és támadásaitól.
\n\nMég mindig nagyon kevés befolyásunk van a társadalom egészére. Ez nagyrészt azért van, mert sokáig figyelmen kívül hagyták vagy tagadták a szerveződés és az anarchista struktúrák szükségességének gondolatát. (Emlékirataiban Nesztor Makhno is panaszkodott erre a hiányosságra az anarchisták veresége után). Az anarchista csoportokat nagyon gyorsan szétverte az SBU [Ukrán Biztonsági Szolgálat] vagy a szélsőjobboldal.
\n\nMost kiléptünk a stagnálásból és fejlődünk, ezért számítunk az újabb elnyomásra és az SBU újabb kísérleteire, hogy átvegye az irányítást a mozgalom felett.
\n\nEbben a szakaszban a mi szerepünk a demokratikus tábor legradikálisabb megközelítéseiként és nézeteiként írható le. Ha a liberálisok inkább a rendőrségnél panaszkodnak a rendőrség vagy a szélsőjobboldal támadása esetén, az anarchisták felajánlják, hogy együttműködnek más, hasonló problémával küzdő csoportokkal, és a támadás lehetősége esetén az intézmények vagy rendezvények védelmére kelnek.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2022/02/15/17.jpg\")
\nAz anarchisták most megpróbálnak horizontális, alulról szerveződő, közös érdekeken alapuló társadalmi kapcsolatokat létrehozni, hogy a közösségek saját szükségleteikkel foglalkozhassanak, beleértve az önvédelmet is. Ez jelentősen eltér a hétköznapi ukrán politikai gyakorlattól, amelyben gyakran javasolják a szervezetek, képviselők vagy a rendőrség köré való összefogást. A szervezeteket és képviselőket gyakran megvesztegetik, a köréjük tömörült emberek pedig megtévesztve maradnak. A rendőrség például megvédheti az LMBT-rendezvényeket, de megharagszik, ha ezek az aktivisták csatlakoznak a rendőri brutalitás elleni kiálláshoz. Tulajdonképpen ezért látunk potenciált az elképzeléseinkben - de ha kitör egy háború, akkor a lényeg ismét a fegyveres konfliktusban való részvétel képessége lesz.
\n\nTovábbi olvasmánynak ajánljuk az Anarchist Fighter válaszcikkét erre az írásra itt.
\n\n" }, { "id": "https://crimethinc.com/2021/06/14/a-tuzben-minden-zaszlo-fekete-a-fekete-lobogo-a-lazadas-a-tagadas-es-a-remeny-jelkepe-1", "url": "https://crimethinc.com/2021/06/14/a-tuzben-minden-zaszlo-fekete-a-fekete-lobogo-a-lazadas-a-tagadas-es-a-remeny-jelkepe-1", "title": "A tűzben minden zászló fekete : A fekete lobogó – a lázadás, a tagadás és a remény jelképe", "summary": "A fekete lobogó – a lázadás, a tagadás és a remény jelképe.", "image": "https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/header.jpg", "banner_image": "https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/header.jpg", "date_published": "2021-06-14T15:25:10Z", "date_modified": "2024-09-10T03:55:59Z", "tags": [ "anarchism", "Louise Michel", "France", "Paris", "chicago", "lyon", "haymarket", "albert parsons", "andre breton", "surrealism", "jean genet", "black flag" ], "content_html": "\n\n\nRiporter: Vannak itt emberek, akik mászkálnak…, azaz nem éppen mászkálnak, szervezettnek tűnnek. Nem tudom kik ők, mind feketében vannak, fekete csuklyájuk van, és fekete zászlóik…, amelyeken nincs semmi.
\n\nStúdió: Egy zászló, amelyen nincs semmi?
\n\nRiporter: Így van, teljesen fekete.
\n\n-Televíziós közvetítés a Kereskedelmi Világszervezet 1999-es seattle-i csúcstalálkozója elleni tiltakozásokról.
\n
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/3.jpg\")
Tina Modotti: Nő zászlóval – az anarchoszindikalisták fekete lobogójával vonuló nő, Mexikóváros, 1928.
\n1880 novemberében az ötvenéves iskolai tanár és rendőrgyilkos1 Louise Michel visszatért a Csendes-óceán déli részéről, ahová az 1871-es Párizsi Kommün forradalmi felkelésben való részvételért száműzték. Távolléte alatt politikája anarchizmussá teljesedett, a hierarchia és az elnyomás minden formájával való szembehelyezkedéssé. Párizsba érve azonnal belevetette magát a radikális szervezkedésbe.
\n\nMaurice Dommanget2 szerint Louise Michel az elsők között volt, aki a fekete lobogót az anarchista mozgalom jelképeként használta – bár az alábbiakban lesznek bizonyítékok arra nézve, hogy ismeretlen munkások ekkor már évek óta használták a fekete zászlót Lyonban és valószínűleg máshol is. 1883. március 9-én Louise Michel egy fekete alsószoknyát használt zászlóként a munkanélküliek és elkeseredettek tüntetésén, aminek során kifosztottak több pékséget. Kilenc nappal később, március 18-án, a Párizsi Kommün kitörésének tizenkettedik évfordulóján beszédet mondott a radikális Salle Favié klubban, Párizs Belleville nevű szegénynegyedében:
\n\n\n\n\n„A vörös zászló, amit harcostársaink vére áztatott, nincs többé! A fekete lobogót emelem magasba, gyászolva halottainkat – és illúzióinkat.”
\n
1883. június 22-én Michelt bíróság elé állították a márciusi tüntetés miatt. Miért vonultunk a fekete lobogó alatt? – fordult a tárgyalóteremben ülőkhöz. Mert ez a sztrájk zászlaja, azt üzeni, hogy a dolgozónak nincs kenyere! A bíróság hatéves börtönbüntetésre ítélte Louise Michelt, mert nem tett semmit, hogy megakadályozza a fosztogatást.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/4.jpg\")
Louise Michel egy korabeli újság címlapján, ahogy vezeti az 1883. március 9-i tüntetést.
\n1883. augusztus 12-én, röviddel azután, hogy Louise Michel Párizsban bíróság elé állt, új anarchista újság jelent meg a franciaországi Lyonban, Le Drapeau Noir („A Fekete Lobogó”) néven. A Le Drapeau Noir 17 számot ért meg, de ez csak egy epizód volt ugyanannak a kiadványnak különböző formában történő megjelenéseiből. A társadalmi kötelesség, A forradalmi lobogó, A harc, A lázadás, A kihívás, Az anarchista hidra, A riasztás és Az anarchikus kötelesség állandó névváltoztatásra kényszerült annak érdekében, hogy megelőzze az állami betiltást és cenzúrát.
\n\nEnnek az újságnak az első cikkében, „A Fekete Lobogó bemutatása az anarchistáknak” címmel a szerkesztők kifejtették törekvéseiket:
\n\n\n\n\nSzükség van-e programra, mikor újságunknak a „Fekete lobogó” nevet adtuk; nem jeleztük-e már ezzel, hogy mi lesz a cselekvésünk? E név kiválasztásakor Lyon város történelme inspirált bennünket, amikor a Croix-Rousse és a Vaisse magaslatán az éhségtől hajtott munkások először használták a gyász jeleként, így a bosszú és a társadalmi követelések jelképévé is tették. Ez a vállalásunk azt jelenti hát, hogy mindig a munkások oldalán leszünk a kizsákmányolóikkal szemben, az elnyomottak oldalán az elnyomóikkal szemben.
\n\nElköteleztük magunkat, nem fogunk kudarcot vallani, inspirációt merítünk elődeink munkájából_ A Társadalmi Kötelesség_,_ A forradalmi lobogó és A harc újságokban; A Fekete Lobogó fogja vezeti a rohamot, amit az anarchisták intéznek a korrupt és elavult társadalom ellen, amelynek már remegnek alapjai. Mint a küzdelem és a harc egyik eszköze, A Fekete Lobogó _háborút hirdet minden visszaélés, minden előítélet, minden bűn és képmutatás ellen, amelyek a társadalmi intézmények nevében most összefognak, hogy késleltessék ennek a rothadó, régi világnak a bukását, ami magától is összeomlik saját becstelenségének súlya alatt.
\n\nAz abszolút szabadság híveiként, háborút fogunk vívni mindazokkal az álliberálisokkal és törvényalkotókkal szemben, akik csak a szabályokkal körülhatárolt szabadságot értik, mert mi úgy gondoljuk, hogy a szabadság csak akkor valódi, ha korlátlan. Végül hadat üzenünk a törvényeknek, bíráknak, rendőröknek és minden intézménynek, amiért elősegítik a tömegek egy kiváltságos kisebbség általi kizsákmányolását, és mert ezek valódi célja eme szabadság korlátozása, amit mi oly hangosan hirdetünk.
\n
A második cikkben a szerkesztők egyértelművé tették, hogy miért preferálják a fekete zászlót:
\n\n\n\n\nAz események, a hétköznapok tényei világossá tették számunkra, hogy a mostanra dicsőségesen legyőzött vörös zászló mikor mégis győzedelmes, lángoló redői közé rejtve hozza magával néhány önző cselszövő nagyravágyó álmait. Hiszen már teremtett otthont egy kormánynak és szolgált egy alkotmányos felsőbbség lobogójaként. Ekkor értettük meg, hogy számunkra ez már nem jelent semmit. Nekünk, a mindennapok kormányozhatatlanjainak és a minden órában lázadóknak a vörös lobogó csak egy zavaros illúzió.
\n
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/5.jpg\")
A Fekete Lobogó első száma, 1883. augusztus 12.
\nA Riadó anarchista lap szerint az Egyesült Államokban az anarchisták először 1884. november 27 -én, Hálaadás napján vonultak fel fekete zászlókkal egy tüntetésen, ami kifejezetten a tulajdon és a bérmunka erőszakos eltörlését szorgalmazta. A következő idézetek a „The Black Flag: The Emblem of Hunger Unfurled by the Chicago Proletariats” (A Fekete Lobogó: Az éhség jelképe, amit Chicago proletárjai bontottak ki) című cikkből származnak, a lap 1884. november 29-i számából.3
\n\n\n\n\nA nevezett nap, november 27-e csütörtök, havasesővel indult. A szél élesen és fagyosan fújt, szúró, kellemetlen érzést hagyott az arcok és kezek fedetlenül maradt részein. A bejelentett időpontban, 14:30-kor több mint háromezer ember gyűlt össze a Market Streeten, a Madison és Randolph között. A havazással keveredő eső kíméletlenül hullott fentről, míg a földet alant sár és víz borította. A kíméletlen időjárás megmutatta azt a rettenthetetlen szellemiséget, aminek az emberekben kell lennie.
\n
Az első felszólaló a tüntetést „az emberek gyűlésének” deklarálta az emberiség érdekében, aztán a kapitalizmus kritikájába kezdett:
\n\n\n\n\nManapság, amikor a piac telítve van ruhaáruval, a malmok bezárnak és ezreket dobnak ki a munkájukból, következésképpen megfosztják őket az eszköztől, hogy megszerezzék ezt a túlkínálatot, ennek eredményeként az embereknek rongyosan kell járniuk, pedig sok ruha van az országban. Ez minden dologra igaz. Embereknek kell a szabadban lakniuk, mert túl sok ház van az országban. Annyi ház áll üresen, hogy többre nincs kereslet, ezért az építőmunkások nem dolgoznak, így nem tudnak pénzt keresni, amiből a lakbért kifizethetik. Gondoljatok csak bele! Rongyosak az emberek, mert túl sok ruha van az országban. Az utcára kerülnek, mert túl sok ház van az országban. Éheznek, mert túl sok a kenyér, és fáznak, mert túl sok a szén. Folytatódhat ez így tovább? Van bárki, aki annyira vak, hogy nem látja, ezen a rendszeren változtatni kell?
\n
A emelvényen állók között volt az anarchista August Spies is, akit az amerikai állam később a Haymarket Square-i tragédia perének egyik elítéltjeként meggyilkolt.
\n\n\n\n\nA következő felszólaló August Spies volt. Rámutatott a fekete zászlóra, és azt mondta, hogy ez az első alkalom, hogy az éhség, az éhezés jelképét kibontják amerikai földön. Ez azt bizonyítja, hogy már az emberek itt is épp annyira éheznek, mint más, régebbi országokban. Le kell súlytani a rablókra, akik kifosztják a dolgozó embereket.
\n
A menet a beszédek után indult:
\n\n\n\n\nkét hatalmas lobogó vezette a menetet, az egyik fekete, a másik vörös volt. A tömeg közepén további két nagy zászló, egy másik fekete és vörös lobogó.
\n
A felvonulás a The Alarm és az Arbeiter Zeitung irodáinál ért véget, az Ötödik sugárút 107-es számnál.
\n\n\n\n\nItt a tömeg a „Marseillaise” soraira, a lobogó fekete-vörös zászlók körül, a végsőkig megalázott proletariátus köszöntésére ismét összegyűlt.
\n
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/6.jpg\")
\nA Patyomkin páncélos című korai szovjet filmben Szergej Eisenstein rendező azt akarta megmutatni, ahogy a lázadók kitűzik a vörös zászlót a hadihajóra. Ám a korszak fekete-fehér filmje a vörös színt feketeként jelenítette meg.4
\n\nAnnak érdekében, hogy a kívánt hatást elérje, a jeleneteket vörös zászló helyett fehér zászlóval kellett leforgatnia, majd kézzel vörösre színezni a zászlót. A propaganda eredménye mennydörgő tapsot váltott ki a kötelességtudó bolsevikokból.
\n\nEz egy különös metaforája annak, hogy valójában kik csinálták az orosz forradalmat és hogyan ábrázolták azt később. A történetben minden valódi vörös zászló fekete zászlónak tűnik, de ezeket a zászlókat később kitörölték a hivatalos elbeszélésből – míg a széles körben elterjedt állami propaganda híres vörös zászlói valójában… a megadás fehér zászlajai voltak.
\n\nAndré Breton, a szürrealisták vezetőjének következő szövege eredetileg 1945-ben jelent meg az Arcane 17 -ben. 1966 decemberében a The Rebel Worker #7-ben jelent meg angolul, majd újranyomták: Dancin’ in the Streets: Anarchists, IWWs, Surrealists, Situationists & Provos címen az 1960-as években – a The Rebel Worker & Heatwave oldalak nyomán.
\n\nA fejünk felett a zászlószerű ablakok, örökké kivilágítatlanul, felfelé haladtak továbbra is. Akkorák voltak, mint azok a vörös szövetzászlók, amik Párizsban egyes autópályaművek mellett állnak, kiemelkedve belőlük, rajtuk nagy fekete betűk, pontokkal elválasztva, a „SADE” felirattal, ez gyakran visszatér álmaimban.
\n\nA vörös zászló, mindenféle jeltől és felirattól mentes – ezt mindig ugyanolyan látomásként fogom látni, mint tizenhét éves koromban, a másik világháború előtti tüntetésen. Láttam, ahogy ezrek bontják ki Pré Saint-Gervais égboltján. Az érvek erőtlenek, hogy közbeavatkozzanak, már érzem, a szívem hevesebben ver, ha felidézem azt a pillanatot, amikor ezt a rikító tengert, helyenként ritkásan és rövid időre szárnyaló fekete lobogók szakították át.
\n\nAbban az időben nem volt túl nagy politikai tudatosságom és be kell vallanom, hogy zavarban vagyok, amikor magamra tekintek, hogy felmérjem, mostanra milyen tudatosságot értem el. Mégis jobban mint valaha, az együttérzés és az ellenszenv hullámai számomra elég erősnek tűnnek ahhoz, követeljék a behódolást az ideológiának. Tudom, hogy annak a napnak, arra az igaz mozzanatára, ott kezdett el szívem dobogni és dobog még most is. Szívem legmélyebb galériáiban mindig újra felfedezem, ahogy e számtalan ide-oda ingadozó lángnyelv közül néhányan elidőznek, hogy megízleljék a csodálatos, szénfekete virágot.
\n\nA mai generáció aligha lesz majd képes elképzelni ennek a rendnek a látványát. A proletariátus szívébe akkor még nem fészkelte be magát számtalan frakció. A Párizsi Kommün fáklyája még messze nem volt kioltva; sok kéz tartotta még ezt a fáklyát – a fáklyát, ami nagy fényében mindenkit egyesített, de kevésbé lett volna szép, kevésbé lett volna igaz néhány vastagon kavargó füstfelhő nélkül. Oly sok önzetlen hit, megannyi elhatározás és lelkesedés volt ezekre az arcokra írva; mennyi nemesség volt eme veteránokban. Ami bizonyos, hogy a fekete lobogó körül a puszta fizikai szenvedés hatása erősebben érzékelhető volt, de az igazi szenvedély feledhetetlenül fehéren izzó pontként égette bele magát néhányuk szemébe. Mindig úgy fog tűnni most már, mintha a láng mindegyiküket beborította volna, és míg egyeseket kevésbé, másokat hevesebben égetett volna meg, azt szolgálva, hogy néhányukban ébren tartsa az abszolút valóra váltható és jól megalapozott követeléseket és reményeket, míg néhányukat arra kényszerítsen, hogy égessék el magukat ott helyben a lázadás és a dac kérlelhetetlen kiállásával.
\n\nOlyan az emberiség állapota (függetlenül a rendkívüli javítható társadalmi feltételtől, amit az ember hozott létre), hogy ez a végső kiállás, különösen érzelmi síkon, ahonnan nem hiányzik a jeles válaszadók, legyen az Pascal, Nietzsche, Strindberg vagy Rimbaud értelmének története, nekem mindig teljesen indokoltnak tűnt, figyelmen kívül hagyva azokat a tisztán haszonelvű indokokat, amik miatt a társadalom elnyomja az ilyen hozzáállást. Az ember legalább kénytelen felismerni, hogy a pokoli nagyszerűség egyedül rá jellemző. Soha nem felejtem el túlfűtöttséget és a büszkeséget, ami eluralkodott rajtam, amikor gyerekként először a temetőbe vittek, mikor a rengeteg lehangoló vagy nevetséges emlékmű között felfedeztem a remek eszközökkel, vörös nagybetűkkel vésett gránitlapot: nincs Isten, sem feljebbvaló. A költészet és a művészet mindig előnyben részesíti mindazt, ami kétségbeesett és el nem apadó követelésekkel változtathatja meg az emberiséget, ami időről időre egy kis esélyt nyújt az életben.
\n\nA tény az, hogy a művészet és a költészet fölött is, akár tetszik, akár nem egy, hol vörösen, hol feketén lobogó zászló száll. Az idő sürget ott is. Bizonyos, hogy minden, amit nyújtani képes, az az emberi érzékenységből fakad. De honnan ez a látszólagos kétértelműség a szín tekintetében?
\n\nTalán senkinek sem adatik meg, hogy más emberek érzékenységének parancsára cselekedjen, hogy formálja és növelje a tudatosságot, hacsak nem azon az áron, hogy áldozatul ajánlja fel magát kora lelkének, szétszóródó erőinek, az erőknek, amik általában saját kizárólagosságuk megállapítása okán keresik egymást. Ezen erők titokzatos elrendelése által egyszerre kell áldozatuknak és hóhérjuknak is lennie, ilyen az ember és ebben az értelemben ilyen volt mindig. Szükségszerűen ugyanez a helyzet az emberi szabadság ízével kapcsolatban is, ami arra hivatott, hogy befogadóképességét gyakorlatilag végtelen mértékben mindenkire kiterjessze az egyénre hárítva a létezés minden szörnyű következményét. A szabadságnak nem dolga a gondoskodás, kizárólag azokra van tekintettel, akik tudták, vagy legalábbis részben tudták, hogyan kell élni, mert az őrületig szerették.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/1.jpg\")
Fekete lobogó a Déli-sarkon; Santiago Sierra művész 2015-ben megszervezte egy-egy fekete lobogó kitűzését a Déli- és az Északi-sarkon is, a nacionalista kolonizációval való szembenállás jelképeként.
\n\n\n\nAmikor a kubai kulturális minisztérium meghívott, igent mondtam: Igen, nagyon szeretnék Kubába menni, de egy feltétellel: én fizetem az utamat, fizetem az ott tartózkodásomat és oda megyek, ahová csak akarok, és ott maradok, ahol akarok. Nagyon szeretnék menni – mondtam –, ha ez tényleg az a fajta forradalom, amit látni szeretnék, akkor már nincsenek zászlók többé, mert a zászló valami elismerésének a jele, jelkép, ami körül csoport formálódik, a színpadiasság kasztráló és halálos szövete, és a nemzeti himnusz? Kérdezd meg, van e még kubai zászló és nemzeti himnusz.
\n\n-Jean Genet, interjú Hubert Fichte-tel.
\n
![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2017/11/28/8.jpg\")
\nFrom Reinventing Anarchy, Again.
\n\nA fekete zászló az anarchia szimbóluma. Az iszonyattól az örömig terjedő reakciókat vált ki azok körében, akik felismerik. Ismerd meg, mit jelképez, és készülj fel arra, hogy egyre több nyilvános gyűlésen látod… Az anarchisták minden kormány ellen vannak, mert úgy vélik, hogy az egyén szabad és megalapozott akarata a közösségek és a társadalom legnagyobb ereje. Az anarchisták hisznek az egyéni felelősségvállalásban és kezdeményezésben, valamint a szabad egyénekből álló csoportok szívből jövő együttműködésében. A kormány ennek az elképzelésnek az ellentéte, nyers erővel és szándékos csalással terjeszti ki a kevesek ellenőrzését sokak felett.
\n\nFüggetlenül attól, hogy ezt a kegyetlen és csalárd folyamatot olyan mitikus fogalmak igazolják-e, mint a királyok isteni joga, a demokratikus választások vagy a nép forradalmi kormányzása, az anarchisták számára ezek között nem sok különbség van. Elutasítjuk magát a kormány fogalmát és követeljük, hogy radikálisan támaszkodjunk a szabad emberek problémamegoldó képességére.
\n\nMiért fekete a zászlónk? A fekete a tagadás színe. A fekete lobogó minden zászló tagadása. A nemzetek tagadása, amik az emberi fajt önmagával állítják szembe és tagadják az emberiség teljes egységét. A fekete a harag és a felháborodás állapota minden, az emberiség ellen elkövetett undorító bűncselekmény miatt, amelyet egy, vagy más állam iránti hűség nevében követtek el. Düh és felháborodás az emberi intelligencia megsértése okán, ami a kormányok színlelésében, képmutatásában és olcsó trükkjeiben rejtőzik… A fekete a gyász színe is; a fekete zászló, ami eltörli a nemzetet, gyászolja annak áldozatait is – a külső és belső háborúkban meggyilkolt számtalan milliókat, valamiféle átkozott állam nagyobb dicsőségének fennmaradásáért. Gyászolja azokat, akiknek munkáját megdézsmálják (adóztatják), hogy így fizessenek más emberek lemészárlásáért és elnyomásáért. Nem csak a test halálát siratja, hanem a szellem megnyomorítását a tekintélyelvű és elnyomó rendszerek alatt; gyászolja az agysejtek milliárdjait, amiket elsötétítettek, és soha nem volt esélyük a világot fénybe borítani.
\n\nEz a vigasztalhatatlan bánat színe.
\n\nDe a fekete gyönyörű is. Ez az eltökéltség, az elhatározás, az erő színe, olyan szín, ami az összes többi színt eltörölheti és meghatározhatja. A fekete titokzatos környezete a termékenység megeredésének, az új élet táptalaja, ami mindig fejlődik, megújul, felfrissül és újrateremti magát a sötétben. A földbe rejtett mag, az ivarsejt különös utazása, az embrió titkos növekedése az anyaméhben, mindezt feketeség veszi körül és védi.
\n\nÍgy hát a fekete: tagadás, harag, felháborodás, gyász, szépség, remény, az emberi élet és kapcsolatok új formáinak előmozdítása és menedéke ezen a földön és kapcsolat a földdel. A fekete lobogó mindezt jelenti. Büszkék vagyunk arra, hogy visszük, sajnáljuk majd, de várjuk a napot, amikor már nem lesz szükség ilyen szimbólumra.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2021/06/14/2.jpg\")
Hong Kong artist Kacey Wong raising a black flag: “It symbolizes mourning, pain, resistance, and power to mourn this dying city. It also expresses the resistant spirit of ‘We live free or die.’”
\nNéhány évvel ezelőtt egy déli kisvárosban volt szerencsém jelen lenni, amikor egy fiatal punkrocker még fiatalabb öccsét mutatta be a kollektíva házában, ahová nemrég költözött.
\n\n–Mit jelent a fekete zászló? – kérdezte a fiatalabb testvér, utalva az előtérben elhelyezett négyszögletű szövetdarabra.
\n\nNémi kíváncsisággal vártam a választ, mivel arra a következtetésre jutottam, hogy ez lehet az első alkalom, mikor idősebb testvérét megkérte az anarchista tan összetettségének magyarázatára.
\n\n– Ó, az? – kérdezte a punkrocker. – Az a megadás ellentéte.
\n\nArra a kérdésre, hogy ő maga anarchista-e, Santiago Sierra így válaszolt: Az anarchizmust politikai és magatartási filozófiának tekintem, amellyel teljes mértékben azonosulok. Az anarchizmus azonban mindenekelőtt erkölcs, így engedmények nélküli életmódot jelent. Ebben az értelemben nem vagyok az, mert az életem messze nem olyan, mint egy anarchista harcosé.
\n\nEz a szerény mondat idézi fel José Domingo Gómez Rojas chilei diák válaszát, amikor José Astorquiza miniszter követelte, hogy mondja meg, anarchista-e: Kedves miniszter úr, nincs elég erkölcsi fegyelmem ahhoz, hogy annak nevezzem magam és nem is érdemlem ki soha. Gómez Rojas-t a chilei állam őrizetbe vette és megölte.
\n\nAmi fontos, az azoknak a mechanizmusoknak a megsemmisítése, amelyek központosítják az erőszakot és az ellenőrzést.
\n\n![](\"https://cdn.crimethinc.com/assets/articles/2018/05/29/6.jpg\")
\n\n\n\n„Fekete lobogójuk félárbócon, a remény s a melankólia okán, amit életük végéig cipelnek. Van késük, megszegni a barátság kenyerét, és néhány rozsdás fegyverük, hogy soha ne felejtsenek. Százból egyet sem találsz és mégis léteznek. Kart karba öltve örömmel állnak. És ezért mindig kiállnak. Az anarchisták.”_
\n\n– Léo Ferré, „Les Anarchistes”, amelyet először 1968. május 10-én, az Anarchista Szövetség éves összejövetelén adott elő a párizsi Mutualitében, a barikádok megjelenésével egyidőben, ami országos lázadáshoz és általános sztrájkhoz vezetett.
\n
“A Kommün hivatalos folyóiratának 1871. április 10-i száma szerint: Egy élettel teli nő harcol a 61. zászlóalj soraiban. Megölt több rendfenntartót és rendőrt. George Clemenceau megerősíti, hogy ez élet-halál kérdés volt: „Azért ölt másokat, hogy ne öljék meg, …soha nem fogok rájönni, hogyan menekült meg attól, hogy százszor is megöljék a szemem előtt, pedig csak egy órán át figyeltem őt.” ↩
\nThe History of the Red Flag, from Its Origins to the War of 1939. ↩
\nApparently, the black flag represented hunger itself before it became the standard of those who hunger for a world without oppression. For example, in the November 17, 1861 edition of the New York Times, a front-page article that includes reporting on food shortages in South Carolina is subtitled “The Black Flag in South Carolina.” ↩
\nA bolsevikok ekkor már leszámoltak az anarchistákkal és elkezdték a történelem meghamisítását, így a filmvásznon megjelenő fekete lobogó az anarchisták valódi szerepére utalt volna, amit nem engedhettek meg. ↩
\n